Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-04-01 / 13. szám

B e I m i s s i o. Dunamente, jan. 28-tól márc. 8-ig. Mindig halottam, hogy a Dunamentén erős kálvinisták laknak, most pedig személyesen meggyőződtem arról, hogy nemcsak erősek, hanem jószivűek és buzgó adakozók is. Igazán nagy lelki örömmel tekintek vissza, most, a midőn már a visszatekintésre időm van a fennt kitett napokra, mert e napok egyenként is ugyan, de főleg egy koszorúba fűzve oly becses drága kincsét, ereklyéjét képezik lelkemnek, melynek birtokában lenni, valóban a legnagyobb nyereségnek tartom számomra s a mit én oly különös bűv hatásúnak tartok, melynek szemlélésére eloszlik minden mi kálvinista nyomorúságunk, mert ez mutatja a mi erőnk, hitbuzgóságunk és áldozatkészségünk nagyságát. Hála, örök hála legyen ezért Istennek s köszönet, forró köszönet a lelkipásztor uraknak — mint a kiknek rendkívül buzgó fáradozásuknak és odaadó munkálkodásuknak köszönhető az alább elősorolandó eredmény, köszönet, forró köszönet legyen a lelkipásztornéknak, mint a kik irántam tanúsított szives vendégszeretetökkel és jóságokkal könnyűvé tették a nehezet s édessé a keserűt. Köszönet, forró köszönet az egyházi és világi elöljáróknak, mint a kik szives készséggel mindent rendelkezésemre bocsátottak, a mire szükségem volt, általában pedig köszönet legyen minden rendű és rangú nemes adakozóknak, a kik között tudtommal olyan is van elég, a kikre ráillik az ur Jézusnak az özvegy asszony adományára tett ama mondása „ez mindenét odaadta, a mije volt.4 Január 27-ike volt a nap, midőn a Dunamentére elindultam, először is Lachdzdt ejtve utamba. Tiz nappal előbb tudattam már K. Tóth Kálmán leik. úrral gyülekezetében való megjelenésem, mit ő a legnagyobb örömmel vett tudomásul — ezt leolvastam arcáról — s gyülekezete minden tagját elkezdette érdekelni ügyünk iránt. Ide jövetelem hírére minden e helyen található közkassa — egyházi, városi, népköri, iparegyleti stb. mind mozgásba jött és az napon sietelt is felénk jóltevő s áldást adó melegével enyhítni nyomorunkat, erősíteni erőtlenségünket s elősegíteni azon célt, mely cél lelkipásztoruk kenetteljes lelkesítő ajakaról oly szépen hangzott a szent falak között: »N.-Becskereknek lenni lcell. De kezdjük elől s írjuk le ama nap egész történetét, mert rendkívülisége megérdemli, hogy ne tűnjék el egyhamar. A templom 10 órára, mint minden más vasárnapon is — mint mondták — tele volt. Prédikáltam. Prédikálás után Könyves Tóth Kálmán ur ment fel a szószékbe, s rögtönözve tartott egy oly sziveket és lelkeket megindító beszédet, a mely beszédnek elveszése igazi nagy kár irodalmunkra nézve. Nem voltam elkészülve — kezdé az ékesszóló férfi beszédét, — hogy e mai napon beszédet intézzek hozzátok, de a mint a beszéd elhangzott, s a beszéd közben láttam szemeitekben a könnyeket csillogni (csupán néhány eszmét próbálok itt megmenteni) s lelkem előtt is feltárult az a füstgomoly, mely a leirt téren egyszer áthúzódott akaratlanul és valami azt súgta : menj, menj és beszélj a népnek. S ezután beszélt az ő szép lelkéből a népnek. A többek között azt is mondá: ha néhány évvel ezelőtt az árviz által elborított Szeged romjai felett a királyi szó kimondá Szegednek lenni kell, most az egykori harci zörej s égő tűz stb. által elpusztított, de élni vágyó N. Becskerekí ref. egyháznak nem mondhatja-e a királyi nemzet ,N.-Becskereknek, Nagy-Becskereken egy erős szilárd református egyháznak lenni kell nemzetünk, hitünk védelmére ! Oh igen szeretteim 1 N.-Becskereknek lenni kell, segítsétek elő ez ige testté lételét bármi kis adományaitokkal. Hisz tudiátok, porszemekből hegyek emelkednek, cseppekből tengerek nőnek stb. s még egy buzdító s megáldó szó s lejött a szószékből az az igazi pap, kit a formalizmus szigorú rabláncai nem korlátoznak abban, hogy alkalmatos időben ne szóljon híveinek buzditó, lelkesítő szavakat. Prédikálás után én azonnal elindultam egy buzgó, előkelő, jómódú presbyterrel, Józan úrral gyűjteni s az nap igy járva összeszedtünk is ugy 60 frt körül. Azonban sokan nem várták azt, hogy én hozzájok menjek, hanem siettek nemes adományukat önként elhozni a papi lakra, átadva azt K. Tóth Kálmán urnák. S mily szép látvány volt az, mikor a tanuló-szoba anynyira megtelt, hogy alig lehetett benne mozogni. K. Tóth Kálmán ur pedig örömtől ragyogó arccal végig néz a népeken s azt mondja, „ez, ez most az igazi templom.4

A nép az nap közel 100 frtot vitt a paplakra, mely összegekhez hozzávéve még a város nemes adományát 25 frtot, tesz az egész lacházi gyűjtés 185 frt 43 krt. Nem hagyhatom itt említés nélkül — essék bár szerénységem rovására, de én kérem, hogy számittassék ez be a lacházi főjegyzőnek egyházunk iránti buzgó szerelme jellemzésére — azon szép szavakat, miket e derék férfiú hozzám intézett: „örvendek, hogy látom, hogy ha egyházunknak férfiakra lesz szüksége, nem fog hiányt látni ezekben.4 Január 29-én Ráckevibe mentem, hol szives adomány gyűjtésre kértem fel a lelkész urat, mint főgondnokunknak egy régi jó barátját és iskolatársát. Mit a nt. ur a legnagyobb készséggel meg is igért. S igy én még az nap Áporkára mentem-Áporkán 30 án prédikálva, prédikálás után három presbyter bejárta az egész községet gyűjtés végett, gyűjtve ott számunkrá 30 frt 10 krt. Január 31-én Dömsödre mentem, prédikálandó ott febr. i-én, csütörtökön. Részemről elkövetett hiba volt az, hogy idejében nem értesítettem nt. lelkipásztor urat, ugy hogy vasárnap kihirdethette volna odamenetelem; azonban más felől meg nt. Fejes ur részéről elkövetett buzgóság volt az, hogy ennek dacára is oly szép közönséget gyűjtött meghallgatásomra, a mely igazán beillett karácson első napi publikumnak is, azzal a tetejébe tevéssel, hogy karácson első napján zsidók nem igen jelennek meg templomainkban, ekkor pedig csaknem két széket zsidó publicum töltött meg. Pedig hozzá még hetivásár is volt. Hanem a prédikáció tartama alatt az megszűnt, árulni valóját mindenki letette valahová, maga pedig sietett az Isten házába. Csak rendkivüli ereje van az ujságvágynak s egy buzgó lelkipásztor felhívásának. Ez töltette meg e mondott napra a templomot. Prédikáltam. Prédikálás után megindult a processió a paplak felé, hozva nemes adományukat. Igazán szép volt látni az adakozók szép seregét, s szép volt látni nt. Fejes urnák ezekben való gyönyörködését. Igazi lelki öröm is ilyet látni. Jön a többek között egy ember, hozva utolsó forintját átadva azt ezen szavak kíséretében. : ,ez az egy még megakadt nálam.4

Jön azután egy asszony, kinek nincs egyebe, csak még egy főzet babja, s azt is elhozta