Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1883-05-13 / 19. szám
ben mutatkozott az egyházban egy jobb szellem is, mely az egyházat az egyházért, a vallást a vallásért szereti: azon törekvés az egyház közösségi természetét, szabadságát megőrizni, a hitnek megmenteni, bensőségét s személyes felelősségét, egyidejűleg lép föl e hatalmakkal szemben. Igy képviseli a XVII-ik században Franciaországban a gallicanismus és jansenismus a jó kath. iigyet a jezsuiták s a pápaság szövetséges hatalmával szemben, mígnem egy istentelen állami hatalom azt az ellenségnek átadja, s ez által magvát hinti a jövő atheistikus revolutióknak. Hasonlóan a XlX-ik század elején Németországban azon vallási és egyházpolitikai reformtörekvések, melyeket legtekintélyesebb képviselőjét egy Sailer és Wessenbergben tisztelünk, ugyancsak a jezsuitismus és curialismusnak estek áldozatul. Csodalatos, mint folyt e benső kath. szellemi harc a XVIlI-ik és és XlX-ik században. E harc folyamában láttunk német egyházfejedelmeket, kik Febronius nyomdokait követve terveztek egy Rómától független német nemzeti egyházat ; egy fehér hollót, egy reform, érzelmű pápát, ki a jezsuita rendet, mint az egyházra s a világra nézve veszélyest föloszlatja. A XlX-ik század visszaállítja e rendet, mint nélkülözhetetlen gyógyszeret az egyháznak s a világnak, s a német püspökök önállóságának, hitük s lelkiismeretük utolsó részét is oda vetették a papa lábaihoz. Ugylátszik, egyházi signaturaja a XlX-ik századnak, vezérelve a vak reactió által a XlII-ik ellen, elfojtani az Isten altal adott regenerátió csiráit, s ez alapon előkészíteni a talajt a rettenetes revolutiókra. Ugyancsak századunk oly szellemi hatalommá fejlesztette azon nemesebb s igazibb katholicismust is a német földön, mely a legjobbat ígéri a keresztyénségre s az allamra nézve. Ezen csodálatos újjászületés, mely e század hajnalán a német népszellemnek mélyeiben mutatkozott, ugy a kath. mint a prot. köröknek javára szolgait s teremtett egy tudományos theologiát is, mely minden gyengéi mellett is képes volt komoly vallásos egyházi reformgondolatokat is fejleszteni, s ezeket a klérussal, s az igazán képzett laikusok jobb részével megismertetni. Az igazi hagyomanyra való visszatérésben, melyhez eredetileg a sz. irás is tartozott, s az idők általános tudományos mozgalmaiban való részvétel által oly ker. gondolkodásmód sziilemlett meg, melyben a kemény tridenti tételek átszellemültek, s a »scholastikus és „római4 helyt engedett a vallásosnak és egyetemes keresztyéninek; s miután a tudománynak ép úgy elég volt téve, mint a politikának, s el lett ismerve a sajat egyháznak is birálata, valamint a reformátiónak jogosultsága, reményleni lehetett a dogma benső eszményesitésének, s az egyház conservativ reformjának utjan egyesülése az elszakadt hitfelekezeteknek, vagy legalább is előkészitése az egyesülés utjának. Utódaink s történetíróink csodálkozását fogja előidézni azon tény, hogy német kormányaink ezen kegyes s szabad katholicismus támogatása helyett ultramontán elleneink nyújtják karjaikat annak elnyomására. Egy Sailer, Möhler, s Lasaulx Amália fölvilágosult kegyessége athatotta a kath. klérust s népet, azok táborában enyhült a confessionalis ellentét, a felekezeti zelositas, s a hatósag támaszkodva ez irány jellemes püspökeire, milyenek 1840-ig voltak Rómaval szemben, ura volt saját házának. Ma latjuk, hogy egyezmenyekben Rómának föllett aldozva az öröklött jog, a kath. egyház szabadsaga. A hermesianusok s g.lutheriánusok föláldoztattak, a jezsuiták előtt megnyíltak a kapuk, az ultramontán zeloták kerültek a püspöki szekekbe, s Poroszországban azok hatarozák meg az egyház önállóságát, melyben a vatikánum koronaját birja. A római jesuitikus világuralomnak harca Németországgal eléggé ismeretes. E harca a vatikanismusnak a modern állammal, a reformatió e szülöttével oly mértékben foly, hogy a modern világ szabad szellemének a lelkiismeret megkötése allittatik ellenébe. A szellemek egyházi lebilincselése altal az államnak tisztán a lestek fölötti uralma marad meg. E célra dolgoznak ultramontán részről Németországban félszázad óta. A kegyes s békiilékenységre hajló katholicismussal szemben arra törekszik az ultramontán part, hogy a kath. hitet foszs/a meg evang. jellegétől, vezesse vissza a fanatismusba ; a régi babonák újra kerülnek elő, ujabbakkal toldatnak meg; különféle érzéki ájtatossági eszközök, (p. o. Jézus szivének tisztelete) hozattak be s a vegyes házasságok ignorálása, rágalmazó irodalom s több efféle kiszélesbitette a szellemi hézagot a kath. és prot. között. A klérus képzése mindinkább szolgaibb lón, a püspökök kényszerhatalma ala adattak, ezek viszont a papai széknek valódi satrapáivá süly esztettek le, s ezen igy romanisált egyházban keletkezett azon hontalan államellenes állam az államban, mely támaszkodva a fanatizált tömegre a kultúrharcban fegyvereit eléggé ügyesen forgatta. E rettenetes szellemi harc folytatasara nézve a jövőben szükséges egy imperátor, ki a püspökök s laikusok vak engedelmességét a lelkiismeretet lebilincselő auctoritasaval bármikor igénybe veheti, vagy lelkük üdve elvesztésének terhe alatt kierőszakolhatja ; éü ezen isteni tekinlélylyel biró római imperátoravá az egyháznak tette a vatikanum a pápát, jobban mondva, a vatikánumban a pápa önmagát tette azzá. (Folyt, köv.) IRODALOMA Franklin-tarsulat kiadásában megjelentek : Fáy András összes beszélyci, három kötetben. Fáy András előtt számbavehető eredeti „románt* Bessenyei, Dugonics és Kármán kivételével, nem irt magyar ember. Maradandó becsűt csupán Kármán adott »Fanny hagyományaiban.4 Fáynak tehát az eredeti regényírás terén is alig volt előzője, mig novella-irodalmunknak egyenesen ő a megteremtője. Hasznos szolgálatot tett tehát a Franklin-társulat, midőn ezen irodalmi úttörő beszélyeit, az első magyar beszélyeket összegyűjtve kiadta. Fáynak valamennyi beszélye, 1818-tól, föllépésétől fogva, együtt található e három kötetben. Mindezek, a legkevésbé sikerült legelső beszély kivételével, a magyar társadalmi életet rajzolják, többnyire humorosan, classicai idézetekkel tarkázva. Stylusa avultas; de művei szerkezete solid: meglátszik rajtok a gond, melyet Írójuk reájok fordított. Tényleges irodalmi viszonyaink szempontjából, ezekre is alkalmazható, Fáy »a könyvbúvár4 cimu beszélyének e passusa: „ Hajdan sok vesződsegbe került .... irni, s megnézte, latolta mindenki: mihez fogja kezébe stylusát, vagy mit másoljon le ? ma gyárakban merített vagy hengerezett papírra firkáljuk a reggeli félálmos eszméket, beporozzuk, nyomdába küldjük, s estére nyakára kötjük, ha lehet, az olvasó világnak.« Mind a három vastag kötetnek az ára igen mérsékelt, csak 4 frt 80 kr. — A Budapesti Szemle májusi füzetében YVertheimer Ede értekezik I. Napoleon viszonyáról Magyarországhoz, Pasteiner Gyula a magyar szobrászatról, Paszlavszky József a madarak családi életéről, Kautz az államgazdaság eszméjéről, Ballagi Aladar a francia taktika eredetéről, Hunfalvy Pál a forradalomról, Pólya Ja-