Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-29 / 17. szám

gyermeki lélekre, mint a májusi fagy a nyiló virágra. Amaz érthetetlen tételek, melyekben még a hittudósok sem értenek egyet, p. o. a Krisztusnak öröktől való születéséről és váltsági haláláról, Krisztusnak a pokolra való alászállásáról stb. szóló tanok mind oly tételek, melyek elemi vallásoktatásba nem valók ; nem alkalmasok arra, hogy 6—12 éves gyermeknek tálaltassanak fel szellemi és erkölcsi táplálék gyanánt. Avagy melyikapa ád gyermekének követ, midőn kenyeret kér tőle ? Az orthodoxia ilyen apa. Az orthodoxia nem embert akar nevelni és pedig legkevésbé Jézus és Isten kedve szerint való embert; sőt kész megfojtani az egyetemes emberit, csakhogy felekezete számára egy-egy alkalmas, azaz vakon hívő és engedelmes tagot neveljen. Az orthodoxia nem bocsájtja Jézushoz a kisdedeket, nem bánja, ha üresen marad is a kis gyermek szive, csak tele legyen a feje a symbolicus könyvek tartalmával, s a censor tetszése szerint, mint valami rugóra, annak akármely pontja eléugorjék. Az orthodox vallástanítás eredménye annál fogva nemcsak negatív, hanem a legveszedelmesebb a tiszta ker. életre nézve, mert midőn hinni tanit hihetetlen dolgokat, akkor egyúttal a jó földbe elhinti a jövendő kor számára a hitetlenség magvát is, és megutáltatta már számtalan úgynevezett felvilágosult emberrel magát a vallást, magát Jézust is. Rendesen vallással meghasonlott ily elme, nem is kutatja tovább, hanem lemond magáról a világos igazságról is, melyről pedig Jézusunk azt mondá : megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket. De ne anticipáljuk a dolgokat, hanem mondjuk meg elébb, mi a vallás ? hogy megmondhassuk aztán, kell-e és mikép kell a vallást tanitani. Minden vallás az emberi léleknek Istenhez, a főiélekhez való vágyódásán alapszik ; ez a vágyódás pedig a léleknek istenneli rokonságán nyugszik. Ezen természetes vágyódásnál fogva a vallásos lélek tápot nyer Istentől ugy, mint a születendő magzat az anyai testből. Nincs biztosabb alapja semmi emberi ismeretnek, tudásnak vagy tapasztalásnak, mint a milyen biztos alapja a vallásnak, a bensőnkben élő hit és lelkiismeret. A mi érzékeink, melyekről számtalanszor tapasztaltuk, hogy megcsaltak, korántsem juttatnak oly biztos alapokon nyugvó ismeret birtokába, mint a milyen erős és ingathatlan az a tudás, a melyet hit által nyerünk Istenről, és örökéletről és a lelkiismeret által az erkölcsi jóról. De hit és lelkiismeret mint alvó csirák nyugosznak a lélek mélyében ; azokat öntudatos életre költeni a nevelés feladata. Avagy nem gyakorlás által válnak.e

minden testi és lelki erőink boldogságunk eszközeivé ? miképen hanyagolhatnók el a fejlődésre legépebb, legalkalmasabb korban gyermekeink hitének és lelkiismeretének ápolását és megrősitését ? A vallás a lélek szellemisége; a legnemesebb tettek termő bimbója életünk fájának, erő a megküzdésre, támpont és nyugpont az élet hánykodásai közt; fénypont, mely világit a sötét tömkelegben; iránytű az ész tájékozására a megmérhetlen világegyetemben, hogy el ne tévedjen és meg ne zavarodjék. Nagy hasznára van a föld népének, még nagyobb hasznára a nép kiválasztott bölcseinek, a tudományosan kutató ész emberének; nagy hasznára az ínséggel küzdő szegénynek, még nagyobb hasznára a biborpalástos kéjben úszónak, vagy üldözött és szorongatott fejedelemnek ; nagy haszna van az életben, még nagyobb a halálban. Váljon oly gonoszok vagy hanyagok lehetnénk-e, hogy mindezeket tudva és tapasztalva még se jöjjünk segítségükre gyermekeinknek, hogy ők is jókor ezen nagy kincs birtokába jussanak ! Avagy ha természetes és józan dolog az az aggodalmas távoltartása és kikerülése minden oly elemnek testi táplálékunknál, mely testi szervezetünkben megbomlaszthatná akármely kis mértékben is az összhangzatos működést ; váljon közömbös dolog-e akár az illető egyesre, akár az egész társadalomra nézve, hogy a vallás, a lélek nek eledele, hamisított vagy hamisítatlan minőségben nyujtatik-e az — a természete szerint éhező és szomjúhozó gyermeki léleknek? Avagy azt hiszik komolyan némelyek, hogy a tiszta vallási igazság nehéz és megfoghatatlan és valamint a tiszta valódi arany pénz nem is gyermeknek való ? ő neki hihetetlennél hihetetlenebb mesék kedvesebbek ? és irigylendő boldog ő, míg még ily mythicus világba elringatható, azért elringatandó ? Ezekkel szemben én azt vallom, hogy nem a gyermek mulattatásáról vagy altatásáról, hanem táplálásáról van szó ; és a józan vallásoktatásnak célja nem lehet egy pillanatig sem az, hogy a homályba be-, hanem hogy a homályból kivezessen. Minden hihetetlen, ész-, természet és történeti igazsággal ellenes dologtól meg kell tisztítani a vallást, és kihagyni a vallástani könyvekből és képekből akár a bibliában találtatik az, akár az egyházi tanokból eredett. Nem a hajdan korok vallása való nekünk. Van nekünk is vallási érzékünk, tisztultabb, helyesebb mint az elődeknek. Ahhoz ragaszkodjunk, mi a mienk. Elég igazság van a mai kor vallásában is, a mit csupán hit által érthetünk és foghatunk meg, és mire lelkünknek oly nagy szüksége van, hogy nélküle nem emelkedhetnénk ki az állatok sorából. Ezen hitigazsagok, mint lelki táplálékok nyújtandók a gyermeknek is jókor éspedig tisztán, meg nem elegyítve, oly burokba nem takarva, a melyet a hajdankori képzelődés csínált a maga számára, nem a mi számunkra. Rajta kell lennünk, hogy a vallás ne lehessen babonás képzelgés kutforrásává, ki kell küszöbölni minden képzelt lényekről, angyalokról és ördögökről szóló tant; úgyszintén a holtakról, azoknak homályban levő állapotjokról, bizonyos térbeli pokolról, mennyországról, szentekről s azok közbenjárói tisztekről és akárminő befolyásokról is az élőkre soha egy szót se szóljunk, vagy ha szólni kell elitélőleg, elutasitólag szóljunk, mint a mi nem a vallásoktatás körébe tartozik, mert ennek tárgya csak Isten és ember lehet. Elitélendő a szentek életének vagy a martyrok mesésen borzasztó halálának elbeszélése is akár oly célból történjék, hogy a hithezi merev ragaszkodás megerősíttessék, akár pedig azért, hogy elámítson s az irántuk való tiszteletet az imádásig fokozza. Kerülni kell a láthatatlan, de mindenütt észlelhető, élő és munkálkodó Istennek nem csak minden kiábrázolását szóval vagy képekben, hanem az ő anthropomorphisálását is egyaránt, neki soha emberi változó tulajdonokat nem tulajdonítván, habár arra a bibliai történetek ó-kori gyermekes elbeszélése folytán számos esetben kisértetünk. Tanítsuk : az Isten lélek, ki mindenütt jelen van és működik, de nem zsarnokilag, hanem atyailag működik nemcsak a testi, hanem a lelki világban is, nevelőleg működik és foly be az emberi nem tökéletesedésére, a nélkül azonban, hogy visszavenné adott szabadságunkat ; megengedi a botlást annak szigorú következmé; nyeivel egyben, de egyszersmind segélyt nyújt a felegyenesedni óhajtó bukottnak. E mellett tanítanunk kell, hogy ha kérünk lelki erőt a jóhoz, az meg is adatik ; ugy hogy ismét az alázatosságnak és istentőli függésünk hálás érzetének kell tanításunk folytán korán a lélekben meggyökerezni, miszerint Isten kegyelméből vagyunk, a mik vagyunk. Tanítsuk, Jézus is tanította, az örök életet. De elég