Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-20 / 34. szám

a szeretet ölében védve érzi magát; a ki édes otthonának megalapításában tévlépést nem tőn; a ki okos nő és szerető gyermekek által látja magát környezve ; a kinek hajlékához szükség és betegség nem közelit és akit a gonosz nyilai el nem érnek, — az ilyen embert szerencsésnek nevezzük. De ép ezzel már kimondjuk azt, hogy a szó szoros értelmében véve szerencsés nincs is a világon. Azt mondhatod az időnek „ne repülj tova, hisz oly szép, oly kellemes vagy4

, azért elrepül, visszahozhatlanul repül el és azon órának enged helyt, a melyről azt mondod : „nem szeretem.4

Földi javadhoz nem mondhatod : az enyém vagy, kezemben tartlak erősen és tőlem senki el nem ragadhat. A mit véres verejtékkel szereztél, a mit erőd és munkád által sajátoddá tettél, vagy a mit szerencsés sorsod munka és fáradság nélkül juttatott néked, mindaz elrepülhet, mint a hópehely. Maga azon öröm, melyet az emberek hűségök és ragaszkodásuk által szerzének néked, nem maradandó, olyan, mint a hulló falevél, melyet az őszi széi zúgva tova viszen. Es azok, kik életközösségre valának velünk összekötve, elköltöznek tőlünk az élők hónából és fájdalmunkban magunkra hagynak. Minden napnak megvan a maga terhe a szerencsés számára is, a sors mindenkinek kisebb-nagyobb köveket gördit útjába; a rideg valóság naponta keresztezi szivünk kívánságait és megfoszt legédesebb reményeinktől. Végre a legdrágább birtoknak ingerét a szokás eltompítja és a kívánság, a ki nem elégített jelentől a jövőhöz repül. Mindez a teljes és egész szerencsét lehetetlenné teszi. Ép azért joggal mondhatjuk : Nincs szerencsés ember e széles világon. De van-e boldog ember a világon ? Mosolyogva, vagy fejcsóválva mutatnak némelyek oda, a hol többé panasz nincs, a földi aggály elmúlik, elnémul és a keserű könny letöröltetik. Ez a sir 1 De kérlek, olvassátok csak el a 23. zsoltárt. Dávid király ezen zsoltár kétségtelen szerzője és ő a földi élet szükségei és szorongattatása közt irja zsoltárát. Saul üldözi őt és szempillanatra sem biztos élete, rejtett barlangokban kell életét tengetnie; egy szóval hiányzik néki mindaz, mi a földi szerencséhez szükséges. És mégis minden szükség, minden baj dacára igy hangzik fel éneke. „Az ur az én pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom.® Miként örömteljes napokon — irja a költő — felvidul az ember szíve, ugy az Isten telviditá őt szomorú helyzetében és sem ellenségei, sem e siralomvölgy fájdalmai ezen örömök szárnyát nem szeghették; a jó Isten kegyelme és jósága által látja magát körülvéve mindenütt, sőt j,még ha szinte a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod vigasztalnak engemet.4

Miként nevezzük ez istenfélő Dávidot, a ki a szerencsétlenségben is ily erős ? Nemde boldognak, boldognak már e földön. És ne feledjétek a boldogságnak ama nagy alakjait, melyeket keresztyén vallásunk felmutat. Nézzük csak. Egy szegény ács fia, földi bölcsességgel nem birt, nem vala sem pénze, sem egyéb földi vagyona, nem valának hatalmas földi barátjai, nem volt, hová fáradt fejét nyugalomra hajthatta volna, hanem mindennapi eledelévé tevé Isten akaratának teljesítését; fáradhatlan, számos szenvedések közt vándorol hazáján keresztül, hogy az emberek lelkét felemelje az örökkévalóhoz. És ezen szegény ács fia, a ki áldást hozott és jót tett mindenekkel, üldözve lőn és drága lelkét vad szidalom és gyaláztatás között kiadta a keresztfán. De ajkai a hálátlan világ iránt szidalomra nem nyílnak, az örök szeretet ölében védve tudja magát, nyugodt a sors kemény csapásai alatt is és azt mondja: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. Nem volt-e ő is boldog, boldog már e földön ? Vagy nézzük ama tarzusbeli sátorszövőt, kit útja szárazon és tengeren messze földre visz, ki nélkülözött, éhezett, fáradozott és pogányok és zsidók által halálra üldöztetett. De őt semmi meg nem tántoríthatja, a sötét tömlöc falai nem törik meg bizalmát, hanem felkiált : „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk.4

Nem volt-e ezen Pál boldog, boldog már e földön ? Boldognak lenni tehát azt jelenti, teljesen nyugodt lenni, nyugodt lenni Istenben ; a világosságból és az élet forrásából meritni. És ezen boldogság nem leend megzavarva, ha a földi szerencse porba hull. Ha a földi jólét fényes palotája romba dől, ha a barát, ki jobb kezed volt, sirba szállt, ha szerelmed szentélyébe a halál lép: akkor szerencséd meg lesz keseritve, szomorúan jársz utaidon, mélyen érezve, hogy e világ elmúlik gyönyörűségeivel. De ép azon sötét útakon, hol a világ gyönyöre és öröme tőled távozik, emelkedik fel lelkedbe^ teljes glóriájában a boldogság, és felkiáltasz Jobbal. „Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úrnak nevel4

István vértanú is a halál kínjai közepette látta megnyílni az eget; és Tákob a puszta kemény kövén látta a létrát, mely az eget a földdel összeköté. Ep azért ne csüggedjünk soha, ha a szerencse adományait nélkülöznünk kell. Ne feledjük, hogy rendeltetésünk nem az, hogy szerencsések, hanem, hogy boldogok legyünk, boldogok már e földön Istenben. Böhringer után Erviel Gyula. Reggeli ének. Dallam: CXXXIII. Zsolt. 1. Szent érzettel teljes szivünk, jó Atyánk! Hogy uj napot derítél föl mi reánk. A mult éjjel m«gnyugtattál, E reggelre békén fölvirrasztál. Megújulva testben és lélekben Imádhatunk e szent helyen. 2. Ajkunk neked ím háladalt zengedez, Mert tudjuk, hogy atyai hű kéz fedez, Mig tart a mi földi létünk, És bár gyakran küzdelmes életünk : Védpajzsunk, jó Atyánk, csak te vagy, S áldott lelked minket nem hagy.