Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-17 / 51. szám

ház jó hírnevét s a haza nyugalmát szerető egyházi férfiak conferentiákba, esperességi, kerületi-és egyetemes gyűléseikbe. Tanácskozásaikat két elismert indok vezérelte: egyik azon meggyőződés, hogy egyrészről a közvéleménynek, vagy mondjuk helyesebben, a magyar hazának, joga van nyilatkozatot s védelmet követelni a lutheránus egyháztól is ; másik pedig felismerése azon kötelességnek, hogy másrészről a haza belbékéjét, mely a polgárok egyetértésén alapul, valamint a magyarság fenntartását és erősbitését eszközölni s előmozdítani minden hazafinak, minden testületnek s igy az ág. h. ev. egyháznak is szent feladata. A célnak megfelelő sat. olvasó közönség előtt eléggé ismeretes határozatot hozott a nógrádi esperesség. Azt tartom, se túl nem lőtt a célon, se innen, midőn kimondotta, hogy a „bebizonyított panszlávokat", nem pedig a ,,pánszlávizmus gyanújában álló egyéneket bünteteiídi. Egy igazságos biró sem itél és büntet gyanú alapján, annál kevésbbé pedig a prot egyház, melynek egyrészről számbeli gyengesége, másrészről bevallott egyházelvei mellett, egyedüli létfeltétele a világosság. A gyanú nem világosság. Oly kormány, előljáró, esperes vagy püspök, ki eljárásáért senkinek sem tartozik felelősséggel, mert a csalatkozhatlanság részese, sújthat, büntethet, kizárhat, elmozdíthat egyéneket talán gyanú alapján vagy gyanutlanul is, de a prot. egyház nem nyújthat oly törvényes alapot sem espereseinek, sem superintendenseinek, még consistoriumainak sem, melyen egész lelki nyugalommal összemorzsolhatnák a protest. szólásszabadságot, a lelkészi függetlenséget, a tanszabadságot s mindazt, mi előttünk szent, puszta szeszélyből, önérdekből vagy ellenségeskedésből. Nem engedheti meg a sok nyelvű lutheránus egyház, hogy a gyanukeresés lidérce ráüljön ugy is lanyhuló egyházias életére, annál is kevésbbé, mert az ily széles, hogy ugy mondjam, korlátlan jogalap igen élénken emlékeztethetné ama sok nyomorra, melyet a történelmi nevezeteségű „sine praejudicio eccl. rom, catholic.ae" záradék miatt hajdan szenvednie kellett. Azonban a meghozott határozat komoly, szigorú és hazafias megtartása, ugy hiszem, elég magas kőíal lesz, melyet nem egykönnyen mászhat meg ellenséges láb s melyen át nem egykönnyen kacérkodhatik ellenségeinkkel az áruló szem. De e megtartás legyen aztán .,conditio sine qua non". A zólyomi esperesség többségének féltékeny hazafi buzgalma be nem érte Nógrád mérsékelt hangú határozatával s élesebbé tette azt egy ponttal, nem mintha hazafiasságban tudná vagy talán akarná a nógrádi esperességet túlszárnyalni, hanem azért, mivel a kebelében fennálló nemzetiségi viszonyok aggasztóbb színben tűntetik fel a pánszlávizmus erejét, vagy a magyarság hatalmát. Nagy-Hont Zólyomnál is tovább ment még, s nincs benne kétség, hogy, ha kimondott határozatának a gyakorlatban ís érvényt tucl és akar szerezni, rövid idő alatt gyanú felett álló papokkal, tanítókkal és felügyelőkkel leend csupán dolga, kiknek vezetése alatt fel fog virulni a magyar nemzeti ügy. A bányai kerület végre és az egyetemes közgyűlés lényegtelen módositással a nógrádi határozatot fogadta el, illetőleg tette magáéva. Eddig rendben van a dolog. Egyházunk elismerte a közvélemény felszólalási és felhívási jogát, — mert felelt rá és megnyugtatta azt; azonban az elvállalt kötelesség betöltése leend annak a próbája, váljon a meghozott határozat nem-e; ,,multum probat, nihil probatr Nekünk, kik az egyházkormány magaslatán jóval alul állunk, nincsen módunkban kellőleg ellenőrizni, váljon megtartatik-e egyházunk határozata vagy nem ? de amennyiben mégis tudomásunkra jutna, hogy a „patres conscripti" figyelmét valamely kétes eset kikerülte, valamely ügyesebb ember kijátszotta, vagy épen magok az őrök hunynának szemet a báránybőrbe öltözött farkasok betolakodása előtt, egyházunk tekintélyének és jó hírnevének megóvása miatt is tartsa mindenikünk kötelességének az ily figyelmetlenséget nyilvánosságra hozni. Ezúttal épen a nagyhonti esperességből jutott mihozzánk eféle bir. Alig hozatott meg ugyanis a hangzatos nagyhonti határozat, a prandoríi (tótbakai) ev. egyház ezután mintegy három hétre, nógrádi esperességünk egyik legfanatikusabb, — legalább a „protestantismus és pánszlávizmus" által ilyenül kanonizált pánszláv tanítóját választotta meg kántor-tanitójául, — ki azonban, bár a törvényesen kiállított s esperesileg is