Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-31 / 53. szám

számmal, annak oka az alföldi barátságos ragadós sár volt. Hétfőn elindultam házalni s gyűjtöttem 66 frtot. Azonban mielőtt a házaláshoz fogtam volna, az iskolákat látogattam meg. Elvem levén mindenütt, ahol lehetséges, a gyermekekhez, mint leendő egyháztagokhoz néhány figyelmeztető, kérő szót intézni, most is azt tettem. Elbeszéltem nekik helyzetünket, s elmondottam több példákat, hogy hogyan segítettek több ízben kis gyermekek is rajtunk. Cegléden* pl. egy fiu és egy kis leány hétfőn reggel jókor beállítottak hozzám s ezen szavak kíséretében nyújtottak át 10—10 krt: »Edes tiszteletes űr, mi ezt cukorra kaptuk, de nem veszünk rajta cukrot, hanem a nagybecskerekiek számára adjuk stb/ Ilyen s ezekhez hasonló több, velem megtörtént példákat beszéltem el, s kértem őket, hogy, ha lehet s alkalom adódik, legyenek ők is valami segedelemmel. Azt hiszem, ez a körülmény, meg Nagy Péter tanár ur ritka buzgósága, eszközölték azt, hogy az iskolás fiuk kedden, dec. 12-én 44 frt 75 krt hoztak össze segedelmünkre. Ezenkívül önkényt hozott nemes adományocat elfogadott a kurátor Geszti János is, kihez is vittek 51 frt 96 krt. S igy a Kunhegyesen gyűlt összeg 162 rt 71 krra rúgott. A gyűjtésnek azonban itt nincs vége, mert a gyülekezet nagy tekintetű s igazi nagyszivű — Jarge harted", amint az angol nevezné — lelkipásztora, Szekely Károly ur megígérte, hogy a gyűjtést folytatni fogják s legalabb is 200 frtra felmennek. Már 25 frtot utánam is küldtek, s igy az összeg 187 frt 71 kr. Adjon Isten nemes törekvéseiknek kellő sikert, részemről pedig gazdag izivességökért fogadják legmélyebb hálámat. December 13-án Tisza-Rofifra érkeztem, hol 14-én látogatást tettem a tehetősebb s buzgóbb egyháztagoknal, s gyűjtöttem 52 frt 19 krt. 14-én itt is prédikáltam 20—25 személy előtt. A járhatatlan út mellett nagy köszönet ennyi részvétért is. Tisza-Roffon különösen gr. Waldeck úrral beszélgettem hosszasabban, s nagyon jól esett lelkemnek a nemes gróf hozzám intézett azon szavait hallanom, hogy ha hazatérek s átvehetem a nyajat, gondoskodjam, hogy az mind testileg, mind lelkileg fejlődjék, mind anyagilag, mind szellemileg erősödjék. Amit ezután beszélt, az fájdalmasan érinté lelkemet. Elbeszélte, hogy a 40-es évektől kezdve máig, mily nagy fokra hágott itt Magyarországon az erkölcsi romlottság, s némileg bizonyos szemrehányással illetett minket lelkészeket is, hogy mi sem teszünk meg minden lehetőt, az erkölcsiség emelésére. Mit én valódi belső érdeklődéssel hallgattam, s magamba mondtam a tisztes idős gróf szavaira : dorgálj, dorgálj bennünket, mert megérdemeljük. Tisza-Roffról december 16-án Fegyverneken át Kisújszállásra, a messze földön jó hírnévnek örvendő nemes gyülekezet körébe érkeztem. A kisújszállási gyülekezet egyike volt mindig hazánkban azon buzgó gyülekezeteknek, melyek az evangyéliom fáklyájának melegsége és fényessége terjesztésére mindig legtöbbet áldoztak otthon és az otthonon kivül. Valóban áldhatjuk Istenünket, hogy ily buzgó gyülekezeteink vannak, mint a minő Kisújszállás is ; a nagybecskereki egyház legalább igen áldhatja, mert ügyeit egy-egy helyt annyi lelkesültséggel alig karolták fel, mint épen itt. December 16-an érkeztem Kisújszállásra, hol Dorogi Lajos ur volt szives házába fogadni. Az előkészületeket Illyés Bálint úr már az előző vasárnap megtette, ugy hogy én 17-én igen szép közönséget találtam a kisújszállási nagy templomban. Prédikáltam. Prédikálás után kihirdettem, hogy én ma és holnap itt fogok lenni, ha valakit azért az Istennek lelke felindít s nemes áldozatkészségre készt, szives adományokat a legnagyobb köszönettel elfogadok Dorogi ur lakásán. Én ennél többet nem tettem. Ezután kezdődött a kisújszállásiak buzgó tevékenysége, s másfél nap alatt személyesen hozzám hoztak 201 frt. 5 krt, éspedig igazi ritka lelkesültséggel. Könny nélkül kevesen adták át adományaikat s mindenik megtoldotta még egy-egy jó kívánattal. Elhozta adományát szegény és gazdag, s átadta azt, a gazdag 5 frtot ezen szavak kíséretében: „én ebből nem kérek vissza semmit, mert maradt még az én temetésemre is, sőt ha házamnál megkeresnek, még ott is adok egy pár véka búzát® ; a szegény pedig ezt mondva : „fogadja jó szívvel e kis ajánlatot, tudva az ó világ történetéből, hogy a ki ökröket és kosokat nem adhatott az Ur oltárára, egy pár galamb is kedves volt Isten előtt. „Szép nap volt ez, jótettekben gazdag. Tanulók, mesterinasok, szolgák, mindenki igyekezett valamit adni. Mig ezek így folytak a paplakon, azalatt a presbyteri teremben s a városon is megindult a nemes munka. Istenitisztelet után ugyanis a presbyterium összeülvén, legelőször is egyhangúlag 50 frtot szavazott meg a nagybecskerekiek számára. Azután intézkedett arról is, hogy a hívek házaiknál is megkerestessenek. E határozatot azonnal tett követte. A város derék polgármestere még a presbyteri gyűlésen megigérte, hogy anynyi kocsit bocsát a gyűjtők rendelkezésére, a mennyire azoknak szükségök lesz, s igéretét be is váltotta, mert délután már 3 kocsi ki volt allitva a 3 gyűjtő számára. Gyűjtő is akadt azonnal, és pedig ifj. Szűcs György, Csukás Lajos és Pardi Lajos, gazdag, előkelő, nemes. SZÍVŰ presbyter urak személyében, kik igazi nemes érdeklődéssel s egész lelki odaadással végezték a gyűjtés munkáját. Buzgó eljárásuk illusztrálására csak azt hozom fel, hogy bár a határozat csak azt mondá, hogy vasárnap délután és hétfőn járják a várost, de ők, mert azalatt munkájokat be nem végezhették ugy, a mint szerették volna, kijelentették, hogy ők szeretnének még kedden is járni, mibe a lelkész urak természetesen a legnagyobb örömmel beleegyeztek. Szép jelenség ez is az egyház, jelesül a kisújszállási egyház jelenlegi életében, hol az ilyen gyűjtési munkát, előkelő, magokra sokat adó emberek még ma is szent kötelességöknek tartják.