Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-20 / 20. szám

vatikánumban bálványt emelnek.« A pápa az Istenségnek 3-ik incarnátiója, ő a szt. lélek, az út. az igazság s az élet, ha gondol, Isten gondol benne. O a keresztyéneknek mindene, a mijök Jézus Krisztus lehetne, ha a földön maradt volna stb. Pius, ki hivatalos közlönyében a Civiltá catholikában hangzó blasphemiákra nem talált szót a visszautasításra, előkészité a maga részéről is a világot úgy a csalhatatlanságra, mint azon irányra, melyben az használtatott. A Syllabus a lelkiismereti szabadsagra s a felekezetek egyenjogúságára átkot mondott, s egy vérrel bemocskolt inquisitornak az egyház szentei közé való sorozása megmutatta az utat s azon eszközöket, melyek segélyével tanait gyakorlatilag is érvényesíthetők. Valljuk be, a pápa tisztességesen cselekedett, a világot nem hagyta kétségben a felett, mily dogmatikai és erkölcsi tanokra nézve hasznalja a csalhatatlanság pecsétjét, a 180 millió kath. lelkiismeretének megkötését. Kevésbé tisztességesek voltak a német püspökök, midőn a zsinatra meghiva, Bonifác sírjáról biztositjak a kath. Németországot: ,Soha nem allithat föl az egyetemes zsinat oly uj tant, mely nem foglaltatnék az Írásban, vagy az ap. hagyományban. A zsinat semmiféle uj elveket föl nem állithat, csak azokat, melyek a hit által mindnyájatok szivébe vannak írva, melyeket a ker. népek minden időben szentül tartottak, s melyeken most és mindenkoron nyugszik az állam java, a hatóságok tekintélye, a népek szabadsága, s melyek föltételei minden igaz tudomány és erkölcsiségnek.* Ok előre tudták, miért hivattak Rómába, melyik Dominus nosternek kell engedelmeskedni. De a német kormány allása is kevésbé megfontoltnak mondható. Hohenlohe herceg tiltakozó szavai, liogy a zsinat szándékait nem kellene tényékké lenni engedni, elhangzottak. Bismarck a püspököket biztosította az állami védelemről, ha a papai-jezsuita követeléseknek erélyesen ellentállanak. De miért csak a püspököket ? Hát a katholikusok lelkiismerete a püspök discretiójái a hagyatnak ? Nem-e kötelessége a theologusokat, papokat s laikusokat is megnyugtatni minden a zsinat által tervezett lelkiismereti kényszer ellen ? Evang. polgártársainak, s az általános jólét érdekében nem-e kötelessége megakadályozni oly vallasos újításokat, melyek a lelkiismereti szabadsag elátkozásat s az államok meghunyászkodását a pápai hatalom előtt az isteni parancsolatok nimbusával övezik körül? Es maga a zsinat 1 Mi protestánsok tudjuk, hogy határozatai teljesen ellentétben állanak a bibliai igazság s a Krisztustól eredő szabadsággal: de tan nem lesz felesleges, jogi semmiségét az egyet, egyház ezen állítólagos képviseletének kath. alapelvek szerint is kimutatni. Nemcsak az ó-kath. theologusk, azaz legjobb theologusai a kath. Németországnak, a német püspökök magok, kik ambar pápai szolgák s jezsuitanövendékek, bírtak még annyi német ker. érzéssel, hogy e zsinat semmis voltának kimutatásáról gondoskodjanak. Egy a pápa altal előre meghatározott száma az 1037 szavazatképeseknek képezte előre látható többségét a teljes függésben levő személyeknek; ezek között számos címzetes püspök, nempüspökök is, többek között 300 mindennapi vendége a pápának. A mellett oly tárgyalas, mely lehetetlenné tette a legkisebb ellenmondást is, lehetetlenné a j.-könyvek átnézését, maganértekezletek tartását, vagy emlékiratok nyomását Rómában a tervezett dogma ellen ; sőt még a legtöbb szónok megértésének lehetősége is ki volt zárva. Midőn néhány pápai legátus akart más csalást is becsúsztatni az előirottnal, egy a hagyományra hivatkozó püspöknek IX-ik Pius mondja : s

a traditió én vagyok® ; ismét, midőn a legtekintélyesebb püspökök (Kettelei) könyörögnek nála, hogy saját tekintélyével az egyháznak a békét s elvesztett egységét adja vissza, megnyugtatja őket, hogy minden lehetőt megteszen, azonban csalhatatlanságának tervezett definitióját még el nem olvasta, a melyet nem ugyan opportunusnak, de szükségesnek tart. Minden erőszak s zsarnokság dacára távol van a végleges szózatolás a végzés azon erkölcsi egyértelműségtől, mely ily zsinati végzésnél mindenkor szükséges: csak 533 az 1037 közül szavazott placet-et, a többi félig válaszolt. 70-en a szavazás elől visszavonultak, s ezen 533 szavazó, diőcesisuk kerületét tekintve, nem képviseli a kath. egyháznak felét sem. Azonban mi az még a végzés dogm. illegalitásahoz képest ! A tridénti zsinat értelmében kath. tan az, mely az írásnak s a hagyománynak felel meg, quod semper, ubique et ab omnibus creditum est, és ime ennek ellenkezője az uj dogma kihirdetésénél mathematikailag kimutatható. Tudjuk, hogy a monotheletai vitában Honorius pápa a tévtannak tetemes segélyt nyújtott, s az egyház közösségéből mint eretnek kizáratott. A kanonikus jog tárgyalja azon kérdést, mit kell tenni a pápa eretneksége esetében, feltételezni tehát a csalhatatlanság ellenkezőjét. Még az angol katholikusok emancipatiójának idejében is az ir püspökök a pápa tudtával esküvel állították, hogy a pápa csalhatatlansága nem hagyomány, nem kath. tan. I lihetjük-e azt, hogy oly számító emberek, mint jezsuita tanácsadói a theologiaban járatlan IX-ik Pius pápának oly elméleti s disputabilis dogmát hirdettek volna ki, mely gyakorlati célok nélkül való, magaban véve is elég nagy a legsiralmasabb eszközök szentesítésére ? S tényleg, a mennyire rothadt e dogma gyökerében, gyümölcsei, melyeket terem, érdemesek a nemeslelkűek izzadságára. Mindenekelőtt az egész kath. hit mechanisálva van benne, a mi pedig a jezsuitának a legfőbb. Ama csalhatlan »egyház4

, képviselve az egyh. zsinaton, mely még sem definálhatta azt, a mit akart, hanem csak ,quod semper, ubique et ab omnibus creditum est/ mindig csak félig eszményi nagyság vala, melylyel szemben a tudománynak maradt egy kis tér, az egyesek meggyőződéséből, a bensőségből s szabadságból is egy kis rész. E prot. kovász most már teljesen eltűnt; az s

egyhaz«, helyébe a Vatikánban időnként resideáló »ember" lép ; ő a traditió, uj kijelentéseket is produkálhat, s a hitből sacriűcio deli' intelletto lett. Ez értelmezése a hitnek halalos erkö'csi természetére nézve, de a fanatismus megteremtésére célszerű. A második nyereség az egyház mechanikussá tétele, összepontositása a hatalomnak egynek kezében. Mig előbb a csalhatatlanság az egyet, zsinat, a püspökök egyet, tanácskozása tulajdonának vétetett, s az episcopatus önállósága, a püspökök elvi egyenlősége, az első szülött s s

úrra4

lett római testvér ellenére is, az egyház első jogául tekintetett ; s előjöhettek idők, melyekben a püspökök még más kötelességekkel is bírtak, p. o. a nép, a haza irányában, vagy kötelességekkel az örök pásztor iránt, tehát volt tudatuk felelősségükről az egyházi ur irányában ; addig erről most már szó sem lehet, még pedig örök időkre. A róm. püspök az egyház korlátlan ura, a püspökök szolgái, vikáriusai, több semmi. Ez Jogikai következménye a csalhatlanságnak, különben a „pastor aeternus* constitutiója, melyben a zsinat eredménye »urbi et orbi* 1870. jul. i8 án ki lőn hirdetve, e következményt világosan meg is vonta. ,Ha valaki állítja, olvassuk itt, hogy a római papa csak a felügyelet s kormányzás hivatalával van fölruhazva, nem pedig az igazságszolgáltatás teljes s legfelsőbb hatalmával is az egyet, egyház felett, nemcsak oly dol-