Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-06-03 / 22. szám

önkormányzati jogát, megsérteni az i 791. 26-ik törvénycikket, — ezt már csak nem fogja nyugodtan tűrni egy ily tekintélyes egyházkerület. A féreg is védi magát eltaposója ellen, hát egyházunk szó nélkül engedje egyik legfőbb életerét elmetszetni ? Biz az engedi, a mint észrevettem. Az országos törvény előtt tudunk is, szoktunk is hódolni, mondá az ősz püspök, a jövő gyűlésig nézzük meg, hogy az uj törvény mit követel tőlünk, mihez alkalmazzuk magunkat, mekkora pénzáldozatot igényel, s akkor azután majd ahhoz képest intézkedünk. No ez elég jámbor indítvány és azok a tisztes férfiak, kik a zöld asztal körül ültek, a kiknek nemcsak apái harcoltak az egyház jogaiért, de ők maguk is most 23 éve majd nem szuronyok között és szuronyok ellen küzdöttek egyházunk és iskoláink önállósága érdekében, most reámondják ezen eretnek indítványra: bamus, bamus, probamus! Egyházam őrállói! hát mindnyájan alusztok-e ? En nem aludtam. Egész éjjel töprengtem magamban : hová vezet ez ? Mi lesz apáink drága örökségéből ? Én maradtam-e el oly nagyon a világtól, vagy a világ hagyott el engem ? Lelkem egész éjjel háborgott, s másnap duzzogva léptem át a szent terem küszöbét. Egyszer a sok tárgy között előkerül az egyházkerület népiskoláiról beadott jelentés. Sajnálom, hogy oly gyorsan olvasták fel, számok, adatok nem maradtak emlékezetemben, de megmaradt a kellemes benyomás. Emlékszem, hogy a gyerekeknek csak egy kis százaléka nem jár iskolába, azokat is egyházi és világi hatóság folyvást serkenti, sőt néha bünteti; hogy az iskolák nagy részében képzett s képesített tanítók szolgálnak, az e. kerület által készíttetett alkalmas kézi könyvekből tanitanak, hogy az iskolák egy jó része, már ki gazdagabban, ki szegényesebben fel van szerelve; emlékezem több ilyesfélére. Damaskus íelé mentem. Ezek az adatok ott bizseregtek lelkemben, s egyszer csak uj világosság támad. Ezelőtt 15 évvel is így, vagy talán még fájdalmasabban jajgattam én sok becsületes protestáns társammal együtt Sionunk romlása felett ; akkor is könyeztem drága jogaink megrablása miatt, és iin ma másfél évtizeddel későbben összeroskadt, megrendült egyházunk az országos népiskolai törvény súlya alatt? Ha most a kormány kitörölni akarná ezen törvényt hazai törvénykönyvünkből s hajlandó lenne régi szabadságunkat visszaajándékozni, — kellene-e? örülnénk-e rajta? Jó étvágygyal ebédeltem. Ha azok a bölcs kormányzó férfiak nem aggódnak egyházam jövője s jogai miatt, megnyugszom én is. Más idők ezek a maiak, mint a melyekben én felnövekedtem, nem értem én ezeknek a járását-Azután végig hallgattam az uj zsinati törvények életbeléptetése iránt folytatott tanácskozásokat. Hogy a megalkotott szabályok mi gyümölcsöt termenek, nem tudom, nem jóslók, az élet majd megmutatja, a paragrafusokat majd megrostálja, s a mi selejtes, azt átejti. Azt azonban láttam, hogy akik ezen törvényeket és szabályokat alkották, jót akarnak, nem önzésből, nem hiúságból, de az egjház iránti érdekből dolgoznak. Azt is láttam, hogy a vélemények sokfelé szétágaznak, sokszor egymással ellentétesek; de azok nyilvánítói mégis oly szelídek, figyelmesek egymás iránt, s ha egyik-másik indítványozó néha tized-huszad magával is leszavaztatik, e miatt még csak dühbe se jön. Egyszer ugy sörözgetés közben ki is tört belőlem a régi huszár s a régi kálvinista: Hát ti, öcsém, sohasem veszekedtek ? — kérdém a fiatal véneket, — hiszen a ti gyűlésteken akár elalhatik az ember, mikor kerül már kissé melegire a sor, mikor az ember kissé felhevülhet, belekiálthat, vagy már nálatok vizzé vált egészen a régi jó magyar vér? Mert megjegyzendő, hogy azon egy alkalommal, mikor — mint mondják — kissé hevültebb hangulat volt keletkezőben, én az evangelikus testvérek ünnepélye miatt nem voltam jelen. Nem civakodunk, nem kardoskodunk, mi már, bátyám, felelék az én modern társaim, elég részük volt abban bátyáméknak, mi csak építünk, ez a mi hivatásunk, mi igy akarjuk az egyházat felvirágoztatni, de haladunk is. Hát ha még az országos közalapot létrehozzuk, minő hatalmas eszköz lesz az egyházunk kezében. Mennyit ír alá bátyám ? No már a domestikáról hallgas, öcsém, ha erre gondolok szégyenlem, hogy egy tractusban de mondhatom, szégyenlem, hogy egy kerületben vagy velem. Hej az én időmben! Nem a domesztikával van nekem bajom, sőt ezt nagyon is szeretem, nem is a ti érdemetek lesz, ha létesül, hanem a mienk öregeké, ti csak épen hogy uj nevet adtatok neki „országos ref. egyházi közalap". Nem erre haragszom én, hanem reátok. Mit határoztatok ezen szerinted is, szerintem is oly igen nagyfontosságú ügyben ? Felelet: jót nevettünk ! Ha otthon majd a megyei gyűlés tőled, mint esperestől számon kérendi, pedig számon kérjük, ha addig élek is, hogy a megye óhajtását a kerületen miként tolmácsoltad, határozati javaslatát miként támogattad, egyházmegyéd közvéleményének miként igyekeztél érvényt szerezni ? Mit fogsz válaszolni ? Hát majd elmondod, hogy én bizony t. e. megyei közgyűlés abban a meggyőződésben vagyok, hogy az a közalap sokkal inkább felvirágoznék, ha annak kezelésébe mi,