Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-03-18 / 11. szám

miatt csak oly felületes lehet, hogy bizony annak j hiánya a nyáj elszéledésére kétségtelen hatással van. Tagadhatatlan, hogy a vallásos tévhit és rajongás megelőzésére első sorban legbiztosabb eszköz a helyes keresztyéni nevelés és tanítás, ennek szükségessége semmi bizonyitékra nem szorul; ugy az iskolákban, mint a templomokban a keresztyén vallásnak tiszta, érthető, meggyőző tanítását alkalmaznunk kell még tökéletesebben, mint eddig tettük, hogy azok, a kik vagy az iskolákat elhagyva különböző életpályákon szétszóródnak, vagy a templomot távollakás, elszigeteltség miatt nélkülözni kénytelenek; szivökben és lelkökben bírják Krisztus tanának tiszta, megfertőztetetlen alapját, ismeretét, hogy a hamis prófétáknak ellene állhassanak, azoknak észzavaró okoskodásai, hitvány bölcselkedései nálok csak a szánalom és megvetés érzetét támasszák. Legelőbb a népes gyülekezetekben szaporitandók az iskolák, gondot kellene fordítani még a helyi berendezésre is, mert a szegénység inkább csak a téli hónapokban iskoláztathatja gyermekeit, a mikor az ut, idő legtöbbször kedvezőtlen, s a ruhátlanság távolról nem keresheti fel a központi iskolahelyiségeket. ! Például hozhatjuk fel, hogy a békési, alsószabolcsi, heves-nagykunsági egyházmegyékben 43,263 iskolaköteles tanulónak 392 tanítója van, holott ha 80 növendéket számítunk egy tanítóra, — a mi sok — legalább 541-nek kellene lenni, tehát 149-el többnek. Másodsorban szükség az úgynevezett belmissiónak szervezése. Vannak népesebb leányegyházaink csaknem teljes vallásos istenitisztelet hiányában, elszórt telepeken, mezei tanyákon lakó, várost, községet évenkint egyszer-kétszer látogató hitfeleink, gyári, bányamunkások, kik egyházaink- j tói távol elszigetelten vagy más felekezetekkel összevegyülve laknak : ezeknek gondozása, lelkitáplálása, vallásos tanítása lenne a belmissió feladata, s a szükséghez képesti számban missiói lelkészi állomások lennének alapitandók. Küzdelmes pálya, de magasztos munkatér vár ezen lelkészekre, és bizony egyháztestünknek sok szét szórt csontjait összeszedhetnék ! Harmadik eszköz lenne a vallásos tévely- j gők megtérítésére, s a hívek egyháziasságának megtartására az, hogy népesebb egyházainkban több lelkészi állomás rendeztetnék, mert sok helyeken egy-két lelkész a legnagyobb buzgóság, jóakarat és képesség mellett sem felelhet meg feladatának. A rendes lelkészi állomásoknál lehetne rendszeresíteni, mint Angliában oly segédlelkészi állomásokat is, melyeknek fenntartási terhe a rendes állomásénál kisebb lenne ugyan, de egy család fenntartására elegendő. Nagyon sok, sőt mondhatni, legtöbb ref. lelkészi állomás 500—800 frtig van javadalmazva, nem lehetne-e a 3—4 ezer forintos jövedelmekből ilyenekre szakítani ? Gondolataink papirra voltak téve, mikor e lapokból olvastuk a zsinat utáni teendőket, s ugy látszik, közösen érzett szükség, orvoslási nézet van nálunk kifejlődve, amidőn ott is a nagynépességü egyházak lelkigondozásának hiányát a lelkészi állomások kevés számában keresik. Az bizonyos, hogy minél kevesebb lélekből áll egy egyházközség, a lelkész annál könnyebben gondozhatja tagjainak lelki életét, vallásos erkölcsi fejlődését, sőt sokat tehet még a hívek anyagi munkálkodásának sikeresebb rendezésében is. Kívánatos lenne, hogy 2000 léleknél több egy lelkész gondjaira ne bízatnék; de ha még ez jelen viszonyok között kivihetetlen, 3000-nél több szerintünk se legyen egy lelkész gondozása alatt, 3 ezertől 4500-ig egy rendes s egy segédlelkész, 4500—6000-ig két rendes lelkész és igy feljebb minden 1500 lélek után segéd-, minden 3 ezer lélek után egy rendes lelkészi állomás alapíttatnék. Ezen rendszerrel a tiszántúli egyházkerületben — hol kétségtelenül legtöbb nagy népességű egyházak vannak, mert a 3 ezeret 51 egyházban haladja meg a lelkek száma, — az ezen népes egyházakban működő mostani 73 rendes és 34 segédlelkész helyett legalább is 105 rendes és 81 segédlelkészt kellene alkalmazni, tehát 32 rendes és 47 segédlelkészi állomással többet volna szükség felállítani. Önkénytelenül is azt kell kérdeznünk miként lehetne ezt a mai időben megvalósítani, a mikor tudjuk, hogy nagy tért foglal el az egyházi, vallásos közöny, hiányzik a hívek áldozatkészsége, a szegénség is terhel bennünket, és a most gazdag jövedelmű állomásokon levő lelkészek sem volnának hajlandók a hivatali fizetést többekkel megosztani ? E tekintetben a domesztikai pénz-