Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-03-25 / 12. szám

Kálmán uron kívül alig vállalkozott volna miniszterelnök e merénylet végrehajtására, mely minden kritikán, minden bírálaton alól áll, melyre csak egy kálvinista jezsuita határozhatta el magát, mely merénylet egyértelmű az öngyilkossággal. Nem fogadja el a törvényjavaslatot Román Sándor (oláh) a törvényjavaslat 7. szakaszanak intézkedéseit, mely szerint a nem magyar nyelvű középtanodák 7. és 8. osztályában a magyar nyelv és irodalom magyar nyelven tanittassék s e tárgyakból az érettségi is magyarul tétessék le, ő és minden román helyesnek és szükségesnek tartja s kijelenti, hogy a románok már eddig is többet tettek ennél középtanodáikban. De vádolja a kormányt, hogy több helyen átváltoztatták iskoláikat községiekké, másutt egyszerűen bezárták A románokat azzal vádolják, hogy elárulják a hazát a román királynak, a mint a szászokról az mondatott, hogy az országot elárulják a német császárnak. Ez nem igaz, mert (Orbánhoz fordulva) az önök ősei igenis behívtak Mihály vajdát, de a románok soha, még legnagyobb szükségükben sem hívtak idegent az országba! Elmondja azután, hogy a román hivatalnokok mennyire üldöztetnek s a kormány is hozzájárul ehhez. Áttérve az egyes szónokokra, Hermán beszédére megjegyzi, hogy nem akar vele szemben egy drasztikus latin közmondást idézni, mert tudja, hogy a latinizmust nem szereti ; de viszont szóló sem pókász és igy nem helyeselheti azon viviszekciót, melyet Hermán véghez akar vinni a nemzetiségeken. Hivatkozik a románokra, kik megtették kötelességüket, midőn Kenéz Pál alatt (Zajos felkiáltások : Kinizsi Pál az!) küzdöttek a haza ellenségei ellen. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Hermán Ottó és Orbán Balázs személyes kérdésben szólalnak fel. Az utóbbi figyelmezteti Román Sándort, hogy a székelyek s szónok ősei nem hivták Erdélybe az oláhokat, hanem mindössze a törökök ellen védték őket; hálából aztán az olahok Básta zsoldjaba álltak. Mihály vajda ekkor ütött be Erdélybe, de a székelyek csúfosan kiverték az országból. Steinacker Ödön elfogadta volna a szélsőbal részéről beadott különvéleményt, de a beszédek után, melyeket a szélsőbal szónokaitól hallott, ezt többé nem teheti. Hosszasan fejtegeti, hogy a protestáns egyháznak nagy okai vannak a féltékenységre a kormány oly beavatkozásaival szemben, melyek a törvényjavaslat szerint terveztetnek. Steinacker Ödön után Mezei Ernő szólal fel. Polemizál Grünwald Bélával és hibáztatja Prónay Dezsőt, ki bizalmatlansággal, gyanakodással viseltetik az állam iránt; mert nálunk az autonomia épen támasza az államnak, azért Magyarországon különösen kimélendőnek tartja a felekezetek autonómiáját annál is inkább, mivel a felekezetek roppant fontosságú közoktatási tényezők. Nem ellenzi az állami ellenőrzést és a miniszteri biztosoknak az érettségi vizsgálatra való kiküldését. De ellenzi a túlságos ellenőrzést, melyet a javaslat céloz. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. Elnök kijelenti, hogy több szónok felirva nem lévén, a vitat berekeszti. Következnek a zárbeszédek és eshetőleg a miniszterek nyilatkozatai. Tisza Kálmán miniszterelnök megjegyzi a nemzetiségi képviselőkkel szemben, hogy a házban senki sem kivánta, hogy a nemzetiségek anyanyelvükön ne beszéljenek, azt ne miveljék. Nemcsak szólónak, a ki a chauvinizmust még saját nemzetisége érdekében sem szereti, de senkinek sem jutott eszébe ezt követelni. E szempontból tehát nem lehet kifogást tenni a javaslat ellen. Azt mondják a képviselő urak, hogy a szászok is óhajtják, hogy gyermekeik tanuljanak magyarul; miért panaszkodnak tehát e törvényjavaslat ellen, mely egyebet nem céloz, mint azt, hogy ezen, az ő keblükben is élő vágy teljesüljön. Vagy nem vágyódnak tehát, hogy gyermekeik magyarul tanuljanak, akkor legyenek őszinték, mondják meg ; vagy vágyódnak, és akkor ne mondják, hogy a törvényjavaslat ezen rendelkezése tönkre teszi nemzetiségöket, hanem inkább fogadják örömmel. Nem áll Román Sándor azon vádja, hogy a kormány hivatalnokai utján a nemzetiségi törvény megsértésével erőszakosan magyarosítani akarna. Valahányszor konkrét panaszok érkeztek szólóhoz e tekintetben, ő a törvényen ejtett sérelmet mindannyiszor orvosolta. És az illetők sokkal helyesebben tennék, hogy ha ilyen esetek fölmerülnek, az ellen panaszt emelnének, semhogy föllármázzák fajrokonaikat benn az országban és a külföldön, olyan tendenciákat fogva a kormányra és az államra, melyekkel az soha sem birt. A szászok szeretnek arra hivatkozni, hogy iskoláik a külföldi kultura színvonalán állanak. Szóló nem tagadja, hogy intézeteik a jobbak közé tartoznak. De azt sem tagadja senki, hogy a világon minden kulturnép évtizedek óta elitélte azt a rendszert, melyet annyira féltenek, t. i. hogy a tanári pálya csak átmeneti foglalkozás, nem pedig életcél. Olyan dolog ez, melyet Magyarországon más felekezetek már 1848. előtt elhagytak és mely az összes kulturnépek, köztük a nagy német nemzet által régóta elfogadott elvekkel ellenkezik. A szászok panaszkodnak nyelvük s nemzetiségük elnyomásáról, és egyik képviselő azt a francia idézetet használta : önök nem élhetnek, mert nem tudnak igazságosok lenni. Ha ezt ő reájúk akarnók applikálni, ugy a halálharang már megkondult fölöttük. Mert ha ők panaszkodnak nyelvük elnyomásáról, sokkal inkább panaszkodhatnék e miatt az a hét magyar lutheránus egyház, mely a szász konzisztorium alatt áll, és melynek szemben a nemzetiségi törvénynyel még minden egyházi ügyeit is német nyelven kell vezetnie. Egyébiránt ha a nemzetiségi kérdést illetőleg nem a kormány eljárásában, de a hangulatban, a szellemben különbség van a mostani és az 1868-i idő között, annak egy nagy oka az, hogy számtalan esetben kellett a nemzetnek tapasztalnia, hogy a nem magyar ajkú lakosok a nyert szabadságot az adományozó eilen fordították. Ha all az, a mit Ugrón Gábor hangsúlyozott, hogy a mai fiatalság mennyire képtelen, nem tud sem gondolni, sem érezni, sem dolgozni : akkor ez nem lehet ok e törvényjavaslat ellenzésére, mert azon ifjak, kiket igy itélt el, nem e törvényjavaslat alapján neveltettek. Azzal a figyelmeztetéssel végzi beszédét, hogy Magyarországon a protestantizmus ereje abban volt, hogy érdekeit mindig azonosítani tudta az állam érdekeivel s soha azokat az állam érdékeivel ellentétbe nem hozta. Én — úgymond — ezen egyház érdekeit teljes erővel védtem akkor, midőn ezeket veszélyeztetve láttam. De ha védtem a hatalommal és az erőszakkal szemben, a magyar állam nevében egyfelől, saját hitfelekezetem nevében, másfelől : védeni fogom azok ellen is, kik most először akarják ezen felekezet érdekeit a magyar állam érdekeivel szembe állítani. Ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. 17-én Zárbeszédek. Szathmáry György előadó sorra veszi a törvényjavaslat ellen felhozott kifogásokat és tiltakozik azon vád ellen, mintha ő a felekezeti iskolák ellen gyűlöletet tanúsított volna. Amit a felekezeti iskolák hiányos felszereléséről mondott, ahoz az adatokat