Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

szóvaltásra, melyet Bogisich Mihály úrral vittünk véghez e lap 1881. évi 2. és 7. számaiban. Miután a 2. számban tőlünk szegény reformátusoktól minden eloccupáltatott: én a 7. számban iparkodtam törvényes, jogos és történeti tulajdonainkat megvédelmezni, sőt egyenesén kimondani s a XVI. századból eredő codexekből kimutatni, hogy a mit az occupaló fél tulajdonául tart, az már szinte egy század, sőt némelyik másfél század előtt a mienk, azaz református termék volt. S ebben, a nálam levő és akkor felhozott okmányokból annyira megbizonyosodtam, hogy a tollam hegyén ugrált mar az, a mit most le akarok irni. Még aklcor azonban Bogisich úr legerősebb argumentumát, az Illyés István-féle 1693-iki »Soltari Énekek*-et nem láttam (nagyon ritka könyv ez, máig csak 4 példányban ismeretes). Ez argumentumra hivatkozván mondja B. úr a Bethlen Gábor-féle énekről: s

miért a mienk ezen ének? mert mi már birtuk a zsoltárok magyar énekeit, midőn önök tőlünk elváltak, midőn pedig önálló dallamok szerint akartak volna énekelni, akkor a magyar nótákat a francia nóták már kiszorították.(

< Most e gyűjteményt huzamos időn át figyelmesen átvizsgáltam, a benne levő zsoltári- és halotti dallamokat egytől-egyig violin-kulcsra átírtam, az öszszehasonlitást köztük és a XVI. századbeli református codexek közt versről-versre megtettem. Hogy akkor nem mondám ki azt, a mit most már teljes bizonyossággal állítok, hogy t. i. nem mi csempésztük el a pápistaságtól a magyar zsoltárokat, hanem igenis Illyés István szedte-vedte el mi tőlünk, erre az ő nagybecsű gyűjteményének nem ismerésén kivül az az okom is volt, mert felőlem, falusi ember felől könynyen azt hihetnék, hogy csak a légből kapkodva irom azt, a mit irok. Iparkodtam tehát a gyűjteményt átmeg áttanulmányozni s így már most teljes biztossággal kimondhatom, — ami az alább következendőkből ki is tetszik, — )'togiy a pápistaság nem hirta elébb a zsoltárok magyar énekeit, mint mi, sőt látván, hogy a magyar reformátorok mily nagy hódítást tettek a XVI század közepén az általuk irt magyar zsoltárokkal, miután a tűz és vas és a vér nem volt elegendő a magyar reformátió gyökeres kii tására, a XVI. század közepén termett református magyar zsoltárokat is felhasználták a vif-szahódításra, s ezekből írtak maguknak magyar zsoltárokauti figura docet, a XVII. század végén. Ha olvasta volna B. úr Szilvás-Újfalvi Imre 1598-ban kiadott (első ref.) Funebralisának előbeszédét, abból is meggyőződhetett volna, hogy magyar zsoltáruk a magyar reformátorok által írottak előtt nem voltak, mert , azelőtt diákul énekelték a zsoltárokat * ; sőt ha ma átnézi Illyés István 1693-iki előbeszédét, meg kell győződnie felőle, hogy csakugyan voltak Illyés előtt magyar zsoltárok, melyek nem voltak a pápistaságéi, sőt az övéit ő, épen azok ellensúlyozására adta ki. Mert: 1. Illyés maga mondja az élőbeszédben (4. levél), hogy ez énekek összeszedésére részben az is indította, »hogy az eretnekséggel bőves idegen Graduálékat és Funebralisokat,— melyek a katholikus oskola-mesterek kezében is látom forognak, és templomokban helylyesleg énekeltetnek (de az anyaszentegyházban nem külömben illenek, mint a farkas bél az hegedű bárány húrok között, avagy üágon az úr szekrénye mellett), — kezekből a a Synodális Constitutiók szerént, a mennyire lehet, kivehessem.® 2. Elismeri, hogy elébb voltak ref. magyar zsoltárok, mert (ugyancsak a 4. levélen) maga mondja, hogy kihagyott sok oly verseket, melyeket némely idegen compositorok eretnek értelemmel hozzáadtak, péld. a II. Zsoltár Zúgolódik etc. a traditiók ellen dúl-fúl, annak idegen a szerzője (irta pedig Zeleméri László). Mondja továbbá : a 31. Zsolt, (mely nála — t. i. az idegen szerzőnél — és a zsidóknál 32.) eretneki ingressust, kezdetet teszen fel az érdemek ellen. A 145-be (nálunk 146.) a szentek tiszteletét iparkodott beletenni (tehát még a zsoltároknál is dogmatizált!) s a ref. zsoltárirót megrójja, hogy eretnekül ezt irta: ,Mert ők meghalnak* stb. Szóval a vizsgálás engem arról győzött meg, hogy Illyés zsoltárai csakugyan nem egyebek, mint a magyar zsoltároknak, melyek a magyar reformátorok által több mint egy századdal azelőtt írattak, pápista szempontból való átdolgozásai, s h gtöbbnyire eredeti valóságukból való kivetkeztetései s el ferdítései, s ez ott látszik meg leginkább, a hol a szerző neve a versfőkből kijön; itt borzasztó pusztítást vitt véghez rajtuk, ellenben ott, hol a versfők nem adják ki a szerzőt, sokkol kegyelmesebb volt hozzájuk ; itt már — mint Illyés gondolhatta — nem kellett eltakarni a református szerzőséget, s oly szabadon érezte magát, hogy néhányat szórói-szóra leirt, sőt — apage satanas !— még Szenei Molnár Albert zsoltáraiból a Goudimél dallamon is átvett néhányat, s ezeket a »Synodális Constitutiók* ellenére canonizálta. Ámde Gönci megmondja az igazi szerzőt. üe nézzük sorjában a zsoltárokat. A nyajas olvasó pedig kegyesen engedjen meg, ha nagyon apróra szemügyre veszem azokat, üe a mi igazságunk így tűnhetik ki legjobban. Megjegyzem, hogy a zárjelbe tett számok a mi folyószámozásunkat jelentik. r. Zsoltár. Két első sora ugyanaz, a mi a mienk Gönciben, a többi is ugyanaz, többé-kevésbé elforgatva. 2. Erről szóltam ; kettő van belőle ; nagyon egyezik a mieinkkel, csak ott tér el leginkább, a hol dogmatizál. 6. Irta Szegedi Gergely ; Illyésé ennek átirása. 7. Szerzőül Gönciben Szegedi Gergely van kiirva ; a versfőkből kijön : Szegedi Lőrinc ; hasonlókép átirás. 11. Dallama ezé: ^Emlékezzél úr isten híveidről,* a XVI. századi ref. gyűjteményekből, úrvacsorai ének. 14. Versfőkből kijön: Statui, Gönci szerint Sztárai irta, jól el van ferdítve. 19. (20.) Bethlen Gábor éneke. Az első verse ugyanaz, a második és a többi mind átirás, szándékosan elferdítve a versek, hogy ki ne jöjjön a versfőkből a