Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-29 / 5. szám
is útmutatóul, vigasztalásul és épülésül használandják*). Legyen ez az énekes könyv továbbá a család mentora az uralkodó annyagiasság számtalan kísértéseiben, melyek erősen ostromolják a tiszta hit és erkölcs várát. Az isteni tiszteletben érjék el a megbeszélt énekek azon magasztos célt, melyre hivatvak, ébreszszék az áhitatosságot, emeljék a szellemet, erősítsék a jó, szépés igaz isten országát, mennyei atyánk tetszésére és az emberek boldogitására. A kézsmárki egyházközség pedig, mely egyéb nehéz gondjai és buzgó törekvései mellett is módot és eszközt talált ezen hézagot pótló könyv kiadására, a protestáns világ elismerő háláját érdemelte ki maganak, azon őszinte kívánat kifejezésével, hogy az isten bő áldása kisérje lankadatlan és jóra való iparkodásaiban ! Weber Samu. A földesi nazarenusokról. I. Csak mindig igaz marad a proverbium állítása: „rossz hír gyors szárnyon jár — a jó alig kullog.4 A „Debrecen4 c. polit. lapban „Anonymos* álnév alatt egy bizonyos valaki megemlékezve Földesről, — írja, hogy a nazarenus atyafiak nálunk is kezdenek megtelepedni ; fél évvel ezelőtt latogatott el hozzánk Kornya ; sikerült egy nőt levenni lábáról — s ma már 25 — 30 család proselytája van stb. Ezt a hírt nagy képpel átvette az „Egyetértés®, hangsúlyozva, hogy leginkább ref. lakosságunk közt hódítanak, nem tudván azt a jámbor, hogy községünk lakossága tiszta reformátusokból áll; más egyház hívei — izraelitakon kívül — irmagul ha találtatnak köztünk. Ebből a forrásból merítve aztán, a többi lapok is nagy hirtelenséggel szétküldözték ama hírt a szél-rózsa minden irányaban ; ugy hogy ma már széltire beszélhetik : — a híres kalvinista Róma tőszomszédságában egy (!) felekezet nagy hódításokat (?) tesz. Ki hitte volna ? . . Milyen lábon állhat ott az egyházi élet ? stb. féle kombinációkkal hozva kapcsolatba. E lap „Különfélék* c. rovata is megemlékezik immár az ominozus hírről, egész kategorice azt állítván: „már Debrecen tövébe, Földesre is befészkelték magokat — a nazarénusok* ; egyszersmind jóakaratú figyelmeztetésképen hivatkozik nt. Garzó Gyula gyomai ref. lelkip. ur „határozott, s mind a mellett tapintatos fellépésére* — a futkározó atyafiakkal szemben. A felkapott hír dementirozására, illetőleg a valóságnak megfelelő alakban nyilvánossá tételére, körünkből mindjárt az „Egyetértés* híresztelése után megtétetett a lépés; de ez — mi okból, nem tudom — mind ez ideig nem jött napfényre. Szabad legyen azért nekem, reflectálva az e lapban foglaltakra, röviden jeleznem a tényállást. Földes tőszomszédja B.-Újfalunak — de nem Deb-*) Richter: Emancipation der Schule u. Reform des Reli gionsunterrichtes. recennek; — körülbeiől másfél év óta beszéd tárgyát képezte nálunk a „szomszéd-kacsingatása* a nazarénusok felé; majd rebesgették, hogy hozzánk is készül a szekta vándor-prófétája; csakugyan egy szegényes család konnexusa folytan megtette első pályafutását egyhazunk falai közé és sikerült neki ama család 3 nőtagjat maga részére megnyerni. Ettől kezdve gyakrabban szerencséltette őket látogatásaival; de bizony nem sokra mehetett ; mert még ekkor az a 3 nő is többre becsülte — nem dicsekvésképen mondom — a templomunkban hallott vasárnap délutáni bibliamagyarázatokat, mint az ő zagyvalekos beszédeit. Hova-tova azonban kezdtek gyülekezetünk tagjai ujjal mutogatni e 3 nőre — a Kornyavali fraternizálásból kifolyólag : „ni! a szent asszonyok!* mire ezek természetesen vissza vonultak a templomtól, nem csak, hanem Kornya urat ez idő óta mind szívesebben láttak magok körében. Közelgetett a karacsoni ünnep és ekkor kezdett labra kapni a hír, hogy hol egy, hol más próféta-atyafi minden héten átrándul hozzánk „istenitisztelet* tartás végett s anonymus allitása szerint, tömegesen hallgattak a próféta szokatlan bibliamagyarázatait, — mig én ez idő alatt — az adventi napokban — csekély számú hallgatóság előtt fejtegettem a szentírás egy némely helyeit. Hivatalosan persze nem volt tudomásunk a dolog felől ; nem tettünk semmit. Az uj év elérkeztével azonban legelső teendője volt nagyrabecsült főnökömnek, körülményesen tudomást szerezni a tény mibenallasa felől. — Számba vettük az eltérített híveket; összesen 13-nak talaltuk. Epen nem kicsinyeltük e számot, de sőt helyén valónak tartottuk komolyan, de egyszersmind tapintatosan fellépni velők szemben. Ugy lett. Ntu főnököm fejenként magahoz szólita őket s a legnagyobb humanitással töviről-hegyire kikérdezte hitelveiket, szokasaikat, céljaikat, s megismertetve velők a hason irányú felekezetek ferde kinövéseit, adott bárgyú feleleteik után igyekezett meggyőzni őket hibás nézeteik s lépésök felöl. A józan ész — gondolható — magában véve nem győzi meg őket; de hát a biblia ? — No ennek idézett szavaira ugyan lesütött fővel hallgattak; de — e gynémelyik kivételével — meglehetős konok magatartásttanusitottak, — ugy hogy azzal kellett elbocsátani őket; „süket füleknek hasztalan beszélünk!4 Különben kijelentették : ők a magistratussal ujat húzni nem akarnak ; az egyházi adót fizetni, gyermekeiket iskolába jaratni — kötelességüknek ismerendik! Hat a templomot fogjak-e latogatni ? Tennők uram ; szívesen ; de kigúnyolnak értté ! Ne törődjenek vele ; szakítsanak az előítéletekkel; használják az alkalmat, nem csak vasarnap, szerda napokon is folyvást magyarázzuk a szentírást, jöjjenek s okuljanak. „Majd meglátjuk tiszteletes uram ; különben is messze van még az idő, hogy minket Kornyáék maguk közé felvegyenek.* Nohát ezekkel boldogulni egy könnyen már nem lehet; fanatizálva vannak. De annyit mondhatok, hogy viszon) ainkat ismerve mi nem félünk attól, hogy valaha
