Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-03 / 22. szám

később fog meghatároztatni és közzététetni) állapította meg. Midőn tehát örömmel jelezzük, hogy az eszme negyedfélév leforgása után immár megvalósulása előtt áll: az eddig befolyt adományok összegét meghaladó költségek fedezhetése és bizottságunknak az adományok teljes összege iránt való tájékozhatása czéljából van szerencsénk egész tisztelettel felszólítani a t. gyűjtőket, méltóztatnának a kezökön levő gyüjtő-ivet, még abban az esetben, is, ha azon semmi adomány sem volna feljegyezve, junius hó 15-ig Bihari Sándor tanár tagtár­sunkhoz (Marosvásárhely) beküldeni. A Bolyai emlékkő­bizottság nevében dr. Antal Lo'szló, b. elnök. dr. Deme­ter Károly, b. jegyző. * Csanádmegyei Református-Kovácsházán, pün­köst másodnapján egy olyan kegyeletes ünnepély folyt le, a mely fényesen bizonyítja, hogy még a kevés műveltség­gel bírónak tartott falusi nép is méltányolni tudja azok­nak faradozását és érdemeit, kik lelki gondozására, ér­telme fejlesztésére vannak hivatva, s e téren odaadó, sikeres buzgósággal teljesitik kötelességeiket. A nevezett Kovácsházán 1876. dec. 21-én hunyt el Nagy János ref tanitó, a ki egy negyedszázadon keresztül volt szorgal­mas és türelmes nevelője a falubeli fiatalságnak ; 3 hó múlva követte őt a sírba neje Asztalos Juliánná. Mind­ketten hódmezővásárhelyi születésűek voltak. S hogy körükben áldásosán működtek és hatottak, mutatja a kovácsházai ref. egyház híveinek azon szép és dicsőítésre nem szoruló ténye, hogy saját körükben gyűjtést ren­dezvén egy, a nevezett tanitópár sirja fölé emelendő sírkő szerzésére, a gyűjtésnek azon szép eredménye lőn, hogy a háladatos nép, 70 frt. értékű szép emlékkővel jelölhette meg jóemlékezetü tanítója sirját Ezen emlékkő ünnepélyes leleplezése volt ama kegyeletes ünnepély, melyre első sorainkban hivatkoztunk. Az ünnepély a község összes lakossága, a kincstári pusztákról és a vi­dékbeli községekből összesereglett közönség jelenlétében ment véghez ; jelen voltak a megboldogultaknak távoli he- : lyeken lakó gyermekei és rokonai is. A sirnál Huszli Mihály kovácsházi ref. lelkész úr mondott az alkalomhoz méltó emlékbeszédet, majd a Petrik Márton mező-ko­vácsházi r. kath. kántor vezetése alatt, a községben alakult énekkar zengedezett gyász karénekeket, s vé­gül Nagy Károly mezőberényi ref. s. lelkész, a megbol­dogult fia, mondott a helység lakosainak, testvérei nevé­ben is szivből jövő s szívhez ható köszönetet a szülőik iránt tanúsított hálás megemlékezésért. A kovácsházai sírkertben felállított emlékkő, becses tanújele a kovács­házai nép értelmességének és jó szivének. * Középkori falfestményeket fedezett fel Margitai Gábor mérnök, a nagyölyvesi ref. templom északi falán. E falfestményeket, melyek, az utolsó ítéletet s a purgato­riumot ábrázolják, eddig vastag mészréteg takarta ; mert a templom fala midőn a lakosság reformátussá lett, be­meszeltetett. A falfestmények felfedezésére a mészburko­latnak egy helyen való leomlása vezetett. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a felfedező mérnököt és Ne­mes Ödön marosvásárhelyi rajztanárt bizta meg a fal­festmények lerajzolásával. * Gyászhirek. Lapunk zártakor vesszük a lélek­rázó hírt, hogy Dr. Farkas Kálmán, a budapesti ref. főiskola orvosa, Farkas József theol. tanár testvéröcscse, és Török Pál superint. veje f. hó 2-án rövid betegség után élte virágában elhunyt. Özvegye és hét serdületlen árva siratja benne a legjobb családfőt ? Áldás po­raira 1 — Röcey János abauj-fancsali ev. néptanító, sok csapással sújtott derék férfiú, 33 éves korá­ban elhunyt. Mint néptanító, valóságos áldás volt kör­nyezetére, s községe tót ajkú lakossága, atyja után, ki ottani lelkész, neki köszönheti leginkább, hogy megindult a magyarosodás utján. ADAKOZÁSOK. A kaposvári ref. egyház részére befolyt kegyes adakozasok: [lV-ik közlés.) Lábodi egyház 2 frt 9 kr. — Kézdi-Vásárhelyi egyház 5 írt. — Nemes-Kisfaludi egy­ház 2 frt 5 kr. (Ehhez járultak : Barla Szabó Ján. lelkész 30 kr., Kulcsár Dávid 20 kr., Madarász Aron 10 kr., Madarász Ján. 10 kr., Komáromi P. 20 kr., Madarász J. 20 kr., Madarász Ján. 10 kr., Tóth J 10 kr. A begyült gabonafélék árából 75 kr.) — Alsoki egyház 20 frt. (Ehhez járultak: Sarkad községből: Csepregi M. 20 kr., Lőczi Andrásné 5 kr., Cserti Ltv. biró 20 kr., Tálos M. 30 kr., Göröntsér M. 30 kr., Cserti M. 4 kr., Cserti F. 20 kr., Cserti Ján. 20 kr., Nagy M. 20 kr., Kurucz J. 10 kr., Kovács F. 9 kr., Göröncsér F. 20 kr., Cserti J. 14 kr., Szalay Ist. 15 kr., Szalay Ján. 20 kr., Szalay M. 10 kr., Göröncsér Ist. 25 kr., Kis F. 35 kr., Göröncsér J. 30 kr., Kovács Ist. 10 kr., Lőczi Ján. 30 kr., Biró Ján. 10 kr., Lőczi M. 10 kr., ! őczi Ist. 10 kr., Papján. 10 kr., Cserti Gy. 10 kr. — Alsolc községből: Kiss F. 30 kr., Kiss S. 20 kr,, Tüske Ján. 20 kr., Zakots J. 10 kr., Zakots A. 10 kr., üstös M. 10 kr., Füstös J.^io kr., Füstös M. 10 kr., Füstös F. 10 kr., Pap J. kan. 20 kr., Füstös Ist. 10 kr., Füstös Ján. 10 kr., Kis F. IO kr., Kis Gy. 10 kr., Sós Dávid 20 kr., Sós M. 10 kr., id. Füstös J. 10 kr., Göröncsér Gy. 20 kr., Varga Gy. 10 kr., Pap M. 10 kr., Kis Kata 10 kr., Füstös Ferencné 10 kr., Kis J. 20 kr., Zakots F. 20 kr., Péter Ist. 5 kr., Pápa J. 10 kr., Pápa Jánosné Kis Zsuzsánna 20 kr., ifj. Kis A. 10 kr., Za­kots Ján 10 kr., Pap A. 50 kr., ifj. Pap Ján. 10 kr., Pap Ist. 20 kr., Pap J. 10 kr., Kis A. Csurgó I frt, Czuk M. 30 kr., Kuti Ist. 20 kr., Szalay M. 20 kr., Szalay Ján. 20 kr., Ráskó J 10 kr., Ráskó Ist. 20 kr., surdi Pap Ist 10 kr., Pap Jan. 10 kr., Kiss M. 50 kr., Kor­pádi J. 5 kr., Pap F. 10 kr., Ráskó 1. 10 kr., Ráskó Ján. 10 kr., Pap Ist. 10 kr., Pap A. 10 kr., Berkes M. 50 kr., Kovács J. 40 kr., Kovács Ján. 20 kr., Pókos Ist. 30 kr., Pókos F. 20 kr., Fekete Ján. 30 kr., Göröncsér Ist. 20 kr., Mezei Örzse 50 kr , Tóth M. 40 kr., Tüske F. 20 kr., Pecsét J. 30 kr., Pécsek Ist. 6 kr., Kósa J. 25 kr., Ráskó J. 20 kr., Fekete M. 20 kr., Tálos Ist. 20 kr., Ráskó F. 20 kr., Kuti M. 20 kr., kis Ráskó Ist. 20 kr., Pókos Mihályné 10 kr., Lőczi Ist. 20 kr., Füstös Ist. 10 kr., Cserti J. 20 kr., Tóth Ján. 20 kr., Kovács F. 20 kr., Szalay F. 50 kr., Szalay F. 15 kr., Szalay J. 20 kr., Szalay Ist. 10 kr., Dávid F. 20 kr., Szalay Istvánné Kis Kata 30 kr., Tót A. 10 kr.) - Kecskeméti egyház 5 frt. — Nagy-Korpádi egyház 8 frt. — Balhási egyház 5 frt 80 kr. (Ehhez járultak : Fonyó Miklós 50 kr., Mészáros Gábor 50 kr. A községben gyűlt gabona eladásából 3 frt, Pauchli és Krausz 30 kr., község 1881. évi bírája 1 frt, Héjjas Kár. lelkész 50 kr.) — Búcsi egyház 3 frt — Kadarkuti egyház 10 frt 29 kr. (Eh­hez járultak : Halka Sámuel lelkész 1 frt, Mihóka Ján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom