Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-12 / 46. szám

füzetei, Tuskó „Kassa története8, Zsilinszky „Magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai4

Warga Lajos, Balogh Ferenc Egyháztörténete s több munkából s hir lapokból. Ezekből domboritá ki a nagykállói egyház történetét a következő fejezetek alatt: I. Vázlatok Nagykálló város múltjából, melyben érdekes apróságokat emlit föl a „kállai kettős,» „a kállai hóhér« és „kállai egyes4

-ről. II. A nagykállói ref. egyh. reformációja s története időrendben, mely terjedelmes fejezet 5 alrészben tünteti föl e népes s derék gyülekezet viszontagságait, u. m. a) az alakulás korszaka (1526—1710), b) a megerősödés korszaka (1710—1800), c) teljes virágzás (1800—1852), d) a hanyatlás, tespedés (1852—1860), e) ujra ébredés korszaka (1861 — 1881). Kitűnik ebből, hogy Nagykálló 1567-ben már szervezett ref. egyház volt. III. Valláserkölcsi élet ( A hajdani vad erkölcsök fékezésére Kálló pallos-joggal birt, hóhért tartott.) IV. Iskolaügy. V. Dijlevelek. A lelkész fizetése: 254 frt készpénz, 24 köböl vegyes gabona (e gyűjtő név alatt — ugy látszik azon vidéken a rozsot értik,) 12 öl fa, 91 kat. hold föld, kényelmes (6 szobából álló) lakás és stóla, mi 2524 lélek után szinte nem megvetendő összeg lehet, s mindössze a kallói papság jövedelme 1500—2000 forintra rúghat, föltéve, hogy a 91 hold földet 7 frtjával kivennék haszonbérbe. Ily állomásról persze lehet polemizálni a positiók, a 300 forintos papiállomások fenntartása mellett. VI. Belhivatalnokok nevei és rövid életrajzuk. Ezek közt vannak nagynevű, irodalmilag is ösmert nevek, mint Milotai Nyilas István (1605), Margítai Péter (1622), Helmeczi K. István (1706), Szondi László (1844), Gyöngyösy Sámuel (1870), s maga Görömbei (1870), ki még fiatal erő (1845-ben született) s igy sok jót várhat tőle mind saját egyháza, mind az irodalom, melyre nézve már is igéri, hogy nagy buzgalommal gyűjtött másik s terjedelmesebb monográfiáját »Nagy-Kálló város és végvára történetét« rövid időn megirandja, az utószó (VII) fejezetben szól az „ adományozásokról s a jelenleg meglevő egyházi vagyonról.« Ezekben kívántam Görömbei monográfiáját röviden ösmertetni. Ajánlom azt, mint tanulságos olvasmányt a t. kolléga urak figyelmébe. Komjáti Gedeon. BELFÖLD. Gróf Dégenfeld Lajos segédgondnok urnák hivatalba iktatása. Ritka szép, lélekemelő ünnepélynek volt színhelye és tanúja folyó november hó 6 án a Fehérmegye legészakibb pontján fekvő B.-Bicske mezővárosa. E napon ment végbe ugyanis gróf Dégenfeld Lajos sziráki földbirtokos urnák, a vértesaljai ref. egyházmegye újonnan választott segédgondnokának, ezen egyházi díszes hivatalba való ünnepélyes beiktatása. Mintha a jóságos ég is részt akart volna venni szerény örömünkben, az egész ünnepélynek a lehető leggyönyörűbb idő kedvezett. Már a kora reggeli órákban az ünnepély színhelyére igyekvő kocsik hosszú, változatos sora hullámzott végig a vaáli kies völgy menetén tova kígyózó pompás országúton, a tractualis nótárius, Mészöly Pál székhelye, Tabajd község határa felé. Itt a parochia szép épülete előtt, s részben a derék főjegyző vendégszerető házánál várta be az e. megye különböző pontjairól mind sűrűbben szállingózó nagyszámú közönség a segédgondnok úr megérkezését. Tíz óra körül járt már az idő, mikor a legnagyobb rész által személyesen még nem ismert, de rokonszenves megjelenésével mindjárt az első pillanatban mindenki által megkedvelt fiatal gróf úr, a vasúti állomáshoz közel fekvő Baracskáról, Hollósy Károly baracskai földbirtokos, országos képviselő és e. m. tanácsbiró úr kíséretében s ez utóbbi négyes úrifogatán körünkben, a tabajdi parochia elé megérkezett, hol is Koncz Imre főesperes úr s az ott már nagy számmal egybegyűlt lelkészek, tanitók, uri és polgári renden lévők ünnepi hangulatban várakozó imposans csoportja által a legszívélyesebb örömmel üdvözöltetett. Erre csakhamar ismét megindult a menet, most már élén a beiktatandó s.-gondnok úrral, s az alcsúthi deli ifjak zászlós bandériumától kisérve. A regényes fekvésű alcsúthi főhercegi kastély közelében elhaladva, s Doboz, Alcsúth, Felcsúth községek örvendező lakosaitól szíves köszöntésekkel fogadtatva, az őszi természet komoly pompájában gyönyörködve, s emelkedett hangulatban "érkeztünk meg mintegy másfél órai kocsizás után az installatio színhelye, Bicske mezőváros határához. Itt a város ref. egyházának már is sok érdemet szerzett lelkipásztora Balogh György lelkésztársunk, az élőnkbe jött hosszú kocsisor élén s a lelkes bicskeiek örömujjongasa k özt üdvözölte és fogadta a s.-gondnok urat s a megyebeli egyházak küldötteit. S most megkezdődött a bevonulás* Elől a bicske derék ifjakból alakult bandérium, aztán a segédgondnok úr kocsija, ezután a kocsik most már beláthatlan sora s tarkábbnál tarkább csoportja következett. Nemsokára feltűnt előttünk a kies fekvésű város, s mi szerencsésen célunkhoz értünk. Bicske városa ünnepi díszt öltött magára e napon, minden módon ki akarván tűntetni, hogy mennyire megtisztelve érzi magát, hogy a vértesaljai ref. e. megye közönségét falai közt fogadhatja. Volt ott minden : harangzúgás, mozsárdurrogás, diadalkapu a hazafias „Isten hozott* felírással, iskolás fiuk s leányok örömujjongó serege, díszruháikba öltözött s fényes szerszámaiktól csiilogó tűzoltók, lelkesülten éljenző sokaság, szóval a külső fogadtatás ünnepélyessége semmi kívánni valót sem hagyott fenn, de a mi fő s ami e külsőségeknek ránk nézve maradandó becset kölcsönzött, nem hiányzott ott a benső, szívélyes őszinte szeretet sem. Erre nézve, azt hiszem, nem kell nyomósabb bizonyság, mint azon örvendetes tény, hogy e nevezetes alkalommal a protestantismus törhetlen ragaszkodáséi buzgó képviselőit a. római katholikus egyháznak egyik szintén szilárd híve és lelkesült szolgája, a bicskei rk. egyházközség lelkésze, Viniss Ferenc plébános úr fogadta és üdvözölte a város nevében. A felekezeti türelmesség e szép jele nem szorul ugyan dicséretre, de mégis kimondom, hogyha egyébért nem, ezért is érdemes lett volna elzarándokolni e távoli helyre. Nem sokára a megérkezés és rövid pihenés után bevonultunk aztán a virágokkal, koszorúkkal szépen fölékesített, egyébként meglehetősen puritán templomba,