Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-15 / 15. szám

Részemről sem a rosszallást sem a tanácsot elfogadhatónak nem tartom. Az elsőt nem, azért: mert az egyháznak és lelkészének főfeladata híveinek lelkiépületet nyújtani, azoknak lelki üdvét eszközölni, valláserkölcsi életét lehetőleg ápolni és szilárditani, ez pedig oly nyelven nem eszközölhető, melyet a hívek vagy nem értenek, vagy csak félig és törve beszélnek. Vannak ugyanis Debrecenben tudtom szerint részint külföldi, részint szepességi németek, kik a magyar nyelvet még annyira nem birják és nem értik, hogy a magyar Urvacsorából lelki vigasztalást meríthetnének, ezek részére szolgáltatott ki zöld csütörtökön az Úrvacsora, határozatilag kimondatván : hogy az évente csak egyszer s kizárólag e napon fog történni, de különben az egész évi istenitisztelet és minden más egyházi szertartás magyar nyelven végeztetik, sőt megszüntetik a német úrvacsora is, mihelyt a körülmények azt mellőzhetővé teszik. Az ev. egyház ennél fogva csak fontos és mulhatlan kötelességet teljesített, s általa, azt hiszem, sem Isten, sem haza ellen nem vétett, sem Debrecen jó hírnevét s hazafias szellemét nem rontja le, miután ugy egész évi istenitisztelete, mint az iskolákban folytatandó oktatása kizárólag magyar leend és az egyház lelkésze és tagjai is igaz magyar hazafias szellemtől vezéreltetnek, kik e részben magukat túlszárnyalni a született debreceniek által nem engedik. Tulság ennélfogva ez okból a debreceni ev. egyház ellen támadást intézni s ellene izgatni, annál inkább, mert az egyháznak azon kivül, hogy hívei lelki épületéről gondoskodni tartozik, arra is kell törekedni, hogy őket magától el ne idegenitse s közönyössé téve a hitetlenek örvényébe ne sülyeszsze. Kecskeméten magam is voltam azon helyzetben, hogy egyszer tót gyónást, másszor német temetést kellett nyilvánosan végeznem, mert az illetők a magyar nyelvet nem tudták, bűn volt-e ez, kérdem, a haza vagy Kecskemét ellen ? Azt hiszem, nem, mert hódolva Pál ap. I. Kor 14, 14 és 19-ik versében foglalt intésének, csak kötelességemet teljesítettem és mig egy részről az illetők lelki vigaszát eszközöltem, más részről sem a hazának, sem Kecskemét jó hírnevének nem ártottam. A másikat pedig nem fogadhatom el azért: mert ezen tanács lehet a szokás és illem elve, mely esetekben használtatik is, de nem lehet az egyház és vallásos élet vezérelve, mennyiben az egyháznak hitét és az egyháztagoknak vallásos meggyőződését külső dolgokért vagy a világ kedveért, majd igy, majd ugy változtatni nem lehet és nem szabad, hanem vallani és követni kell azt az igazság tudatában akkor is, ha az a világ és emberek részéről tetszéssel nem találkozik. Túlság ennélfogva azon követelés is a politikai lapok, de még sokkal inkább az egyházi lap részéről, hogy valamely egyház egy vagy más nyelv kedveért híveinek a lelki táplálékot, az örök élet eledelét és italát megtagadja. Részemről megkövetelem minden egyház és lelkész részéről, hogy körében a magyar haza és nemzet iránti szeretetet, hűséget és ragaszkodást buzgón és lelkiismeretesen ápolja, de határozottan elitélem azon német vagy tót egyházat és papot, a mely és a ki magyar hívei lelki épületét nyelvérdek miatt elhanyagolja, valamint azon magyar egyházat és lelkészt is, a mely és a ki ugyan ezen indokból más nyelvű híveinek vallásos kielégítéséről kellően és híven nem gondoskodik. Nem hiszem ennélfogva, hogy Debrecen városának polgárai, az ottani ev. egyház és lelkésze eljárását a német úrvacsora tekintetében rossz néven vegyék, habár egyesek túlbuzgalmukban feljajdulnak is, mert józan megfontolás mellett kénytelen mindenki átlátni, hogy ez ev. egyházat nem ellenkezési viszketeg vagy hazafiatlan szellem vezette, hanem a hívők józanul felfogott vallásos érdeke és a szoros erkölcsi kötelesség, mely mellett a hazaszeretetnek szent lángja is magasan lobog sziveikben. Nem hiszem, hogy az ev. egyhaznak Debrecenben szép jövője ne legyen, mert 600 léleknél jóval többet számlálván, hívei értelmesség, munkásság, vallás-erkölcsi élet, hitbuzgóság s tiszta hazafiúi szeretet által tündökölnek, kik a város és polgárok rokonszenvét és pártfogását már eddig is részint mint közhasznú polgárok, részint mint a ref. egyház volt presbyterei érdemelték ki. Végre midőn sem a rosszallást, sem a tanácsot el nem fogadhatom, egyszersmind sajnálatomat is kell kifejeznem az egyházi lap ily módon felszólalása miatt azon okból, mivel az által nem az egyháznak és hazának, hanem a némethoni Schulvereinnak tett kedves szolgálatot, urbi et orbi azt kürtölhetvén: „íme Magyarhonban nem csak a politikai lapok, hanem egyik egyházi lap is erőszakolja a német nyelv kizáratásával a magyar nyelvet az istenitiszteletnél is.' Ne túlozzunk ennélfogva, mert minden túlzás árt és javunkra épen nem válik. Czélcus, superintendens. Valóban, ne túlozzunk! Mindazokat, miket a t. cikkező a fönnebbiekben oly meggyőzően ád elő, mi is valljuk, s hogy azon irányelvek szerint munkálkodunk, azt hisszük, eléggé meggyőző bizonyság reá lapunk 25. évfolyama, melyek mindenikében hangsúlyoztuk, hogy politika és vallás összezavarása, veszedelmes egyikre ép úgy, mint a másikra nézve. A Schulverein és az izgatás emlegetésével tehát nem érezhetjük magunkat talalva. Mivel ismerjük a debreceni viszonyokat csakugyan megütköztünk azon, honnan veszik magukat Debrecenben, magyarúl nem tudó merő németek ; de megütközésünknek egyatalában nem izgatási szándékból adtunk kifejezést. A mi megjegyzésünk, amint annak rábeszélő hangja is elárulja, semmi egyéb nem akart lenni, mint jóakaratú figyelmeztetés. Örvendünk, hogy az egyház főpásztora, fönnebbi, elvi kérdéseket teljes szakértelemmel, s helyi dolgokat teljes tájékozottsággal előadó közleménye világosan megismertette a kérdés lényegét, melyre nézve az illető egyház presbyteriumának nyilatkozata, csak félrevezetett bennünket. SzerJc. ióny Tivadar és végrendelkezése. 1814—1883. (Z.) Sokfélét olvastunk a lapokban néhai Jónyról. Rektifikálnunk kell a közlötteket. Tehetjük. Hosszú éveken át ismertük őt közelebbről. Tartozunk ezzel az igazságnak, a boldogult emlékének. Jóny nem volt különc, annál kevésbé szenvedett bármily fokú rögeszmében. Egyetlen sarj egy jó nevű szepességi családból, takarékossága által meggazdagodott, hitesügyvéd nőtlen férfiú. Voltak neki is, mint minden más embernek kedvtelései, sajátságai. Kedvteléseinek anyagilag előnyös állása nyújtott tápot, sajátságait pedig nőtlen élete növelé. Fel-