Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-05-13 / 19. szám

Mégis fennmarad még ez a kérdés: elébb kell-e ó-testamentumi s azután uj-testamentumi történeteket tanítani ker. gyermekeknek, vagy pedig megfordítva ? vagy épen vegyest ? E felelt is azonban csak azok közt folyhat vita, kik a vallástanítás alatt bizonyos vallási- ismeretek közlését értik, és semmi esetre nem azok közt, kik azon jobb véleményben vannak, hogy a vallásoktatási órák, voltaképen a vallásos nevelésre fordított azon különös időpontok, melyeken a tanitó, mintegy az Isten ültetvényes kertjében alkalmazott kertész, a csemeték öntözésével és kapálásával sat. foglalkozik. E szempontból azon választ adja a paedagogia a fennemlitett kérdésekre, hogy ne szabja magát a tanitó az időrendhez, az ókorhoz vagy újkorhoz, hanem hoz/on elő a szükséghez képest ót és ujat; mindig a gyermeki kort és kedélyt, az értelmi fejlettséget tartván szem előtt. Kell-e vagy lehet-e tehát a jelzett alapelv szerint az első vallásoktatast egyaltalán bibliai történeten kezdeni? Én azt hiszem, hogy ha arra akarjuk a gyermeket képesíteni, hogy lélekben Istenhez, a főlélekhez fólemelkedhessék, Isten ismeretére és szeretetére vezéreltessék : akkor előbb arra kell segítenünk, hogy önönmagában fölismerje az Istenit, az istenneli rokonságot. A legkonkrélebb példából : önnön magának megfigyeléséből kell kiindulni. Itt is az első lépés a legnehezebb, de ha ez jól sikerült, a többi lépések biztosabbak lesznek. Minthogy tehát én a vallást ugy nézem, mint a melyet nem kívülről kell beplántálnunk a gyermeki lélekbe, hanem onnét kifejtenünk : azért én ugy gondolom, hogy a legtermészetesebb kiinduló pont a vallásoktatásnál csak a gyermek maga lehet. Megkísértem mindjárt ez alkalommal az én ismeretes vezérfonalam nyomán, melyhez már egy teljes és reszletes vezérkönyv irását is megkezdtem, egy pár lépést tenni, pontról-pontra kimutatván, mikép gondolom én a vallasoktatást az általam jelzett elvek szerint mindjárt az I-ső osztálybeli gyermekekkel sikeresen megkezdhetni. 1. pont (Lásd: Németh Kár. ,A ker. vallás elemi tankönyve I. rész}*. Itt tehát nem lép ki a gyermek magabók i. egy tekintetet vet először magába. 2. hozzá legközelebbi viszonyban álló, hozzá hasonló lényekre, melyek mind tükörül szolgálnak neki az önismeretben; 3. tanitó és tanítványok közti tapasztalata alá eső ujabb viszonyara .... 4. a tanulói gyermekkor, erényeire, hibáira, örömeire ; 5. felkelthető már itt is a hálaérzet azért, hogy Isten eddig éltette (mely sokan meghalnak kis korukban). 6. elbeszélése a 12 éves Jézus esetének a jeruzsálemi papokkal és tanítókkal. És itt rámutathatunk a templom és iskola közti külömbségre, mind a kettőnek szép céljára. Igy buzdul gyermekünk a felnőttek élő példáján az istenimádásra s az istenitisztelet gyakorlására. Avagy melyik eszme esik kivül vagy messze az itt elóhozottak közül, a kis 6—7 éves gyermek eszme körén és tapasztalatan ? Avagy melyik ezek közül oly profán, hogy nem képezhetné szorosan a vallásoktatas tárgyát? 2. pont. Visszaviszi az eszmélődő és pedig ily módon gyönyörködve eszmélődő gyermeket a családi körbe. Lefesti az anyai szeretetet egész melegségében és kimerithetlenségében ; az atyai gondoskodást, mely tiszteletet és szeretetet érdemel a család minden tagjatói, még az anyatói is. A testvéri szeretet és a szülők iránti hála és köszönet felébresztetik és öntudatossá lesz ; az az számot ad, mért volt meg eleitől fogva benne ezen nemes érzet. Most ez élőszóban is kifejezést nyer. A lélek öntudatára ébred annak, hogy a lélek mely szeret, egyéb mint a kéz, lab, nyelv vagy ám az egész test. E szerint a gyermek maga maganak érdekessé válik ; és szokatlan világosság tamad lelkében, mely megvilágítja a körülötte levő tárgyakat is és más színben s más szemmel kezdi nézni mint eddig. A két első pont is már oly bő vallási tartalommal kínál, hogy meg kell jegyeznem, hogy az két vallási órára sok és kívánatos, hogy kivált eleintén lassan járjunk. 3. pont. Tovább vezeti a gyermeket az önismeretben. 1. Szembeötlő testi tökéletességeinek. 2. fordítsuk figyelmüket a testi hibásokra. Ebresztessék fel azok iránt a szánakozás; ellenben utálat a csúfolódók iránt. 3 Forditsulc figyelmüket az élet örömeivel való vidám és hasznos élésre. Ebresztessék fel a hálaérzet a teremtő iránt. Gyermekjáték közben se felejtsék, hogy ők mik, és hogy ők Istennek mily sokat köszönhetnek. Igen is a vallásoktatásnak olyannak kell lenni, hogy az még a gyermek játékát is vallásos színezetben tüntesse fel; azaz az egész gyermeki s majdan az egész emberi életet megszentelje. (Folyt, következik.) Németh Károly. TÁRCA. Válasz t. Kalman Farkas urnák hozzam intezett nyílt Ievelere. Nagy örömmel leptek meg t. Kálmán urnák e lap multheti számában közlött becses sorai, melyek mind magamról, mind szorgalmam és fáradságomról, valamint e kettőnek eredményéről, a XVI. századi lyrát tárgyazó munkámról*) annyi dicséretet, annyi elismerőt mondanak. E dicséret és elismerés jól tudom, csak részben illet meg ; felét mindjárt reá kell hárítanom értekezésem forrásaira, magamnak kalauzaira : t. Kálmán úrra, Toldy Ferencre, Szilády Áronra és főkép szeretett tanáromra, Gyulai Pálra ; egy részét pedig t. Kálmán ur túlságos jóakaratának kell betudnom, melyet irántam, ismeretlen kezdő iránt, táplálni látszik. Elismerő nyilatkozatai mindenesetre nagy buzdításomra szolgálnak s fogadja is értök az úttörő ifjúnak leghálásabb köszönetét; most pedig engedje meg, t. Kálmán ur, hogy munkámról szóló megjegyzéseihez én is egy pár észrevételt fűzzek. Becses levelének menetét követve, érdekes és fe lette tanulságos észrevételeire pontonként óhajtok válaszolni. Mindenekelőtt egy kis félreértést kell helyreigazitnom. Sehol sem mondom ugyanis, hogy t. Kálmán ur a Bencédi Székely István zsoltárait legrégiebbeknek tartja, vagy hogy a nagy-dobszai codexben foglaltakkal egyezőknek latja ; a mint azt t. Kálmán úr müvemből kiolvasta. A Székely Istvan-féle és nagy-dobszai zsoltárok egyezesét magam következtetem, a mint az. soraimbol ki is tűnik. ,Valószinü, mondom, hogy a Szé kely zsoltárait tartalmazza a nagydobszai énekeskönyv; a codex ismertetője, Kálmán Farkas, az ebben levőket tartja a legrégibb fordításoknak.* E következtetésre ugy *) A XVI. század magyar lyrai költészete. Irta Kardos Albert. Az egyetem bölcsészeti karától jutalmazott pályamunka. Budapest. Révai Testvérek. 1883.