Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-03-11 / 10. szám

Ettől való tartózkodásom egyenesen azt parancsolta volna, hogy nézzek túl, a lelkészek qualifikatioja tár­gyában , Sutor* által »Nánás és S/.oboszló* közt felidé­zett vitán s mondjam azt Nánásnak: 'egyen a te hited szerint! Azon gondolat azonban, hogy e becses lapok ol­vasói nem mindnyájan olvassák a »Debreceni prot. la­pot« s igy talán nem ismerik ugy a „Nánás* által a „minősítés* kérdésében adott javaslatot, mint ismerik például a szoboszlóit, melyet Sutor töredékesen közlött: arra indított, hogy hozzászóljak e dologhoz az igen tisztelt szerkesztőség engedelmével e kecses lapokban is. Az alsószabolcs-hajdukerületi egyházmegyének a már 23-ára Hadházra hirdetett közgyűlése egyik tárgyául volt kitűzve a lelkészek qualificatioja feletti tanácskozás; mely hogy könnyebb legyen: az esperes felszólította »Nánást® adna arra nézve javaslatot, mely alapul szol­gáljon a tárgyalásnál. „Nánás* előrebocsátva, hogy mily borzasztó lenne, ha a már működésben levő lelkipásztorok, kik között a püspök is csak ,primus inter pares* osztályba soroz­tatnának ; előre bocsátva, hogy ez osztályba sorozás nagy munkájára önhittség nélkül senki nem vállalkozhat­nék s előrebocsátva, hogy az osztályba sorozás lea­lázná a lelkészt önmaga, családja, gyülekezete előtt s felköltené az egymás elleni irigykedést: kimondja, hogy az osztályba sorozás felesleges; »minősitni« csak azt kell, ki mozdulni akar s ezen minősítést a Gelei-féle kánon 22. §. értelmében végzi a senior cum praecipuis suis confratribus. Az az, a pályázni akaró lelkész, esetről-esetre s mindig azon allomással szemben „minősíttetnék, a me­lyet el akar foglalni. A »minősítéssel mondatnék ki az es­peres és társai által, hogy az aspiráns an eo loco dignus sit. Arra nézve, hogy azután az esperes cum prae­cipuis suis confratribus minő elvek szerint bírálná el az aspiranst r véleményt „Nánas* nem ad; hogy milyen allomással szemben, mily alapképzettségű egyén kérheti a minősítést: arról „Nánás* hallgat; egyszóval tág tért nyit arra, hogy az esperes, cum praecipuis suis confratribus ne tudja tájékozni magát s ne legyen védve sem azok ellen, kik illetéktelenül zaklatják minősítésért, sem azok ellen, kikben a bizottság nem birta felfedezni a „méltóságot4 , de akik annál inkább érzik : ,tudják magukról4 , hogy ők méltók lettek volna ugyan, de az esperes, cum praecipuis suis confratribus, most a só­gora, majd a leendő vő stb. stb. miatt nem adta ki a , minősítést.4 Voltunk többen és nem egyedül Szoboszló volt az, mely a lelkészválasztási törvény ide vonatkozó §§-aira nézve »Nánás* javaslatát nem tartotta elégségesnek. Az eszmecsere az egyházmegyén azzal végződött, hogy bizottság neveztetett ki, mely a gyűlésen felmerült né­zetek tekintetbe vételével adjon véleményes javaslatot a lelkészek qualifikacioja tárgyában. Es ime itt jön bele a dologba Szoboszló, miután az egyházmegye 5 tagu bizottságából három épen Szo­boszlón lakik. Maradjunk meg hát a mellett, hogy az a javaslat, melyet Sutor (hogy jutott Sutor hozzá : azt sejtem ; hogy ki ő: ma már bizonyosan tudom) e lapok február 18-iki számaban közöl: Szoboszlóé. A bizottság, mely készítette, azon elvből indult ki, hogy a zsinati törvények ide vonatkozó §§-ai csak ugy léptethetők az egyház jövőjét illetőleg megnyugvást keltően életbe,> ha a lelkészek pályázhatás-kérdése helye­sen körülirott szabályzattal állapittatik meg. Meg volt győződve a felől, hogy ahol a lelkészek érdeke : ott van s keresendő az egyházak érdeke ; meg volt győződve a felől, hogy magát a törvényt az hozta létre, hogy tapasztalat szerint nem illetékesek jutottak oly egyházakba, melyek a legkitűnőbb erőket igényelték volna; meg volt győződve a felől, hogy az eddigi rend­szer mellett szó sem volt, nem is lehetett a szerzett ér­dem méltánylásáról ; a fa, a hova ledőlt: ott maradt : meg volt győződve a íelől, hogy a törvény az által, hogy az egyházakat, a lelkészi jövedelem szerint 4 osz­tályba rendelé soroztatni, kimondta azt, miszerint meg­állapitni kivánja: minő képzettséggel kell birnia a lelkész­nek, ki egyik, vagy másik egyházba pályázni akar s tekintettel a 186-ik ij-ra, mely a rendes lelkésznek hiva­taloskodás ideje alatt szerzett érdemeit méltányolni ren­deli : kimondta azt is, hogy egyik vagy másik lelkészi állomásra nagyobb igényt tarthatnak azok, kik már ma­gukat hivatott lelkészeknek lenni megismertették,jmint azok kik még a működést úgyszólván meg sem kezdették. Meg volt győződve a bizottság a felől, hogy a pályázha­tást bizonyos korlátok közé kell szorítani, hogy eleje vétes­sék annak, hogy méltatlanok is pályázhassanak; meg kell mutatni az irányt, ki kell jelölni a határt, melyen be­lől a jelölő bizottság : a senior, cum praecipuis suis con­fratribus (Nánás szerint is: a ma már befolyó világi elemmel együtt) eljárhasson, megvédve minden, akár felülről (esperes, püspök, egyházmegye stb.), akár alul­ról (választó egyház) jöhető nyomás ellen, megvédve az önkénykedés, nepotismus vádjának még csak gyanujatól is azok részéről, kik a gyanúsításra oly készek lennének. Meg volt a bizottság győződve a felől, hogy a lel­készt, hivatala betöltésére, egyfelől az iskola, mely az alapképzettséget adá, másfelől az élet képesití, mely a tapasztalatot nyujtá s tért nyitott a tevékenységre s ugy az, mint emez méltánylandó a jelölésnél: meg volt győződve afeiől, hogy mig sokakban az iskola sem birta kifejteni az activ erőt: addig sokan, kik az iskolában kitűnők voltak, tehetetlenül vergődnek s úgyszólván gyámoltalanoknak tűnnek fel az élet nagy problémáival szemben ; meg volt győződve afelől, hogy más képzett­ség, modor, szónokiság kívántatik Debrecenben és Pes­ten, mint akár Kakucson, akár Szalmadon s egészen más igényeket köt a lelkipásztorhoz egy megyei szék­helyivel biró városi egyház, mint egy egyszerű s csak elemi képzettségű tagokkal biró vidéki kis egyház. Mindez — mondom — a bizottság előtt lebegett, mikor a szabályzatot készítette s indokolni törekedett. De hogy mindezeket ama szabályzat szűk keretébe be nem szorithatá, beszoritnia lehetetlen is volt: azt belát­hatja, aki a dolog felől elfogulatlanul Ítélni tud. Általában mind az, mit »Nánás( < cikkében a tárgyra nézve felhoz : a jelölőbizottság dolga. — A pályázhatas feltételeit, azt t. i. hogy ki, hova aspirálhat : megállapít­hatja a szabályzat; hogy aztán a pályázók közül a leg­kitűnőbbet jelöli-e vagy tekintetbe veszi a bizottság a képzettség mellett a modort, szónokiságot, hangterjedel­met stb,, az egészen s egyenesen az ő tapintatától függ. Mi hisszük, hogy a jelölőbizottság mindig tekinteti tel lesz a választó egyház igényeire, anélkül, hogy tú­tenné magát a szabályzaton; és tekintettel lesz a pályá­zók érdemére s képességeire anélkül, hogy ez által az egyházat tönkre tenné. Készséggel elismerjük, hogy „Nánás* érdeme az, hogy letértünk a személyi qualifikatió eszméjéről s nem tartjuk szükségesnek, hogy a pályázni nem akarók is kell nem kell: minősíttessenek. Nánástól sem várunk mást, csak azt, hogy ismerje el, miszerint javaslata, eset-

Next

/
Oldalképek
Tartalom