Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-01 / 40. szám

kereskedőt. S ezek egyhangúlag megválasztattak. Jellemző, hogy a gyűlésen maga Medvecky is jelen volt, s tőle telhetőleg, megválasztatását előmozdította. — Elismeréssel adózunk Mockovcsák esperes urnák, a ki, midőn erről értesült, a választást megsemmisítette, s az illetőket a felügyelői hivatal bitorlásától letiltotta. A fenti gyűlésen Szlávik még tovább ment. Ugyanis tudva van, mikép áldott emlékű Br. Radvánszky egyet, felügyelő, egy alapítványt tett, melyből: szegény egyházak, papok, tanitók segélyezendők, s melyhez 5 éven át, minden magyarhoni ev. család még 2 írttal járulna. Midőn tehát a dobronyai hívek a gyűlésen, kérdést intéztek az alapítvány célja s hová fordítása felől, azt mondá nekik Szláv ilc lelkész : hogy az alapítványból oly lelkészek és tanitók jutalmaztatnak, a kik a tótok magyarizálásában legjobban kitűnnek. No, nem szép dolog ez ? Váljon bármily nagy pánszláv tehet-e többet rövid idő alatt, mint Panszlávik ? Felügyelőket letenni s megválasztani, az esperesnek az engedelmességet felmondani, a híveket hamis szavakkal ámítani, törvényes intézményeket lábbal tapodni, s minderre, Szlávik vállalkozott, nemcsak Turóc-Sz.-Márton megelégedésére, de talán az esperesség türelmének kimerítésére is. Mert hisszük, mikép a zólyomi esperesség kézzel foghatólag bebizonyítja majd Szláviknak, hogy eme esperességben túl sulylyal van a hazafias párt a pánszláv párt fölött.® * Gyászhírek. Váczy József volt élesdi ref. lelkész Debrecenben 80 éves korában a jobblétre szendelűlt. — F. hó 17-én átalános részvét közt helyezték örök nyugalomra Hódmezővásárhelyt Kasztos Lajos nyug. ref. tanítót, mely alkalommal a kántor és az egész kántus is részt vett a végtisztességtételben. — Szabó Bálint debreceni árvaszéki elnök f. hó 17-én elhunyt. A boldogéit fiatalabb korában a debreceni főiskola seniora, majd az egyház buzgó pénztárnoka volt. Béke poraikra! NECROLOG. Ismét egy elhunyt öreg munkásról akarok megemlékezni, egy sajátságos példányáról azon — mindinkább ritkuló — régi atyáknak, kik, midőn a lelkipásztori pályára léptek, valóban ugy képzelték magukat, mint a gyermek Sámuel, hogy az Ur őket különösen a maga szolgálatára rendelte és választotta. Nem csuda ! az ő születésük 'dejétől nem messze voltak még azok az idők, midőn a gyilkos üldözők elől futó ref. anya, futása közben tett fogadást istennek, hogy ha méhében szendergő gyermekét felnevelheti, az Úr szolgálatára szentelendi. — Es ez nem mese! élénken emlékszem, midőn gyerekkoromban öreg anyám, később édes apám köré gyűlve, elmondották, hogy egyik öreg anyánk igy az üldözők elől futva, isten szolgálatára ajánlotta gyermekét, — kivel épen viselős vala, — s mert hogy leány lett, papnak adta nőül; — a másik lányát elvette egy — a hét éves háborúban nagy hírre és bátorságra verődött — generális, ennek a leányát egy nagy nevü grófi család fia. — Az egyik testvér maradékai ma is fényesnevii grófok, az ecclezsiának valódi oszlopai, kikről a/ eg\haz elmondhatja ama Horatiusi szavakat: „et praesidium, et dulce decus meum ;* — a másik testvér maradékai ma is — legnagyobb részben — papok 1 Egy ilyen istennek szolgáló családból származott az öreg Szikszay Pál is, a f. évi julius 5-én elhunyt balaton-főkajári lelkipásztor. Nagyapja János, Erdély Pókafalva nevü helységében született 1724-ben, tanult és vándorolt a háborgatások s üldözések elől, mígnem 1764-ben nádasdladányi (Fejér m.) pap lett, s itt folytatta hivatalát 1798-ig. midőn erőtlensége miatt János fiának engedte azt át, s ennek szárnyai alatt hunyt el 1802-ben Fokszabadin. Az az »engedte át* szó is nagyon különösen hangozhatik a mai nemzedék előtt ! Voltak ároni családok, melyekben firól-fira, unokáról-unokára szállt a papság. — A vén pap felnevelt 5 — 6 fiút, s midőn erejét lankadni érezte, nyugalomba vonult, s a gyülekezet sokszor a collegiumbol hozta ki, vagy a külföldi académiákról levél által hivta haza a fiút, hogy vegye át az ecclát! Sőt nem ritkán megtörtént az az eset is, hogy az ecclába beállított ifjú pap, azon feltétel alatt fogaáta el az ecclát, ha legalább egy év engedtetik neki, hogy külföldre mehessen, s tudományos ismereteit öregbíthesse ! Az ecclák szerencséseknek tartották magukat, ha egy-egy ily áron' csa^d szolgált kebelükben ! Ma már más idők, más erkölcsök vannak, s a mit ezelőtt jó 50- 60 évvel nagyon természetes és örvendetes dolognak tartottak, ma már nagy álmélkodással olvassuk, ha egy Pest-megyei gyülekezet olyan ifjút választ papjául, kinek apja, öreg apja stb. egész famíliája ott paposkodott, mióta csak az az egyház anyaegyházi jelleget nyert ! Mondom, más idők, más erkölcsök vannak ma már, úgy annyira mások, miszerént tudunk esetet, hogy midőn egy eccla megvénhedett és széliitott pap. jának helyébe a fiút hívta meg;

s midőn a fiu elébb meghalt a szélütött apánál, s az eccla a kisebb fiút hívná meg, akadt egy „jó lelkű« ifjú atyafi, ki a békét felzavarva, az ecclát magának ejkorteskedte s abba be is ült ! Szerencse, hogy a szélütött vén papnak még egy harmad k pap fia is volt (sőt még volt más három is, kiket világi pályára nevelt), ki atyját magához vette, mert különben elmehetett, volna peregrinusnak! a milyenek gyermek-korunkban még javában járták az országot ! Csak pirongasson le engemet jól, kedves n. t. szerkesztő Uram, az ilyen régi bolondságok felhordásáért !*) már én nem tehetek róla ; én nem tartom azt, a mit az egyszeri paraszt gyerek, ki, midőn a »régi jó időkről* hallván beszélni, megkérdezte atyját, hogy mikor voltak azok ? nem tudom fiam, kérdezel öregapádat ! kérdé öreg apját, az se tudta ; ugy-e, öregapám — mond a gyerek, hát majd ezután lesznek még azok a réyi jó idők ? / Én tudom, latom, mert kutatásaimból *) De bizony nem pirongatom, inkább megdicsérem azért, hogy nem hagyja feledésbe menni az elmultakat. Szerte.