Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-10 / 23. szám

concret alakot adott, melyben az érzékinek minden csábító bája egyesítve jelent meg. Ily alak gyanánt minden teremtmények között legalkalmasabb a kígyó volt, sima bőrével, színpompájával, halált hozó harapásával, csúszó, lopódzkodó csalárdságával, egészben, kellemetlen, titokzatos lényével és egész életmódjával, mely őt joggal mutatja ugy fel, mint a szó teljes értelmében vett föld gyermekét. S miután a természeti vallásokban az ember magát csak ugy tekinti, mint a természetnek egy részét s annak erőitől feltétlen függésben tudja: ezért az állatvilág is befolyást gyakorol reá, sőt annak egyes tagjait tiszteletben is részesiti. De a mint az ember erkölcsi feladatának tudatára jut, arra, hogy ő egy magasabb, isteni törvénynek szolgálatában a természet kötelékeitől jobban szabadulhat: akkor a kígyó is, ez előbb titokzatosságáért imádott lény, most kellemetlenné válik, visszataszítóvá lesz, s az előtt megbámult szépsége, mérges harapása mellett, ugy tűnik csak fel, mint veszélyes, csábító, kisértő báj." A természet vallások között a legtisztább, legmélyebb és legnagyobb jelentőséggel biró módon ez a nézet a parsismusban lépett fel, melynek általában egész vallásos tudata a jó és rossz ellentétével s e két elem harcaból folyó következményekkel foglalkozik s erkölcsi törekvése oda irányul, hogy magát a gonosz hatalma alól kiszabadítsa s a jót diadalra juttassa. Még a természetvilágának is ez a célja. Szerinte a gonosz princípiumának inkarnatioja épen a kigyó. És kétségtelenül rokonságban van a perzsa előadással az egész bűnesetnek ó-testamentomi elbeszélése ; a miből bátran következtethetünk a parsismus és semitísmus érintkezésére, a mely rokonságot sokan aztán ugy fogták fel, hogy a zsidók a perzsáktól vették át ez elbeszélést a fogság alatt. De hogy Izrael a parsismustól vette volna át e gondolatot azt ujabban erős érvekkel cáfolták meg a bibliai tudósok, rámutatván egy oly közös forrásra, melyből mindkettő merített. Izrael a parsismussal csak a fogság után jött érintkezésbe s igy ha ez az elbeszélés onnét volna kölcsönözve, akkor ennek a fogság utáni korból kellene datáltatni. Ezt azonban már csak azért sem fogadhatjuk el, mert az egész elbeszélés annyira egyszerű, gyermekies, naiv, hogy oly késői datummal nem bírhat. A fogság utáni profetismus stylusa egészen más. A parsismus az aram valláshoz tartozik, a melynek gyökere szintén Babylonia, a mint az az Izrael vallásáé is; hát joggal állitható, hogy mindkét vallás egy ugyanazon közös forrásból, az ós semitismusból merített, mint a mely hazája mindeme traditíóknak, melyek hatással voltak a parsismusra is. Delitzsch „Wo lag das Paradies?4

című művében összegezve a Babylonban tett kutatások eredményeit, mindeme tradítiókra nézve az ős semitismushoz vezet s azt mondja, hogy csak a semitismusban fordul elő az a felfogás, hogy a kigyó a kisértő. Az embert egy rajta kivül álló lény csábítja el, a mint ez a felfogás, magában a bibliában is gyakran előfordul. Sok helyütt a bún úgy van föltüntetve, mint leselkedő oroszlán, mely orozva rohan zsákmányára. E felfogással még a Péter levelében is találkozunk(I. Pét. 5. 8.) Mindezek ajapján bátran állithatjuk, hogy az egész elbeszélésben még csak a legcsekélyebb utalás sincs arra, hogy a bűnesetnél a sátán működött volna közre, vagy hogy a kigyó csak a sátán eszköze lett volna, „Os diaboli,4

mint Kálvin mondá. S valóban az egész bibliai izraelitismus tiszta monotheistikus alapgondolatának sokkal inkább is megfelel az a magyarázat, mely szerint itt nem egy az istenséggel ellenséges külön hatalomról, hanem valóságos kigyóról van szó, melynek bűnrecsábitó szerepe a bűnbeesésnél csak a csupán természetében rejlő csalárdsággal van motiválva (Gen. 3. 1.). A dualistikus gondolat távol állott a fogság előtti zsidó vallástól. Maga a szigorú monotheista szerző a sátán birodalmáról s gonosz szellemekről még nem tud semmit úgy amint e tan már a fogság utáni történeti művekben kifejlődik. Ha azonban tagadjuk is, hogy az egész elbeszélés a parsismusból volna kölcsönözve ; de azt el kell ismernünk, hogy az elbeszélés azt a jelentőséget, s azt a magyarázatot, melyet neki a későbbi zsidók s ezek magyarázatából, kiindulva, a keresztyén hagyományos theologia, tulajdonítottak és adtak : a persa daemonologiával való megismerkedés folytán nyerte. Ennek bizonyságául elég csak arra hivatkoznunk, hogy a fogság előtti iratok között egy sem hivatkozik erre a történetre, s különösen nem arra, hogy a bűnesetnél a sátán működött volna közre és csak egészen általánosságban emlékezik meg egy-egy író nagy ritkán az egész paradicsomi elbeszélésről. A Péld. 3. i8;

11. 30, 13. 12. s 15. 4 szól egészen általánosságban az életpályáról; de már vitás, hogy Esaiás 43. 27. Jób 31, 33, és Hos : 6. 7. erre vonatko zik-e ? Hogy a kigyó alakjában tulajdonkép a sátán jelent volna meg, ezt a magyarázatot legelőször az apokryph „Salamon bölcsességé-4

ben II. 24- találjuk egész határozottan: „Az ördög irigysége miatt jött e világra a halál, melyet tapasztalnak azok, a kik amahoz tartoznak.4

Jezús korában s az ujtestamentumban már meglehetősen uralkodó volt e nézet, s maga Jézus is valószínűleg e nézetre volt tekintettel, mikor Ján 8. 44-ben azt mondja: „Ti az ördög atyától valók vagytok" stb. Határozott dualismus ; ha csak Epiphaniussal, Alex. Cyrillel s másokkkal ép e helyett nem a Kain gyilkosságára vonatkoztatjuk, a mint ezt az ujabbak közül Nitzsch, Schulthess és Grimm tették. De e nézetet Meyer egészen meggyőző alapokon visszautasítja s az egészet a bűnesetre vonatkoztatja ragaszkodva az egyház hagyományos exegesiséhez. Azok a hivatkozások, melyek I. Ján. 3. 15-re, Rom. 5. 12-re, s különösen Apoc. 12. 9-re történnek, csak azt bizonyítják, hogy ezen iratok keletkezésekor már általánosan uralkodó nézet ez volt. Apoc. 12. 9. azt mondja: o őqÚxíov ó f-téyag, 6 öcfig 6 aQxalog, o y.cdoíuei'og Őtájjolog /mi o oacccmg. A zsidó theologia felfogását öröklötté a ker. Írásmagyarázat is, s csak a régi alexandriai iskola tagjai képviselték azt a Philo által adott allegoriai magyarázatot, mely szerint a férfi által az ész, a nő által az érzékiség s a kigyó alakjában a gonosz kívánság van jelképezve s megérzékitve. De még magában a kígyóra mondott átokban sincs egyetlen mozzanat, mi azt árulná el, hogy a kigyó jelképes értelemben volna veendő. Büntetése (ép ugy, mint az ember büntetésénél, a minthogy az elohista egészen természetesnek tartja a munkát Gen. 2. 5.) csupán oly dolgokra vonatkozik, melyek tulajdonkép természetéhez tartoznak, s a mely büntetés, ha csakugyan a sátán organuma lett volna, rendkívül csekély reá nézve. Ha az egézz elbeszélést történetileg valónak tartjuk, rendkívüli kétségekbe ütközünk s oly erőszakos magyarázathoz is fordulunk, mint Josephus., ki azt mondja, hogy a kígyó az eset előtt beszélő képességgel is bírt, s lábakon járt. Míg ha a vallásos népies költészet termékének tekintjük s úgy vesszük, mint a bűnbeesés benső lélektani processusának megérzékitését s a bűn eredetének az emberiség születése napjára való történeti fixirozását: akkor az örökké szép, könnyen érthető és mély erkölcsi tartalommal biró mythosban