Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-17 / 51. szám

Lajos ref. fit ani tó választatott. — Radvdny István, a miskolci ev. egyház buzgó felügyelője í. hó io-én ünne­pelte 50-ik születésnapját, mely alkalomból a kereske­delmi és iparkamara testületileg üdvözölte őt, mint el­nökét. Kulcsár Károly meleg szavakban tolmácsolta a ka­mara érzelmeit, s elismeréssel emlékezett meg az elnök érdemeiről. Radvány meghatottan mondott köszönetet a kamara kitüntető figyelméért. Ugyan ez alkalomból tisztelegtek a miskolci ev. egyház s a gőzmalom tiszti­kara ; ez utóbbi egy díszes albumot nyújtót^ át vezér­igazgatójának. N * Id. báró Vay Miklós — értesülésünk sze­rint — január hó 23-dikára hivta össze a kon­ventet. Bizton reméljük, hogy szeretett, fáradha­tatlan főgondnokun'k, báró Vay Miklós úr, ki egy idő óta gyöngélkedik, már is hál" Istennek jobbra fordult betegségéből akkorára egészen fellábad, úgy hogy bölcs belátásával, mély tapasztalataival, szemé­lyesen vezetheti majd a konventi tanácskozásokat. * Az abauji ref. egyházmegye hernádpetrii leány­egyházában e ho 3-án szentelték föl a leégett régi fa­templom helyébe épitett uj, kőből épült szentegyházat, melynek fölépítése, az áldozatkész egyháztagokon kivül, főkép Molnár József heinádszurdoki lelkész érdeme. Az ünnepélyt nagyban emelte a szurdoki tanitó, Baksi Ist­ván által földmivesekből alakított énekkarnak összhang­zatos éneke. Fodor Pal esperes nyitotta ki az uj temp­lom ajtaját, s az úr asztalánál, megható imában, áldást kért a gyülekezetre. Az alkalmi prédikációt Máté 17 r. 4. v. alapjan Tóth Albert, tornyosnémetii lelkész tar­totta, s végre Veress Sámuel szesztai lelkész osztotta ki az ur vacsoráját. * Gerrr.anizálás az Alföldön, A „Békés4 című he­tilapban keményen megtámadták a mezőberényi ev. né­met-egyház elöljáróságát, mint a mely, a kamuti tanyá­kon, rosszul berendezett német iskolát tart fenn, holott a szomszédban találhatók a békési ref egyház kitűnő magyar iskolái. E támadásra Dax György mezőberényi lelkész válaszolván, legerősebb argumentumúl a követke­zőket hozza fel: „az iskolák tannyelvére nézve az or­szágos törvény intézkedik, s mindaddig, míg ezen tör­vény létjogot enged német tannyelvű iskoláknak Békés­megye területén, hazafiatlansággal nem lehet vádolni a felettes hatóságokat, ha a törvény alapjára helyezked­nek.4 Ilyen beszédre azzal a hires Deák-adomával vála­szolunk, hogy bizonyos dolgot a törvény nem tilt, de azért azt a bizonyos dolgot tisztességes ember nem kö­veti el. A törvény megengedi, hogy akár a legmagya­rabb pusztán is német tannyelvű iskola állittassék ; de ha ezt valamely felekezet csakugyan elköveti, ha német iskolát tart fenn a magyar Alföld szivében, ne csodál­kozzék, ha jó hírneve, népszerűsége, közbecsültetése fo­konként alább száll oly magyar megyében, hol a pán­szlávok különben is mindent elkövetnek az ev. egyház compromittálására. S főkép ne csodálkozzék az illető lelkész, ha e miatt megyéje egyik legtekintélyesebb lap­jában keményen megtámadják. * Zólyommegyében, a radváni ev anyaegyházhoz tartozó Malachó leányközségben m. hó. 28-án avatták föl az ev. uj iskolát. Az ünnepély a régi iskolában vette kezdetét egy egyházi énekkel, mely után Hodzsa József radváni körlelkész búcsút vett a régi iskolától, honnan az egybegyűlt közönség az uj iskola díszes épületébe ment át. Ott előbb Hodzsa körlelkész, aztán Mockov­csák János esperes Móz. II. k. 3. r. 5. v. alapjan ki­tűnő és hazafias beszédben ecsetelte az iskola hivatását. Közebéd fejezte be az ünnepélyt. Megjegyzendő, hogy ez iskola is jobbára Lazarovich Imre szolgabíró fárado­zásai folytán létesült, ki az utóbbi 3 év alatt, kerületé ben 3 evang. uj iskola felépítését mozdította elő. * A budapesti unitárius hitközség folyamodott a fővároshoz, hogy templom és lelkészlak épitésére a fő­város az egyháznak egy üres városi telket adományozni szíveskedjék. A kérvényben 3 telek van megjelölve, mint olyan, mely e célra alkalmas lenne: kettő az Újépület háta mögött és egy az Aradi- és Eötvös-utca sarkán. A főváros pénzügyi és gazdasági bizottsága egyebek közt f. hó 13-án tárgyalta e kérelmet s annak egyhan­gúlag helyt adván, a megjelölt telkek közül az Uj-épii­let háta mögött, a Koháry-utcában az uj parlamenti pa­lota szomszédságában lévő üres városi telek átengedését fogja a tanács előtt javasolni. * Fogarasmegyéből szomorú híreket vettünk, Az oláhujfalusi és kercsesórai, az Olt jobb és balpartján fekvő ref. egyházak immár egészen elpusztultak. E két községben körülbelül 200 ref. lélek lakik, kik évek óta lelkigondozás nélkül, egészen magukra lévén hagyatva, ma már teljesen eloláhosodtak. Gyermekeik is oktatás nélkül nőnek fel, mert egyátalában nincs tanítójuk. Nem gondol velők se az egyház, se az állam, s ennélfogva küszöbön áll nemzetiségi assimilatiójuk teljes bevégzése után az, hogy egyházunkra nézve is elvesznek. * A belsősomogyi ref. egyházmegyében 10 —12 év óta működő rendes tanítók közül 14-et a tanügyi bizottság elnöke arról értesített, hogy ha egy év alatt nem szereznek oklevelet, állomásukra pályázat hirdette­tik. Méltán jegyzi meg e hírre a csurgói Népiskolai Szemle, hogy ha az illetők 12 évig jó tanítók voltak' oklevél nélkül, s az orsz. nyugdíjintézetbe is fölvétettek, kár most háborgatni őket; akkor kellett volna az oklevelet meg­követelni, mikor alkalmaztattak-Protestáns egyházunknak nagy halottja van. Oly férfiú ravatalara borulnak szomorú myrtus-lom­bok, kire a közel jövőben jubileumi babérok vára­koztak. Váli Ferenc pápai ref. főgymnáziumi ta­nár és tanitóképezdei igazgató nincs többé az élők között 1 Életének 73-dik, boldog házasságának 44-ik, tanárkodásának 50-dik évében, 14 napi szenvedés után ragadta őt el f. hó 13 án a halál, mindnyá­junknak nagy bánatára. Bővebb necrológját való­színűleg avatott kézből, Kis Gábor esperes úr tol­lából, fogjuk közölni, kitől legelőbb értesültünk egy­házunk amaz erős cédrusának kidöltéről. Ugyan e héten vesztettük el Greguss Agostot, ki a nemzeti tudomány és irodalom halottja, s mint ilyen, siratott halottja a protestáns egyháznak is, melynek szülöttje, de melynek körében oly rövid ideig és élethivatásától oly távoleső tudománykörben működött, hogy eb­beli munkássága későbbi élete közhasznú eredmé­nyeihez képest számba sem jöhet. Greguss 1846-tól 1849-ig a szarvasi ev. gymnáziumban a meny­nyiség- és természettant tanította. S ezzel vége is szakadt egyházi körben való működésének. F. hó 15-én tartott temetésén mély részvét nyilvánult a sokat szenvedett férfiú hamvai iránt. Koporsója fö­lött megható egyházi beszédet mondott Scholtz budai lelkész s a Kisfaludy-társaság nevében Szász Károly ecsetelte a hazai irodalom veszteségét. Béke hamvaikra 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom