Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-29 / 17. szám

kabb szivére fejlesztő, nemesítő hatást gyakorol. Tudom, hogy iskoláink az utóbbi időkben igyekeztek és igyekeznek e tekintetben is a kor kívánalmainak megfelelni ; de azt is jól tudom, hogy még legtöbb helyütt csakis a kezdet kezdeténél vagyunk, az iskolajelentésekben az emiitett dolgok egy része feltalálható, de a valóságban gyakran nagyitó üveggel kell keresnünk. A tanári fizetésekről nem szól a törvény, nem szólok én sem, már csak azért sem, mert közel esnék Cicero a domus sua-hoz; de egyházunknak kétségkívül kell szólni erről is, és pedig kedvezőbben, mint a miképen szólott eddigelé a legtöbb helyütt. Ha célja csak az volna, hogy kilenc-tiz tanári széket rendes tanárokkal betöltsön, ezt a célját a mostani anyagi erővel is elérheti, mert ember van elég, ki egyelőre fél tanári fizetést is örömmel fogadna. De ha azt akarja, hogy a confessionalis tanári székek ne ideiglenes nyugpontokúl tekintessenek a tehetségesebb egyének által, melyekről a legelső alkalommal más székbe lépnek át; hanem akarja, hogy évtizedeken át képes, tehetséges férfiak kedvvel, megelégedéssel szolgálják e szent ügyét egyházunknak, hogy a protestáns felekezeti iskolák kiáll- i ják a versenyt az állami és más felekezeti iskolákkal, akkor az egyháznak mihamarabb pótolni kell az országos törvény hiányát, és megállapítani tisztességes minimális fizetést. A közelebb mult években is sok jeles erőt elveszített már egyházunk, jövőre pedig, a midőn felekezeti iskolákban is csak az állam által képesített, és igy az állami intézetekben is szabadon alkalmazható tanárok szolgálandnak, vagy nem is concurrálnak a jelesebb tehetségek felekezeti intézetekbe, vagy ha itt képességüknek kiválóbb jeleit adandják, alkalmaztatni fognak azonnal másuva. Azért, ha minden más nehézség elől ki lehet is térni, de ez elől az egy elől nem, és az állami tanintézetek minimális fizetését egyházunk is kell hogy elfogadja, és pedig mihamarabb, mert ma még, ha rágalmaztatnak is felekezeti tanintézeteink, de nem állnak alatta más tanodáknak ; ma még könnyű szerrel meg lehet őket az elfoglalt magaslaton tartani, de ha egyszer alásiilyednek, nagy áldozattal, nagy erőfeszítéssel lehetend őket ismét felemelni. De hát érdemes-e az egyháznak, ezen oly sok oldalról igénybe vett, a vallás-erkölcsi élet fejlesztése érdekéből különben is tetemes áldozatok tételére kényszerített vallási társulatnak a középtanodákra oly tetemes áldozatot hozni s a latin és görög classikusok vagy a felsőbb mennyiségtan tanithatásáért talán a katechismus tanítását, s a legfontosabb vallás-erkölcsi érdekeket elhanyagolni ? A mint veszszük! Ha a középtanodákat csupán a magasabb tudományos műveltség előcsarnokaiul tekintjük, akkor valóban nagy kár s nagy fényűzés egyházunk anyagi s szellemi erejét ezekre fecsérelni. Az állam, vagy a mienkénél vagyonosabb felekezetek által fenntartott tanodák is épen oly jól, vagy hát mondjuk : majd nem oly jól előkészítik az ifjút a tudományos és műegyetemre, mint a mi iskoláink. Mi okból hát nekünk szegény protestánsoknak középtanodai célokra évenkint százezreket kidobálnunk? igen százezreket, mert hiszen csak a dunamell. reform, egyházkerületben levő középiskolákra kiadatik évenkint legalább is hatvanezer forint. Ha azomban úgy tekintjük a protestáns középtanodákat, melyeknek nemcsak az a hivatásuk, hogy ifjainkat tudományos előismeretekkel felszereljék, de hogy egyszersmind a protest. szellemnek is szolgáljanak erős bástyáiul, hogy legyenek gyűjtő és szétszóró lencséivé a józan felvilágosultság azon fénysugarainak, melyek negyedfél száz év óta egyre erősbödve a civilizált világ felett szétáradnak, s hogy ez által ne csak vallásunknak és egyházunknak, de egyszersmind nemzetünknek és hazánknak is képezzenek a hitben erős, a haza- és szabadság-szeretetben tántorithatlan bajnokokat, akkor ne sokaljuk az értük hozott és mégf hozandó áldozatokat. Csakhogy ha ezen kettős célt elérni óhajtjuk, akkor több rendbeli fontos teendők várakoznak egyházunkra. így p. o. hol és hogy képezzük jövőben tanárainkat r Legegyszerűbb felelet volna erre az, hogy állitsunk fel egy protestáns egyetemet, vagy legalább tanárképezdét. A gondolat nem új, de az évek óta folyó tervezések csak az ezen gondolat valósithatása elé gördülő ezernyi akadályokat tárták fel előttünk. A tiz-tizenegy protest. egyházkerület egyesitett ereje talán képes lenne az akadályokkal megbirkózni, de az erőknek az egyesítése ilyesféle célra alig reménylhető. Erről egyelőre mondjunk le. De azért mégis kell valamiképen gondoskodnunk, és ha együttesen nem lehet, hát külön kerületenként. P. o. nem szemelhetne-e ki mindegyik kerület magának már az érettségi vizsgálatok alkalmával időnkint egy-két fiatal embert a tanári pályára, a kit a tanári pályára való kiképzésben vagy a hazai vagy a külföldi egyetemeken anyagilag segítene, s a kit viszont legalább erkölcsileg a protest. tanodákban leendő működésre kötelezne. De hiszen képez és képesít az állam a mi számunkra is tanárokat. Igen, de az állami képesitéssel megelégedhetik-e egyházunk ? Az állam tanári oklevele csak a felől tanúskodik, hogy az illető képesítve van a tanári szék elfoglalására ; de hát arra képesítve lesz-e, hogy abból