Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-19 / 47. szám

evangelizáló egylet nevében. Az első megköszöni a Tőrre Pellicei (piemonti) gymnásium és florenci theologiai iskolának nyújtott segélyt s jelenti, hogy ezen iskolákból már száznál több lelkész került ki, hogy a római türelmetlenség következtében 3 völgybe szorított 15 egyházból 1848 óta 60 lett. Sőt, hogy már egy missionáriust is küldtek ki Afrikába és hogy 2 más ifjú szintén készül e pályára. A missziói mozgalom nagy életmozgalmat vont maga után. Kastner donaueschingeni lelkész szól azon egyházak nevében, melyek 1851 óta a fő szeretet-adományt vették s megújítja ezeknek köszönetét Gujer marseilli lelkész az ottani 2—3000 német protestáns és temploma épitése érdekében, — Rochelieu Brüszelből, mint a belga zsinat elnöke francia nyelven szól a belga nép érdekében, mondván: „Belgiom nagy adományokkal lett megáldva: van földmivelése, ipara, történelme, vannak intézményei, teljes szabadsága, de egy az, a mi hibázik nála — az evangyeliom* s ezért kér pártfogást. Dr. Voigdt hálát mond a keleti Poroszországban segélyezett 33 egyház, 27 paplak és 3 árvaház nevében. Cairns edinburgi tanár ismerteti az edinburgi német ev. egyházat és a skótoknak az iránt való rokonszenvét. Következett most Fliedner madridi lelkész jeles előadása a spanyol evangelizatióról. A létért való küzdelem, dacára az úgynevezett liberális minisztériumnak, még folyvást áll. Catalonia egy kis falujában pl. csupán egy ev. özvegy létezett. Mihelyt megtudták, hogy Jozéfa evangélikussá lett, plébános és biró elhatározták kiűzetését. Felbéreltek kamaszokat, kik hét éjjel lődözték puskával és kővel bombadirozták az özvegy hazát, a kaput elpusztították és az ujabb kaput átlyukgatták. A golyók összerontották főzőedényeit, egy kő öreg atyját ágyában halántékon érte ugy, hogy vérvesztés közben elájult. Mikor az esetet a hatóságnál feljelentették, még fokozódott az üldözés. Barátomat, ki ez ügyet a minister elé akarta vinni egész a vasúti coupéig üldözték s alig, hogy betelte az ajtót, három trabucoból, oly puskákból lőttek utána, melyekbe 12—20 golyó tölthető s íme egy golyó sem érte; Krisztus beváltotta szavát: hajatoknak szálai is megolvasvák. Világos dolog, hogy a kormány fél a protestánsok védelmére kelni s azért testvéreink a provinciákban védelem nélkül kitétetvék a papok és helyhatóságok fanatizmusának. Hogy a hitnek műve olyan, mint a vetés, melynek termésére várakozni kell, kitetszik következő élményemből. Mult évben börtönbe kerültem s eleinte elszedtek tőlem minden vallásos iratot, melyet magammal hoztam, utóbb azonban azon kérdésemre : „Hogy hívnak itt olyan embert, ki a másét elveszi?4

a börtönfelügyelő irtózatos pofont adott, a lábaimon lévő vasakra akasztott még egy 350 fontos láncot s betaszítva a börtönbe, utánam hajította könyvecskéimet. Ezek után kapkodtak a toglyok és olvastak mohón. „Ejnye, mondák, te protestáns vagy 1 a protestánsok még hisznek Istenben.® „Igaz, mondám, mi még hiszünk Istenben.* Erre egyik nevetve kérdé : Hogy hihetsz Istenben ? Badarság! Avagy láttad-e őt valaha ? »Nem®, felelém, ,nem láttam őt, de te sem láttad a börtönfelügyelőt, mikor az imént szóltál hozzá, mivelhogy kivül, az ajtó előtt állt. De mikor felelt neked, akkor bizonyosan tudtad, hogy ott volt Igy szóiuuk mi is Istenhez és mikor nekünk választ ád, hiszszük, hogy létezik, ha nem láthatjuk is.® Ez a felelet gondolkodóba ejtette az embert; ,de hát, hogy szóltok ti Istenhez és hogy felel az nektek ?« »Te épen tanúja voltai annak, a mi velem történt; látod, hogy én Caballero, ur vagyok és mióta anyám az utolsó pofont adta nekem, miért áldja meg őt az Isten, nem mert senki kezével a képembe vágni. Ezen felül én nagy és vaskos vagyok« — a poroszló pedig picike legény — „és bántalmazásaért a poroszlót kedvem lett volna egy lökéssel a szoba másik sarkába vágni. De én Istentől türelmet kértem és azonnal megadta azt nekem és e türelmet mindvégig meg fogom tartani!8

Belátta ez ember, hogy ilyen higgadtsághoz felülről való erő kívántatik. Azután éjjel együtt imádkoztunk, még a börtönőrért is és mikor éjjeli 3 órakor felébredtem, még ott ült egy fogoly, olvasva a tékozló fiúról szóló történetet. Ekkor hálát adtam Istennek a pofoncsapásért, mely könyvecskéimet visszaszerezte a foglyok üdvére. Szólnom kell még a szeretet munkáiról, melyekből még a spanyolok is kiértik, hogy Krisztus tanítványai vagyunk. Nem is gondoltunk arra, hogy árvaházat alapítsunk, csak mikor nőm egy iskolánkba járó lyánkát, kinek anyja meghalt s kit atyja halálra vert, házunkhoz vett. Nem tudta, hogy kit fogad be és sokszor jó is, ha az ember nem tud mindent előre. Mert nem csak a gyermeket fogadta be, hanem vele együtt azt a sok kis lakost is, melyek ellen életében először kellett irgalmatlanul küzdenie. Azután egyik szegény nyomorult gyermeket a másik után menthettünk meg, mig csak 20-at fel nem fogadtunk. Akkor mondám: „Most már fel kell e dologgal hagynunk, mert ezek a gyermekek sokat esznek.® De akadt még egy huszonegyedik, melyet nőm szeretett volna befogadni és megmenteni. Akkor újra mondám: „Fiam, ez nem járja többé, abba kell ezt a dolgot hagynunk « De a nyomorult gyermek három hétig volt eszemben, mig utoljára mondám magamban : „Ha Krisztus urunk egykor számon kérné, hogy mért nem fogadtad be e gyermeket, vájjon felelhetnéd e neki: „Azt hittem, uram, hogy 20 gyermek számára ugyan eleget adtál nekem, de a 21-ik számára nincs már mit adnod?® Erre azután mégis csak befogadtam a gyermeket s most 36 gyermekünket is eltartja az Isten. Hasonlókép kórházunkat is a szükség szülte. Nem hagyhattuk betegeinket az úgynevezett, irgalmas nénék ápolása alatt, mivelhogy még a halálon lévőket is vérig kínozzák a római egyházba térés végett. Ezt pedig nem hallomás után állítom. Magam jártam Madrid legnagyobb kórházában két ily néne nyomában, kik nagy kosárban 96*