Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-03 / 22. szám

kusailc irányában, hogy velük együtt alávetik magokat az uj hitcikknek; azon föltevéssel kormányaikkal szemben, hogy az uj dogmát, melynek veszélye ellen előbb reagáltak, behozzák az országba. Egy sem tette le a tisztességesen tovább nem használható baculumot 1 Mi több, egyet kivéve, ki legalább türelmes, mindnyájan megfordítják a bot végét, hogy vele azokat üssék, zárják ki, üldözzék, kik azon nézetben vannak, hogy zsinatnak nincs jogában a régi hitet megváltoztatni, s magában ellentmondásos uj hitcikkeket alkotni. Ezzel szemben egyháztörténetünk legszebb részéhez tartozik, mint menti meg egy maroknyi kath. tudós, a német katholicismus becsületét, s veszi föl a harcot a róm. világuralom ellen, mely elől a leghatalmasabb állam is hátrált. Bizonyára e férfiak is okai annak, hogy annyira került a dolog, sokat hallgattak el, mi lehetetlen volt elsajátitaniok, tán azon hitben, hogy a képzelődő pápával minden elmúlik, mi több, néhányan lelkesültségükben az egyház függetlenségét hangsúlyozták, s elfogultságukban a reformátió ellenében az ultramontan szellemet diadalra jutni segiték. De miután látták, hogy a katholicismus romanismusban vész el; mindent megbánták, mit eddig tévedésből tettek, még pedig oly confessori bátorsággal, mely annál csudálatosabb, mivel nem vették tekintetbe a külső nyugalmat, a földi élet kényelmét ; s e bátorságuk mindazon érvek legyőzésén alapult, melyek a hivő kath. elszakadását a látható egyház egységétől annyira megnehezítik. Miként Luthernél a ker. lelkiismeret volt az, mely a legnagyobb fohászok között a világ erősebb kötelékeit elszakította: úgy az ó-katholicismus is. Első az erélyes positiv katholicus Michelis, a braunsbergi tanár, ki a magát istenítő pápa, mint eretnek, s az egyház megrontója ellen protestált. Erre a nürnbergi conferencia 11 kitűnő tudósával, élükön a legelső kath. theol. Döllinger kijelentette, hogy az uj dogma nem tekinthető egyet, zsinat kifolyásának, ellenkezőleg mint az egyházban soha el nem ismert tan elvetendő. Következett a 44 müncheni egyet, tanár protestálasa, a bold. Huber altal föllelkesített müncheni museumi összejövetel, a heidelbergi, bonni konferencia stb., végül 1871. septb. havaban a müncheni legelső ó-kath. congressus. Itt latjuk e mozgalom ker. és egyházilag igazán conservativ reformátori jellegét is öntudatosan fejlődni: az ó-kath. hithez való ragaszkodásnak elvi kijelentésével kapcsolatban ki lett mondva; »mi a theol. és canonikus tudomány segélyével egyházi reformra törekszünk, mely a régi egyház szellemében a mai visszás allapotokat megszüntesse, s a kath. népnek ohajat az egyházi ügyekben való részvételre teljesítse. * Igy e mozgalom máikezdetben biztosan haladt a hamis conservatismus scyllája s a szétfolyó reformalasnak charybdise között : a csupa protestálas a vatikáni dogma ellen az egész róm. rendszer megtartása mellett, mely e dogmában összpontosult, terméketlenné s elvnélkülivé tette volna; a positiv kath. alaptól való eltérés mértéketlen újításnak s az idő negatív tendentiáinak nyitott volna ajtót, mely elől magát elzárni a legnehezebb feladatok egyike. Ezen csudálatra méltó tapintat mentette meg az ó-katholicismust ama másik nagyobb veszélytől is, mely az elszakadástóli félelemben állott, s életképes lételét aláásta volna. Döllinger, e mozgalom ünnepelt theol. vezetője, azon nemes illusiótól eltelve, hogy ezren, meg ezren a papok közül az ó-hithez hívek maradnak, tanácsolta elvtársainak a protestalva megmaradást a róm. egyházkötelékben. Ezzel az ó-kath. ngy sírját ásta volna ; mint a tudósok opositiója a szoba falai közé szorult volna, hogy onnan rövid idő múlva nyomtalanul el is tünjék-Ennek Schulte a kitűnő canonista férfiasan ellentállott; szavai az ó-kath. egyházrendezet javára számos újításoknak útját egyengették, az igazi létnek s működésnek útját. O azon mesteri kéz, mely a kitűnő ó-kath. egyházrendezetet dolgozta ki. Gyakorlatibb jelentőséggel bír az ó-kath. ügyre nézve , midőn 1873, jul 4-én dr. Reinkens püspökké választatott meg. Előbb az egyház tört. tanára Boroszlóban, kit kevéssel a zsinat előtt egy hosszabb róm. tartózkodás, mint hajdan Luthert, gyógyított ki a pápaság eszményitésének bajából; később Heykamp deventeri püspöktől, a német ó-kath. táborral hasonló utrechti egyháznak fejétől püspökké szenteltetett föl. Nemsokára hirdette egy pásztori levele »az ó-kath. hitben állhatatos papoknak s laikusoknak a német birodalomban4

a Rómától szabad kath. episcopatus értelmét, s az ó-katholicismus történetét nem fejezhetjük be méltóbban, mint egynehány tétellel azon igazán evangy. köriratból. „Esztelenség gondolni, — igy szól, — hogy a püspöki hivatal isteni tulajdonságokat képviselne e földön, kraft eines unaufhörlichen Wunders an der Person.* A püspöki hivatal nem személyes privilégiuma néhány kiválasztottnak, hanem szolgálat a hivőkért Hivatásom hirdetni, mit Isten a »kicsinyeknek * jelentett ki ; a háztetőkről prédikálni, mit saját tanítványainak »im Verborgenen4

jelentett ki. Ebből semmi sem »inopportunus*, minden „opportunus4 az a rég óhajtott evangyelium, mely nem szól egy magasabb osztálynak, hanem minden az mindeneknek minden időben. Mit jelent az ? Az nem büntető törvénykönyv, még kevésbé halálos ítélet az átok alakjában kimondva, hanem örömhír, öröme az emberi nemnek, nem rettegése ; azon igazság, mely miután szabaddá tesz, egyedül a szabadságban terjesztheti fényét s világolhat, mint a béke vilagossága, ő, ki először egy hajnali csillagnak szerény fényében tunt fel, hogy a sötétséghez oly hosszú időn át szokott szem el ne vakuljon, az igazságban erős szellemnek fölsugárzik, mint az igazság napja s terjesztve a világosságot égen és földön a lét talanyat oldja meg, s jelenti ki a véghetetlen isteni szeretetnek titkát." „Feladatomnak két hatalmas ellenség áll útjában : az egyházi materialismus s az indifferentismus, mindkettőnek forrása a nyugoti egyházat megrontó romanismus. Az egyházi materialismus föloldja a vallast az érzékek ingerlésébe, az egyház kormányzásának s rítusának mechanismusába, s táplálkozik babonás távol maradásából az Írástól s hagyománytól mesterségesen elszakadt népnek. Az indifferenselc szama pedig, mely a világ zajában süketté lőn az egek hirdetése iránt az Istennek dicsőségéről, s az evangyeliumban felénk hangzó harmoniaja iránt az örök békének s a szeretet országának, ma egy legio. Tömeganyag azok elleneiknél, kiket számításaikba fölvesznek. Ezenkívül állanak jobbra s balra utunktól, akadályozva működésünket, ama félszegek (Halben), kik mondják : „Tan messzire raen tek!« vagy: „Nem eléggé messzire mentek.* Azoknak mondom : megyünk, a meddig J. Krisztus szelleme vezet bennünket, s nem tovább.... Pajzsunkon all egyfelől : „Más fundamantumot senkisem vethet azon kivül, a mely egyszer vetetett, mely a J. Krisztus4

1 Kor. 3. 11; és más felől: „Valami pedig hitből nincsen, bűn az4

Róm. 14. 23. Midőn az ó-katholicismus az előtt 9 évvel zászlaját kitűzte, akkor tán saját vezetői is azon hitben voltak, hogy ezren meg ezren fognak alája seregleni, s a róm. >>

Zwingburgot« a német földön lehetséges lesz az első ostrommal megrendíteni. Számosan a protestánsok közül is várták azt, s csalódásuk a felett, hogy az nem