Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-05 / 6. szám

Ezekből az igazat megközelítő képzetet alkothat magának a szíves olvasó Péterfiről és korábbi műveiről. Én ismerem őket, mert 25 — 30 év előtt én és boldogu t Kriza püspök voltunk közbenjárók Stein könyvárus ur­nái, hogy kéziratait megvegye. Olcsón szerezte meg és jó üzletet csinált velők. Vonakodott nem egyszer az alkudozástól, mi nem hagytunk neki nyugtot, mert ba­rátunknak szüksége volt munkája értékesítésére. De végre mégis csak megvette és bar többeket sok pél­dányban nyomatott, mégis soha rajta nem maradott kiadvá­nya. A Péterfi beszédeit kivált az anyaországi református és ágostai hitvallású papok sűrűn vették meg s széltében használták. S most — ugy hiszem — áttérhetek a kéz alatt levő füzet ismertetésére. E beszédekben is külalak, tartalom, belső beren­dezés és kivitel épen az, a mi a korábbiakban. Előnyö­ket mutat azonban a mindeniknél talalóan valasztott bibliai textus, a szép belső dispositió, a valódi keresz­tyén szellem és bibliai hangulat, mely beszédet és imát egyirant átleng. Fel fog tűnni a figyelmes olvasónak az a nyugodt, nemes és itt-ott megragadó tárgyalás, mely kivaLt a felebarati és hazaszeretetről, a jóltevésről . és kegyes életről irt beszédekben culminál; sokszor ugy képzeltem, olvasva némelyikét ezeknek, mintha Jézus hegyi beszédét vagy a lelkes Pál apostol görögökhöz intézett, oktatásait hallottam volna. A szó valódi értelmében lekötötték figyelme met azonban a Yl-ik beszéd, a farsangi vasárnapi, a XIII. az áldozó csütörtöki, a XV. a nyári vasárnapi, a XXI. vagy az őszi első vasárnapi. Idézek az elsőből né­hány sort indokolásul. »Egy szép jelenet képe áll lel­kem előtt — úgymond — ez órában, mely szivre hat, n)időn egy farsangi estén valamely társaság vagy kö­zönség színe-java, díszesen ékesített teremben összegyűl s összhangzatos zene és műtánc mellett mint megannyi testvér együtt örvendeznek és vigadoznak. Nekem ilyen­kor mindig Jób szava jut eszembe, mintha az ő szava szerént az Istenek fiait látnám együtt örvendezni, kikről a szent könyvben ezt olvasám, hogy egy néma napon eljövének az isten fiai, hegy az Ur előtt udvarolnának, vagyis : magukat Isten előtt bemutassák, hódolatukat ki­fejezzék s boldogságuk érzetében örvendezve, oly időt töltsenek, melyre midőn visszagondolnak, mindig betel­jenek egy szebb és jobb jövő reményének erejével és szent lelkével. . . Itt van a tudós, hogy eszményeit, mint lelke tárháza kincseit elmélkedésben vagy költemény­ben közölje. Itt a dalnok vagy zenész a művészet egé­ből földre hozott h^rmoniajával, melylyel a szivek fene­kéről id.ézi fel a sóhajt az ajkakra, a könycseppek gyön­gyét a szemekre. Itt a díszruhák, melyekben remekel elme ,és kéz; a szabályos ütemek szerinti lejtés, mely­nek hullámzásában elmerül a szív, elveszti magát az ész 1 egy szellemi kiállítás a végre, hogy akik részt vesznek, az együttlét boldog óráit soha többé el ne feledjék., Itt, .igazán — i^nint a textus szól — Istenelőtt az ő fiai udvarolnak; csak az Isten és az ő fiai birják ama tulajdont, hogy örömük s boldogságuk legyen abban, ha masoknak örömet s boldogságot szererezhet­nek A nemesebb lelkek együttlétének s örven­dezésének szebb és maradandóbb emléke nem gondol­ható. Azok az árva-menházak, kórodák, nevelő intéze­tek, közjóra tett aldozatok, más ércnél is maradandóbb emlékoszlopok, örök jelül állnak és hirdetik, hogy ott Isten fiai valának együtt udvarolni a szeretet Ura-Istene előtt, mert. örömei közt sem feledkeznek meg azokról, .kiknek nincs örömük, mert szenvednek s kenyerök az éjjeli és nappali könyvhullatás . . .* Az idéztem négy beszéd — tele van ily és szebb­nél szebb helyekkel. Azt hiszem, elég ennyi annak igazolására, hogy Péterfi ezen prédikáció-gyűjteménye is kitüntető figye­lemre méltó s hogy az egyházi téren szolgáló férfiak azt megszerezvén, oly könyvet fognak abban bírni, melyet nagy haszonnal olvashatnak, legnagyobb részét azon alakjaban, a mint irva vannak, híveik előtt el is mondhatják. Nagy öröm lenne rám nézve, ha ez ismer­tetésemmel valamit befolyhatnék arra, hogy a veterán érdemes író agg napjaiban, mikor a kiadásra ő maga vállalkozott, kart ne valljon, de a haszon, munkájának megérdemelt gyümölcse legyen egészen övé. A papír és nyomás szép. Megszerezhető szerzőnél és Székely -Udvarhelyen a kijelölt nyomdatulajdonosnál. Jakab Elek. BELFÖLD. Az e. e. e. gyámintézet és a „Korouhev." Az a „Korouhev* egy Szakolczán havonként két­szer megjelenő tót nyelvű evang. egyházi lap, melynek szerkesztője a szakolczai lelkész, főmunkatársa pedig a nyitrai alesperes. Korouhev = zászló, lobogó. — A faj­gyűlölet élesztésének szolgálatába szegődött ezen lap mult évi 17-ik szamában Z. P. ev lelkész által irt egy közleményben az alaptalan gyanusitgatások, a legigaz­ságtalanabb vádak céltáblájául egyrészt az e. e. e. gyámintezet, másrészt a némethoni G. A. egylet van­- nak kiszemelve. Ezen hírlapi közleményben kétségbe vonatik ugyanis a ker. szeretet ezen két intézetének pártatlansága, ügyintézőinek kötelességtudása, részrehaj­latlansága. Bennfoglaltatnak ama közleményben a kö­vetkezők: „Az egyetemes gyámintézet mai napság a "tót egyházakat már nem ismeri.4 „Jó éjszakát nek­tek — szegény tót egyházak ! — ha a gyáminté­zetet azon reményben gyámolitottátok, hogy ez fenn­állástok iránt érdeklődve terheiteken majd könnyíteni fog !® „Ha kérvényeitekben'ki nem mutatjátok azt, hogy fényes házakat, palotákat szándékoztok épitení, akkor mi semi bizonyosabb mint az, hogy — neveite­ket törlik.® ,Hogy kívánhat Cékus ur ilyen eljárás mel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom