Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-03 / 36. szám

nak és azon legfőbb jónak, melynek gondozása reájok bízatott, ártalmára lehet. És itt már kímélet nélkül ki kell mondanunk, hogy Hosszufalu, Tatrang, Bácsfalu, Zajzon, Csernatfalu, Tiirkös, Pürkerec és Apáca egyházközségek nem bírják az anyagi és mindenekelőtt nem a szellemi erőt, hogy maguk részére egyházmegyét, — nevezzék azt esperességnek, senioratusnak vagy tetszés szerint, — alakithassanak. Mentől gyengébb az egyes egyházközségben a szellemi, erkölcsi míveltség; mentől tehetetlenebb a helyi saját egyházi kormányzat: a község annál sürgősebben van utalva egy erős, szellemileg eleven és elevenítő maga sabb egyházi kormányzatra. Egy ilyent maguknak, egyedül saját erejökből adni ezen községek legalább még évtizedekig nem képesek. Nem mintha a brassói eddigi megyei consistorium egy erős kormányzat szükségének mértékét minden oldalról kielégíthette volna ; de azon leggyengébb kormány, melyet ők maguk képesek lennének maguknak adni, kétségen kiviil az ők egyházi romlása lenne. És mindehez gondoltassék ezen gyenge megyei hatóság egy távol lévő magyarországi püspökségnek alárendelve, mely a hívőknek talán túlnyomólag egyenlő nyelve dacára ama messze fekvő magyar községektől mégis bensőleg is távolabb állana, mint a mi lényegesen németekből álló országos egyházunk. Mert helyi együttélés és egy hosszas közös mult oly hatalom, mely dacára minden egyéb külömbségnek, az emberi lelkeket csaknem el nem szaggatható kötelékekkel fűzi össze. Már csak a magyarországi ág. hitv. ev. egyház nagy jogkiilömbözősége az erdélyitől, ily alárendelésnek szinte áthághatlan akadályaként tűnik elő. Hogy ez, tekintettel az Erdély és Magyarország részletes egyesitésérőli államtörvényre (1868. évi XLIII. törvénycikk) és különösen annak 16-dik §-ára is, államjogilag megengedhető-e, ennek, ugy azon kérdés taglalását is mellőzzük, minő következménye fogna lenni az egyházkormányzati viszonyok a pillanat szenvedélyében érvényesített, csupán nyelvi szempontokbóli ilyetén összevissza-hányásának az egyházakra átalában és közvetve az államra nézve is. Azon indokok, melyek a magyar községek álláspontjából a/oknak a brassói egyházmegyétőli és országos egyházunktóli elválását tanácsossá nem teszik, valóban nekünk oly erőseknek tetszenek, hogy az azon beadványokban kifejezett követelés meggyőződésünk szerint eredetileg nem tisztán dologi indokokból származhatott, annyival kevésbé nem lehetett ama községekbeni hitsorsosainknak önkénytes véleménye. Ezen felfogásban további megfontolások, valamint hivatalosan megállapitott tények megerősítenek. Átalában véve utóbbi időben kedvezőtlen viszonyok láncolata azon községekben mindennemű izgatásnak alapját rendkívüli mértékben egyengette. Már a jobbágyi kapcsolat megszüntetése által engedett szabadabb mozgás- a szabadsághoz nem szokottaknak a gyors jobblét vágyát és átalában a változás iránti hajlamot közelebb hozta. Ezen nyugtalan vágyódásban lelkiismeret len izgatás által, fájdalom, igen nagyon megszilárdittattak. Ez az ép oly magasztos, mint vészthozó nemzetiségi eszmét felkarolta oly célból, hogy „a szegény elnyomott magyar népet4

„szász zsarnokai4

ellen felingerelje. Ezen agitatió bent Brassóban egy főleg ezen községek számára szánt hírlapot („Nemere4

) alapított, mely a nemzeti gyűlölet evangéliumát tüzes nyelvekkel hirdette. Hasonló izgatásnak nemesebb alakja a felekezeti iskolákra rohant, hogy ezek a „germán elnyomóktól4

elvétessenek és az állam részére megmentessenek. De a nép tömegére sokkal elhatározóbban kellett hatni ama harmadik folytonosan működő ízgatási módnak, mely ügyesen anyagi érdekeikhez, a nékiek legközelebb fekvőhöz és legérthetőbbhez, az enyim és tiédhez csatlakozott, hogy azt az izgatóknak egyedül hasznot igérő folyamatba hozza. Értjük azon communisticus fondorlatokat, melyek az egykori jobbágyoknak Brassó városával, mint korábbi foldesurokkali folytonos meghasonlására törekednek, hogy a vég nélkül felidézett úrbéri egyenetlenségekből zsíros pereket hizlaljanak, pereket, melyeknek az 1871-dik évi Lili. törvénycikk gyakran hivatolt 82-dik §-a még hosszú életet igér. Nem kell mondani, hogy ezen izgatások, névszerint az utóbb emiitettek, az egyházi téreni izgatásra nézve közömbösek volnának. Mindenesetre több mint véletlen történet, hogy az Excellentiádhoz intézett beadvány Újfalu és Krizba községek által nem Íratott alá és hogy az Apáca községe nevébeni alairás érvényesnek nem tekintethetik. Mert épen Újfalu, Krizba és Apáca községek közt egyfelől és Brassó városa közt másfelől az úrbéri egyenetlenségek már véglegesen befejezvék, ugy hogy e három községben az egyházi elválásra dolgozó mozgalom is sokkal kedvezőtlenebb tért talált, mig megfordítva ama hét község, melyek „Iiétfalu4

nevezet alatt egy helyileg összefüggő, csaknem egy végnélküli utcát képező csoportozatból állanak, előbbi földesurokkal még úrbéri perben állanak és épen ezért az egyházi izgatás iránt :s inkább érdeklődnek. Ebben azonban valóban hiány nem volt; és mégis, minden előadott kedvező körülmények dacára, egészben csak féleredmény volt eszközölhető. Engedje meg Excellentiád, hogy azok lefolyását az irományok nyomán röviden előadhassuk. Az 1873. november 7 ki brassói megyei gyűlés kimenetele, — hol is, mint említtetett, a megyei consistorium viszontvá'asztásánál a hosszufalui és tatrangi lelkészek újból nem választattak meg, — korán kiindulási pontjává lett a separatisticus mozgalomnak. Már a zajzoni presbyteríumnak 1873. november 22-kén tartott ülésében az elválás eszméje még idomtalan alakban merült fel. Hosszufaluban, ugy látszik, szintén korán gondoltak reá. A magyar községek közös értekeződéseiben sem volt már akkor hiány, a mennyiben azóta azok képviselői szinte soha sem vettek részt a megyei egyházgyűlésekben. De a szándékba vett elszakadási mozgalom elhatározó lépése csak 1874. augustus 21-kén tétetett. A német egyetemeken képzett hosszufalui lelkész, Molnár Victor, kit már ismételten alkalmunk volt említeni, — ugyanaz, kinek nem jelentéktelen képessége a brassói megyei consistoriumban több évek során hasznos működési kört talált vala ; ugyanaz, kiről Pávai V. Elek Excellentiádhoz 1873. september 29-kéről intézett beadványa végén megemlékezik; ugyanaz, ki 1873. november 7-kén a brassómegyei consistoriumba viszont nem választatott be, — ezen férfiú volt az, ki azon a na pon (mult évi augustus 21-kén) a brassói egyházmegye minden magyar presbyteriumaihoz egy, az elszakadást előkészítő köriratot intézett. E körirat ingerült hangon utal ama »páratlan méltánytalanságra,4

mely a magyar községeken 1873. november 7-kén a megyei consistorium uj választásánál a szászok részéről történt Ezek részéről azóta semmi sem történt volna a felizgatott kedélyek lecsillapítására. Ennélfogva, különösen az esperesnek közvetlenül közelgő ujonnani választása tekintetében a magyar községeknek tovább passiv magatartást követni nem szabad. írásban