Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-29 / 17. szám

ről : az nap a városháza nagy tanácstermébe, Szél Kálmán lelkész összehivá a város értelmiségét és vagyonos osztályát. Meghatóan ecsetelte rövid vonásokban a kárt, mely — mindenek tudomása szerint — az egyházat érte, a mely annyival nyomasztóbb, mivel oly időben (télen) jött, a mikor a pénz ily vidéki helyeken már kevesebb és most mégis áldozni kell. De ha teszünk valamit — úgymond — tegyük-e ugy, hogy a végzett mű ne legyen tökéletes ? Nem ! sőt itt az ideje, hogy ugy készíttessenek el harangjaink, miszerint azok a kor kivánalmait és N -Szalonta város méltóságát kielégítsék. E célból bemutat egy tervet, melyet tájékozásul készített, s mely a fenntebb mondott kívánalomnak megfelelő, de ez tetemes összegbe kerül. Elmondja ezután, hogy tudja bár, miszerint a város lakossága már eddig is két ízben, és pedig nagy mértékben adózott (a helyi Arany-emlék javára, és a becskereki ref. egyház felsegélésére,) de más oldalról a közóhajt hiszi kifejezni, ha azt mondja, miszerint harangok kellenek és eme közóhaj mellett enyészik aggodalma, s indítványba teszi, i-ör hogy emez általa bemutatott tervet fogadják el a jelenlevők, és 2-or mondja ki az értekezlet, hogy az erre szükségelt összeg társadalmi uton — gyűjtés által — szereztessék be. El sem végzé tapintatos beszédét, midőn minden ajakról beleegyező helyeslés kelt; ezután megállapittattak a gyűjtés módozatai, s a gyűjtők felkérettek, kik szinte lelkesedéssel fogadták és vállalták el, e különben terhes megbízatást. Majd egy bizottság alakult, a melyre bízatott ez ügyben az intézkedés, szerződéskötés stb. Ha jelen volt valaki ezen gyűlésen, lehetetlen, hogy látva a lelkesedést, el ne mondja, miszerint rég nem esett ily gyűlés napjainkban, mint a melyeket rendesen a személyeskedés vagy más érdek igen sokszor élesekké tesz, mig itt öröm volt nézni, hogy az »egyező akarat mint változik a lelkesedés nemes tüzévé.* Elindulánk hát még az nap délután, hogy megkeressünk kit-kit hajlékánál szives és önkénytes adományáért. Öröm volt járni házról-házra, s nézni azt a buzgóságot, hogy ha valaki egy háznál mint szegény lakó véletlenül elmaradt volna, mily nehezteléssel hívott viszsza bennünket az utcaajtóból is mondván : „nem hittem volna, hogy engemet elhagyjanak ; ha szegény vagyok is : adok, hogy legyen nekem is részem abban a harangban* stb. stb. De ki tudná leirni azon különféle szavakat és frázisokat, a melyekkel itt-ott fogadtak bennünket. Nincs busz ház a 1500 numerus közül, hol ne adtak volna valamit ; ezen elmaradottak is bizonynyal nazarénusok valának, kiknek, — mellesleg megjegyezve, nem kell semmi társadalmi élet, kikre kimondható bátran, hogy nem egyebek, mint a vallási rajongás címe alatti socialisták vagy nihilisták. De ne szóljunk róluk semmit, bár »saját szájukból itélhetnők meg őket.« (Luk. 19. 22) s ott, hol annyi ezerek adakoztak, ezen husz figyelembe se jő. Három nap alatt a kívánt összeg alig valami hijjával, ma pedig már egészen meg is van, részben befizetve, részben aláírva. Adott a gazdag ugy, mint talán semmi más célra; adott a szegény, mondhatni, erején feiűl; adott a r. katholicus; adott a mózesvallásu mind egyaránt és önkényt. Ugy, hogy e körülményből, nálunk a vallási legszebb egyetértésre lehet és pedig jogosan következtetni. Sőt ezen két utóbbiakról méltó dicséréssel kell emlékeznünk, mert igaz ugyan, hogy jó részt a legtehetősebbek közé tartoznak, de az adakozás tekintetében hitfeleinkkel csaknem versenyeztek. Megdicséri őket saját adományuk. Ily ténynyel szemben, ki mondja még, hogy kihalt az egyháziasság a keblekből, vagy, hogy kihaló félben van az ? Rólunk legalább senki. Megemlítem még, mintegy befejezésül, hogy ily eredmény után, nem is késett az intéző bizottság megkötni a szerződést Thury János budapesti céggel. Ugy, hogy ma már hisszük, hogyha valami akadály közbe nem jő, a feltámadás dicső emlék-ünnepén uj harangjaink fogják hirdetni, az ur dicsőségét, a ki hatalmas menynyen és földön ; — de hirdeti a népnek amaz apostoli szavakat is: „a ti jó kedvetekből való adakozástoknak haszna ti reátok tér*. . .. (II. kor. 9. r. 8. v.) Oh vajha e példa másokat is hasonlóra buzdítana 1 Adja Isten 1 1 N. Szalont a, 1883. márt. 9. Ónodi Sándor, reform, s. lelkész. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület gyűlése. A püspöki körözvényben a tavaszi kerületi gyűlésben felmerülendő fontos tárgyak előre jelezve lévén, a nagyérdekű ügyek alapos és kimerítő megvitatása céljából a szokottnál nagyobb számmal jelentek meg az egyh. megyék küldöttei Miskolcon. A gyűlést megelőző napon már nagy részben egyült voltak a küldöttek. E napon az alsóborsodi egyh. megye lelkészi kara által kiküldött bizottság, élén Bornemissza József esperessel tiszteikedve főt. püspök urnái egy nagyon szép művű ezüst kelyhet nyújtott át főt. Kun Bertalan urnák, mint az alsóborsodi lelkészi kar helyeslő és hódoló tisztelete nyilvánulását azon szabadelvű magatartásért, melyet a zsinati nagy többség ellenében tanúsított. Ugyancsak e napon az e. megyei küldöttek tiszteletűket téve főt. püspök urnái, ott egy előleges értekezés tartatott, melyben a tárgyalandó fontosabb ügyek főbb pontjainak mikénti elintézése megállapíthatván, a gyűlés folyamán a tanácskozás menete megkönnyítve lett. A gyűlés f. hó 24-én vette kezdetét, s f. hó 26-án végeztetett be. A gyűlést Kun Bertalan püspök emelkedett hangulatu imája nyitotta meg ; ezután üdvözölve a gyűlés tagjait, sajnalatának ád kifejezést, hogy kénytelenek ez alkalommal nélkülözni, érdemekben gazdag s páratlan tapintatu és bölcs világi elnököt, id. baró Vay Miklóst, kit azon fontos körülmény tart távol, hogy a középiskolai törvényjavaslat most tárgyaltatván a főrendiház által, érdekeinket védve, ha lehet előnyöket vívjon ki, vagy a már ugyan megnyirbált jogokat, még jobban megcsonkítani ne engedje. Áttérve a püspöki jelentésre előadatott, hogy a