Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1883 (26. évfolyam, 1-51. szám)

1883-02-18 / 7. szám

kívánságuk. Székács erre megírta, hogy a kastély mel- ! letti kis kerti házat kérnék ez időre maguknak, valamint reggelit, ebédet, vacsorát és kiszolgálást. A báró ezt elfogadván, Székács és Ballagi kirándult hozzá. Pár na­pig dolgoznak az uj-testamentomon, midőn egyszerre jön egy felhőszakadás, a Rákos patak megdagad, s ki önti őket. Székács és Ballagi térdig vizben kiabál segít­ségért, — a cselédség szalad, hogy megmentse őket, de erre a báró, ki számított valami ilyféle balesetre, rári­vall embereire: Meg ne próbálja egy lélek se a papo­kat megmenteni. Nem volt benne a szerződésben. Tes­sék magatoknak kilábolni, ha ezt nem kötöttétek ki. Szé­kács és Ballagi tehát kénytelen volt saját erejéből me­nekülni az árviz elől, ami óriási nátha megkapásával si­került is nekik, az öreg úr roppant mulatságára. — Mikor Székács lemondott a superintendensségről, „János báró® e miatt igen haragudott. Tudta, hogy egy oly határo­zott jellemű embert, mint Székács, nem igen lehet ka- ' pacitálni, hát vele nem vitázott, hanem haragját az alantas egyházi személyzettel érezteté a nála szokott sajátságos modorban. Öltözködés dolgában a báró méltó verseny­társa lehetett volna a boldogult Zsedényi Edének: mind­kettő még a mult században születvén, tán öltözetüket is e korból kell származtatnunk. Erre ő maga annyit adott másoknál is, hogy egyizben, midőn eklézsiajának lelkészi állomása megürült s uj papot kellett kijelölnie, azt a fiatal papot, ki hozzája csinosan felöltözve, lakkci­pőben ment, röviden azzal utasitá el, hogy ő nem az eklézsiaba való. Ezt megtudván a másik pályázó, ször­nyen kopott, rongyos ruhában, félretiport sarkú sáros csiz­maban ment hozzá pártfogását kérni. „Ez a nekem való pap !* kiáltott föl az üreg s a rongyos papot tette be az eklézsiába. Szóval ugy gondolkodott mint Vay József, ki sokszor elmondta, hogy ő csak az olyan kál­vinista papot szereti, aki előtte „hajas csizmában® jelenik meg. Podmanicky a templomot gyakran látogatta s csak a legutóbbi időben, mikor gyengélkedése erre is képte­lenné tette, maradt el onnét. * Uj és szent eszköz, irja Zádor Gyula a »M— g®­ban, a magyarosodás terjesztésére az imakönyv, melyet eddig csupán dr. Verédy Károly, Abauj-Tornamegye derék tanfelügyelője méltatott figyelemre. Ha tekintetbe vesszük, hogy nincs az a szegény család, a melynek házában imakönyv nem volna ; ha meggondoljuk, hogy a köznép, ha mitsem olvas, ha semminemű olvas­mányt egész éven át nem vesz kezeibe, az imaköny­vet, ha gyakrabban nem is, vasár- és ünnepnapo­kon bizonyosan forgatja: e körülmény világosan jelzi fontosságát. Mint, minden magyarosodási mozgalomnak, hogy szilárd, maradandó alappal birjon, az iskolából szükséges kiindulni: ép ugy az imakönyveket illetőleg is az iskolának kell reá impulzust adni, utána pedig a templom van hivatva e szent eszközben rejlő erőt a nem kevésbé szent ügy, a magyarság ügyének ápolására ve­zetni. Vagy is : A nem magyarajku népiskolákban a ki­lépő gyermekeknek jutalomképen magyar imaköngveket adjunk. A gyermek hat éven át mindenesetre annyit tanult a magyar nyelvből, hogy a magyar imakönyvnek hasznát veheti, hogy érteni fogja. A templomban pedig a nem magyarajku helyeken a sátoros ünnepnapok al­kalmával, hozzuk be a magyar istenitiszteletet. A feleke zeti iskolák ez irányban különös szolgálatot tehetnek a magyar ügynek, tekintve a szoros viszonyt, mely a fe­lekezeti iskola és a templom között van." A felekezeti iskola, hol a kántortanító az egyházi énekekre tanitja a gyermeksereget, kellő gondot fordíthatna a magyar énekek begyakorlására is. Ez ügyben sokat tehet a ta- j nitó, de még többet tehetnek a lelkészek. A hol a lelkész ez ügyet odaadással fölkarolja: ott lesz is sikere. A lel­készekhez intézzük tehát különösen szavainkat, s hisz­sziik, hogy nem hiába ! * A humanitas egyik előmozdítója hunyt el e hé­ten Bécsben báró Hauslab Ferenc ny. táborszernagy szemé­lyében. Hauslab nemcsak a legtudományosabb, hanem egyszersmind a leghumánusabb osztrák generálisok közé tartozott : ő volt az, aki több évi fáradhatlan küzdelem után kieszközölte, hogy a hadseregnél megszüntették a vesszőfutás meggyalázó és gyakran halált hozó büntetését * Zilahon a ref. egyház papbér váltsági tőkéje gya­rapítására közvacsorával egybekötött táncestélyt rendez­tek, mely minden várakozáson felül jól ütött ki. A tiszta jövedelem ugyanis, meghaladja a 900 frtot. Fővárosi élite-bál jövedelme gyanánt is megjárná ez összeg; meny­nyivel meglepőbb Zilahon! * Két ág. h. ev. egyház a mult héten, nevezetes lépést tett a magyarosodás ügyében. Az egyik a szar­vasi fényes gyülekezet, mely, hallomásunk szerint, elha­tározta, hogy népiskoláiban ezentúl csak magyar lesz a tannyelv. Szivünkből örvendenénk, ha e tény, melynek végrehajtását részünkről évek óta sürgetjük: csakugyan megerősítést nyerne. — A másik a domonyi ev. egy­ház Pestmegyében, mely közelebb elhatározta, hogy ezen­túl minden negyedik vasárnap magyar istenitisztelet tar­tassék templomában. * (B. M.) Évek ota hirdetjük, s legújabban főkép a tiszántúli ref. egyházkerületben észlelt mozgalmakkal szemben, hogy rossz szolgálatot tesz az egyháznak, ki annak szent ügyét a politikai pártok akár melyikével identificálja. Specialiter az ág. h. ev. egyetemes fel­ügyelő választása ügyében, lapunk mult évi utolsó szá­mában eleve is óva intettük az ev. lelkészeket minden politikai kortesfogastól. S ime mégis, a Debr. Prot. Lap ellenünk fordítja, korteskedőkül tüntetve föl belliin­ket, az ev. egyetemes felügyelő választásáról lapunk mult számában megjelent tudósítást, melyben több oly kifejezés fordul elő, mintha a szavazásnál po­litikai pártok mérkőztek volna. Részünkről tudósí­tásunk azon incriminált statisztikai részét szórói-szóra úgy adtuk, amint vettük, s amint a napilapok is hozták. Nem volt egészen ínyünk szerint, de vagy egé­szen úgy kellett adnunk, amint vettük, vagy nem irhat­tunk volna semmit a nagy fontosságú ügyről, melyről egyéb értesülésünk nem volt. Egyszerűen ez a válaszunk, debreceni collegánk szeretetreméltó figyelmeztetésére. Egyébiránt el nem hallgathatjuk, hogy t. collegánk fő­kép oly alkalmakkal szokott tudomást venni rólunk, mi­dőn egyházi kérdések mellett politika is van szóban Turpe est doctori, cum culpa redarguit ipsum. * Gyászhirek. Özv. AranyiIstvánné szül. Diószeghy Erzsébet asszonyt, kinek atyja a Magyar Füvészkönyv irója, Diószeghy Sámuel ref. lelkész volt, férje pedig egykor a debreceni ref. collegium hittanára, f. hó 8-án temették el Debrecenben 79 éves korában. A boldogult­nak két gyermeke maradt : Aranyi György ér-bogyoszlói ref. lelkész és özv. Laky Iréné. — Gyulay József deb­receni ref. énekvezér és szegényápoldai tanitó f. hó 13-án, közhasznú életének 79-ik évében a jobblétre szenderült. — Id. Jóna István, a debreceni ref. egyháznak volt buzgó presbytere s városi bizottsági tag, f. hó 13-án 71 éves korában meghalt. — Nyíregyházán a napokban Patkó, 92 éves, nyugalomba vonult ref. lelkész életunt­ságból az udvaron lévő kútba ugrott s ott lelte halálat. * Szerkesztői mondanivalók. E. J. (vasárn.) és Sz. J. (oszt.) ha csak lehet, a jövő számban közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom