Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-01 / 40. szám
az alap. Ha a kezdetleges vallásnak lényeges alkatrésze is a félelem, a vallásnak azért mégsem ez a forrása. Az első rész — „a történeti előzmények*,— rövid compendiuma az ó szövetségi vallás fejlődésének a patriarchák vallásos felfogásától Mózes életének, vallásos elveinek s a profetismus ismertetésén át a zsidó vallás amaz állapotáig, melyben az Jézus megjelenése előtt volt s mintegy függelékül röviden jelezve a pogány világ állapota, a melyben azt Jézus a maga felléptekor találta. Ennyi az ó testamentumból minden vallástanba elég volna — a keresztyénség nem új folt volt a régi ruhán. A második, már sokkal terjedelmesebb rész, kezdődik keresztelő János életével s Jézus élettörténete főbb mozzanatainak s tanításainak kimerítő közlésén át a mennybemenetellel végződik s e részhez függelékül a ker. egyház megalapittatásának története van csatolva. Az evangelium infantiae s a megkisértetés története, — majd a jeruzsálemi út s az azutáni események keretébe vannak Jézus tanításai befoglalva; ezek képezik szép prológját s magasztos epilógját a felséges tanításoknak. A történetek, különösen a virág vasárnap utáni események egész drámaisággal vannak csoportosítva s a bűnös környezetből hatalmasan emelkedik ki az ártatlanéi szenvedő nagy alakja. Ez a tárgyalási beosztás igen szerencsés. Az élettörténetből a csodák el vannak hagyva, jól érezvén azt szerző, hogy a legnagyobb csodák Jézus egyéniségében s tanaiban lettek nyilvánvalókká. Jézus tiszta tanait a hegyi beszédben s a péi dázatokban találta meg. Az előbbit egész terjedelmében vette fel s szép magyarázatokkal látta el, bár itt is újra felötlik, hogy nem száll alá a gyermeki gondolatvilághoz. A példázatokat öt csoportba osztja be. Az elsőbe tartoznak azok, melyek istenországának értékéről szólallak ; a 2-ikba azok, melyek ez ország urára vonatkoznak ; a 3-ikba, melyekben az ország tagjairól van szó; a 4-ikbe, melyekben azon akadályok említtetnek, melyek istenországának terjedését gátolják ; az 5-ikbe azok, melyek isten országának kifejlődését és terjedését tár gyazzák. A példázatoknak igy egyes csoportokba való beosztása szokásos ugyan, de csak nagyon nehezen kivihető s azok exegesisétől sok függ arra nézve, hogy melyek tartoznak tulajdonkép egy csoportba, mert mindegyikben van oly speciális vonás, mi egészen önállókká teszi azokat s aránylag kevés közöltök az olyan, melyet közös gondolat fűzhet a másikhoz, hogy igy egy csoportot alkossanak. Az osztályozás szerzőnek sem sikerült egészen. Igy pl. a „tékozló fiúról4 szóló parabolát egy csoportba osztotta be a „farizeus és publikánus'-ról, az »irgalmas samaritanus* és a „hamis sáfár"ról szóló példázatokkal. Igaz ugyan, hogy a ,tékozló fiú« parabolájában a nagyobbik fiú typisálhatja a farizeusok önérdemeikben elbizakodott sectáját; de ez a példázatban csak mellékalak, az még nem sorozhatja amaz mellé; a főszemély maga a tékozló fiú, ennek történetében pedig ugyanaz az eszme van kifejezve, mi az elveszett juhról s drachmáról szóló példázatokban, és sokkal természetesebb ezeket úgy együvé foglalni, mint azt maga az evangélista tette. S hogy a „hamis sáfár* hogy illik e csoportba ? nem értem ! A csoportokba osztás nehézsége különösen kitűnik az ötödik csoport beosztásából. Ide egészen különböző elemű példázatokat vett fel szerző. Mert a mig eszmeileg összefüggnek a „mustármagról®, a »kovászról* s a »földbe vetett magról* szóló példázatok úgy, a mint azt szerző is igen helyesen kiérezte, hogy ezekből látjuk, hogy „Istenországa nemcsak külsőleg (mustármag), hanem belsőképen is fejlődik (kovász) s e fejlődés menete lassú ugyan, de biztos (a földbe vetett mag)*, addig mi eszmei összefüggés sincs az e csoportba felvett 1 többi példázat között, ha még, a mindegyikben uralkodó gondolatok resultátumául azt mondjuk is ki, hogy „e példázatok Istenországának kifejlődését tárgyazzák/ Mint illik be ide azután az »új pos/.tó-folt*-ról s az „új bor-*ról való példázat, melyek azt jelentik, hogy „ha Istenországában tökéletességre akarunk jutni, szakitn kell régi hibáinkkal, tehát ujjá kell születnünk»; vagya „konkolyról* és »az utolsó Ítélet*-ről szóló parabola, melyek szerint vesszük »az erkölcsi ítéletnél érdemünk szerint a jutalmat* ? Két külön eleműek vannak itt csoportosítva. Egyik az objectiv Istenországára, a másik subjectivitásunkra vonatkozik. Amazok ez országnak festik tulajdonságait, milyenségét, jellemvonásait; emezek közül az egyik az alanyi feltételt, a / második annak következményét adja. A mi az egyes példázatok magyarázatait illeti, álta'ában minden egyes gondolatot, mi azokban rejlik, igyekszik részletesen kifejteni, teljesen kimeritni. Különösen szépek azok a magyarázatok, melyekben rámutat az általános psychologiai alapokra, hisz épen ezek teszik e parabolákat örök éríéküekké s ez alapon vésődnek be oly mélyen a lélekbe. „Az ember sokszor inkább örvend megtanít csekély vagyona felett« — mondja az „elveszett drachmáról* szóló péld. magyarázatánál, — „mint megmaradt s biztos vagyonán, melynek elveszte felett nem kell aggódnia* — oly természetes, egyszerű magyarázat s oly igaz! Mélyen megkapó a magvetőről szóló példázat magyarázatának bevezetése, a mint leirja azt a helyet, hol Jézus e történetet mondotta, magának a helynek topographiai fekvése adván meg mintegy az anyagot e példázathoz. Azonban egyet-mást itt is meg kell jegyeznem. Pl. egészen idegen gondolat az „elveszett drachma* magyarázatában : „ebben Isten jósága raj/.oltatik az ember iránt, a ki képmását viseli, mint a pénz az ur lkodóét*, itt szó sincs erről. Nem természetes s nem szöveghű a „nagy vacsoráról* szóló példázat commentálása, mely szerint : „úgy van az igen sokszor, hogy a vagyon s az öröm, a helyett, hogy Istenhez hajtaná az ember szivét, még eltávolítja attól*. Tapasztaljuk, hogy j az öröm, melyet tartósnak és édesnek gondoltunk egy-