Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-17 / 38. szám

az iskolaügy részletes rendezésébe : megvédett volna bennünket az 1790 i törvény. Ha kimondottuk volna, hogy iskoláinkat az eddigi rendszer szerint kezeljük: nem változott volna semmi. Miután bele mentünk a rendezésbe s miután ugyanezt a rendezést az országos törvényhozás is szőnyegre hozta : a kormány nem akarta a királyt azon kényszerhelyzetbe hozni, hogy holnap talán azzal ellenkezőt legyen kénytelen szentesíteni, a mit ma a protestánsokkal szemben szentesitett s azért kívánja az iskolaügy későbbi felterjesztését. Mert hiszen a protestantizmust különben sem védik törvényei máskor, mint midőn alkotmányos kormánynyal áll szemben. Egyébiránt látjuk, hogy az országos népiskolai törvények nem praejudicálnak jogainknak, holott azokat is mily ellenkező érzelmekkel fogadtuk s ime azóta tapasztaljuk, hogy mily fényes előhaladás lett azoknak eredménye. O tehát nem tartván protestáns autonómiánkkal ellenkezőnek az iskolai törvények elhalasztását, ennélfogva ahhoz hozzájárul. De ezen kiviil más pontok is vannak, melyek aggodalomra szolgáltattak alkalmat. Ilyen a jus advocatiae, mely meg van szorítva a leiratban, minthogy a magunk által hozott statútumokat csak a közigazgatasi polgári hatóságok közbeléptével hajthatjuk végre. Azonban mivel ez irányban sem tagadja meg a kormány végképen segélyét, mint ez a leiratnak a 231 §-ra tett megjegyzéséből kitűnik : a tárgyalást e tekintetben is folytathatjuk. A harmadik leglényegesebb pont a kormány rendeleteinek végrehajtásáról szólló. Azt mondja a leirat, hogy a lelkészek két szempontból vehetik bírálat alá a kormány rendeleteit: 1. országos, 2. egyházi szempontból. Itt szintén megnyugtatja az, hogy alkotmányos törvényhozásról van szó, a mely mindig tiszteletben tartja a? egyhaznak törvényadta jogát. Ha püspökeink végrehajtják az ily rendeleteket, nem követnek el vétséget, hűtlenséget a vallás iránt. Absolut kormány mindig talál módot arra, hogy rendeleteit végrehajtassa. (Nagy zaj, mozgás, ellenkezés.) Van még több lényeges pont is, mint p. o. az egyházi törvénykezés, mely azonban a targyalas során minden nehézség nélkül megoldható. Tegnap indítvány tétetett, hogy legcélszerűbb lesz, hogy csak az alkotmányos részét a törvénynek vegyük elő, a többit pedig vegyük le a napirendről. O ebbe nem egyezik. A zsinat mult ülésszaka nem helyeselte azt, hogy minden a konventre bizassék; ugyanazért azt indítványozza : mondja ki a zsinat, hogy habár azt óhajtotta volna, hogy törvényei együttesen szentesittessenek, de az 1790 1 26. t. c.-re tamaszkodva, azt fentartva, az iskolaügyi részt kihagyja, a többit pedig tárgyalja. Ennek formulázására, vagyis a királyi leirat fontolóra vételére bizottságot kér kiküldeni, mely munkálatát a zsinat elé terjeszsze. Kiss Áron : Minden dolgot két szempontból lehet vizsgálat alá venni s felfogásunk is a szerént lesz felölök különböző. Egyik ember örvendetesnek tartja azt, a mit a másik szomorúnak. Democrit nevet a világ folyásán, míg Heraclit csak sírni tud felette. Egyik öreg társa — Dobos János — mint vén gyermek örült a királyi leiratnak : ő nem tud örülni, hanem sír felette. Sír pediglen, mert nemcsak azon jókat nézi, melyeket a leirat megadni igér, hanem azon jogokat is, melyeket elvenni szándékozik. A reformált egyház nem bántott senkit; mint a csiga szerényen megvonult a maga kis házában, rendezte ügyeit tetszése s tehetsége szerént. A kormány elfogadta alapul az 1790 1 26. t. c.-et, de az az 5-dik szakasznak csak a végét látja, mely az állam jogait említi fel ; azonban megfeledkezik a szakasz első feléről, mely az egyház jogairól, az ordo, ratio et norma discendi et docendi jogáról szól. A zsinat mult szakában hozott törvények oly szentek alapelveikben, hogy ő kész volna inkább az egészet elejteni, mintsem az elvekből csak egy szemernyit is feláldozni. De mivel megnyugtatja azok érvelése, kik azt bizonyítják, hogy itt nem jogok feladásáról, hanem azok érvényesítésének későbbre halasztásáról van csak szó ; s mivel az alkotmany és domestica megalapításától ő is az egyház erősbödését várja s reméli, hogy ennek következtében a most elhalasztott dolgok annál inkább kivívhatok lesznek : a gr. Lónyay indítványát elfogadja. Kiss Albert : hosszas s parlamenti gyakorlatra valló beszédében cáfolja azok nézetét, a kik azt bizonyítgatják, hogy a leiratban megadni ígért intézmények folytán mily nagy jóban részesül az egyház. Szerinte semmit sem nyerünk azzal olyat, a mit mar elébb is nem bírtunk volna, vagy zsinati törvény nélkül is ne érvényesíthetnénk. Alkotmányunk megvolt, habár nem szentesitett törvény alakjaban is. A domestica saját zsebünkből telik, a mi szegénységünkhöz senki sem nyújt segédkezet, s ez is csak ugy lesz, ha magunk áldozunk reá, s önsegélyezési nincs törvény, mely tiltana, és igy ez is felállítható lett volna. Konventünk is volt, tehát ez sem új vívmány. Ellenben veszteség az, hogy az iskolaügy rendezése kivétetni szándékoztatik kezünkből, holott azt az 1790 1 t. c. biztosítja. O tehát felszólítja a Lónyay indítványának pártolóit arra, hogy győzzék meg őt arról a sok jóról, melyet a szentesítendő törvénynyel nyerünk s akkor meghódol: de mig ezt nem teszik s mint előző nyilatkozataikból kitetszett, nem is tehetik: a Hegedűs indítványa mellett nyilatkozik. Ballagi Mór: Qui perdidit numerum : incipiat iterum. O és elvtársai már a zsinat elején abban a nézetben voltak, hogy csak az alkotmánytervezetbe s a domestica kérdésébe menjünk bele, az iskolaügyre vonatkozólag elégnek vélték beigtatni az alkotmánytörvénybe, hogy az az egyház testéhez tartozik, de a részletes rendezést mellőzni kívánták, azon alkalommal. Hogy igazuk volt, mutatja a leirat, mert még abban sem vonatik kétségbe az egyháznak az iskolaügy rendezhetésére való joga, csak a szentesítésnek elhalasztása kívántatik, hivatkozással az 1790/1 alaptörvényre, mely a protestánsoknak teljes iskolai autonomiát biztosit az absolut hatalommal szemben, de kimondja egyszersmind, hogy mihelyt az alkotmányos törvényhozás az iskolaügyet, mely-