Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-31 / 53. szám

intézend az országgyűléshez oly törvény alkotásának érdekében, a mely minden tanitóvdlasztds érvényéhez kormányi jóváhagyást teszen szükségessé. Ezt pedig azért merészkedem feltételezni, mert illető rovat vezetője a hazafias áramlatok özönében annyira elmerült, hogy ezentúl semerre sem tekint, s egyházi autonómiánknak ezen szándékolt kikezdését semmibe sem veszi. Pedig résen kell lennünk 1 Oly országban, a hol a jezsuiták szabadon gazdálkodnak, a hol a hatalmas róm. kath. klérus döntő befolyást gyakorol még az ország kormányzatára is, a hol ennélfogva a vallásfelekezetek közötti egyenlőség és viszonosság törvény általi rendezése még kilátásba sincs helyezve és a hol csak a linci békére és az 1790/1 : 26. t. cikkre hivatkozás mentette meg legújabban is a protestánsokat attól, nehogy a róm. kath. papok adózóivá tétessenek : oly országban — mondom — még korán van arról elmélkedni, a miről ugyanazon szamban Farkas József ur elmélkedett, »Hajdan és most" című vezércikkében, hogy ideje volna már azt a rozsdás oldalfegyvert eldobni, Sionunk fölépítéséhez a vakoló kanál elégséges levén. De hát miben vétkes az az autonomia ? miért kell annak (egyelőre) iskolai részét restringálni ? és miért az Összes protestánsok — reformátusok ugy, mint az evangélikus felekezethez tartozók — jogait gyámság alá helyezni ? Hát csak azért, mert komoly baj van. A haza veszélyben forog ; itt vannak a panszlávok ; diktátorról kell gondoskodni; salus reipublicae suprema lex esto. Oh, mily ad captum jön a protestáns autonomia ellenségeinek s azoknak, a kiknek omnipotentiáját ez feszélyezi, az efféle áramlat Kár is volna nem ütni a vasat, a míg meleg. A híres »pontozatok« most átcsúsznak. Mert ki volna elég vakmerő az autonomiát védeni akkor, mikor a panszlávok megfékezéséről van szó. A panszlávok az autonomia leplével takaróznak. Le kell rólok ezt a leplet rántani, ha az mindjárt darabokra , szakad is. Ez hazafiság ! S aztán még a református zsinaton is volt, a ki kijelentette, hogy ő előbb magyar ember, és csak azután protestáns. Mintha itt Scilláról és Charybdisről volna szó. Mintha a protestáns vallás és az autonomia szeretete a hazafias ] kötelességgel valaha összeütközésbe jöhetne. Mintha jöszlavizmussal, az állam, a jus supremae necessitatis-ra, az önvédelem jogára támaszkodva, a prot. autonomia esetleges kikezdésével ama végső orvosszer alkalmazásától se fog visszariadni. Rajtunk áll, hogy ez be ne következzék. Ez idő szerint azonban, amikor még senki sem tudja, mi lesz az eredménye az egyházi hatóságok föllépésének a panszlavizmussal szemben, a t. munkatársunkéhoz hasonló felszólalások autonomiánk érdekében teljesen jogosultak. De semmi körülmények közt sem ismerheti el újdondászunk annak a jogosultságát, hogy vele szemben keljen bárki is vedelmére a prot. önkormányzati jogoknak. A >Különfélék* rovatvezetője, mint minden egyházpolitikai kérdésben, ugy a panszlavizmusra vonatkozólag is szolidaritásban áll e lap szerkesztőségének többi tagjával, akik — mint arról bárki is meggyőződhetik, ha lapunknak ez idei, valamint előző év számait átlapozza — a pánszlávizmus ügyében a prot. autonomia követelményeit soha sem tévesztették szem elől, sőt ellenkezőleg folytonosan azt sürgették és sürgetik, hogy a pánszláv izgatások megfékezését az autonom egyházi hatóságokra kell bízni. Szerk. hetne idő, midőn protestánsnak maradni egyértelmű volna a hazaárulással. Ez a Kolonicsok, Szelepcsényiek elmé lete, s van most is elég honboldogitó, a kinek ezen elmélet felszínre jutása inye szerint volna. De hát az egész pánszláv hecc épen az autonomia szüleménye. A katholikusok közt is van pánszláv elég, ámde ezekről nem szól a krónika, mert itt a világi elemnek nincs alkalma ama leplet nyilvános gyűléseken szellőztetni. S most a másfelekezethez tartozó világi urak, mintha megrestelték volna, hogy íme, az a panszlávnak kikiáltott lutheránus egyház, mily rendszabályokhoz nyúl a pánszlávizmus megfékezésére, holott a közhatóságok részéről alig történt valami ez érdekben: nosza, neki látnak ők is, s legelőször, hogy valamit tehessenek, nekik nem kevesebbre, mint a protestáns autonomia megsemmisítésére volna szükségök. Hát biz ez medicina pejor morbo 1 Azt a kórt, a mint semmi sem volt képes annyira feltárni, nem is lesz képes úgy semmi sem meggyógyitani, mint a protestáns autonomia. Mert az államhatalom csak hatalmi gyógyszerrel rendelkezik, s ez reagal ; az autonomia azonban társadalmi gyógyszert nyújt, s ez tán lassabban hat, de annál biztosabban. Ha radikális kúráról van szó, hát az az eperjesi vagy pozsonyi iskola autonomice is kicsapja a pánszláv tanulókat, a fűrészi pap amúgy is kihordatik, s a tótaradáci lelkészt tiszttársai is megbírságolják. De már mégis engedjék meg nekünk a mi pápista atyánkfiai, hogy azt mi magunk tehessük, s nekünk rendet a mi hazunkban más ne csináljon. Mert mi nem vagyunk se kaszt, se szerzet, hanem honpolgárok, kik csak azért képezünk külön társadalmat a hit dolgában, mert a lelkiismeret szabadságát szeretjük, s mást mint a Jézus Krisztust mesterünknek elismerni nem akarunk. Valóban gyönyörű látványt nyújtana ezentúl egy protestáns iskolai tanitó választása. E'őbb értesíteni kellene a tanfelügyelőt, vagy alispánt, nem méltóztatik-e egy komiszáriust küldeni a választásra, a kinek talán jó ajánlat folytán jelöltje is volna, s ennélfogva az esetleg kedve ellen kiütött választást meg is semmisítené, mert hisz „ a tanitóválasztás érvényéhez kormányi jóváhagyás szükségesazért pedig a kormány, hogy valamely választást jóvá nem hagyott, a telekezet által bizony felelősségre nem vonható. De lenne ennek még folytatása is. Mert 1' appétit vient en mangeant; evés közben jön az étvágy. Ha már a tanitók választására kiskorúvá vált felekezet a dolgok uj rendjéhez kissé hozzá törődnék, nem volna-e még indikáltabb a kormány befolyását a papok választására is kiterjeszteni ? Az igaz, hogy olyan rend aztan nem is volna hetedhét országban, mint dicső Magyarországon. Már akkor nem volna pánszláv sem ; de talán választó közönség sem. Az egyházi felügyelők, mint csupán pictus mascu-