Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-15 / 3. szám

93 jpkuTestAns kg 7-én tartá beszámoló beszédét megbízói előtt, kifejtvén előttök, hogy mely iparágak mivelése mellett számit­hatnak arra, hogy iparcikkeiknek állandó piacúi szolgál­jon Bukovina és Moldva. — Draskócy Lajos hódmező­vásárhelyi ev. lelkész a vásárhelyi földműves ifjak ön­képző egyletének elnökévé választatott. — A szegszárdi ref. egyház gondnokává Cbötönyi Pál választatott meg a mult héten. — Debrecenből irják lapunknak, s mi nagy részvéttel vesszük a hirt, hogy Balogh Ferenc theol. tanár tüdőgyuladásban veszélyesen megbetege­dett. Adja az ég, hogy mihamarabb felgyógyuljon. — A ceglédi ref. egyház gondnokává nagy küzdelem után B. Molnár Sámuel polgármester és volt or>z. képviselő ett megválasztva — Dianislca zágrábi ev. lelkész, ki mellesleg az ottani egyetemen magyar irodalmi előadá­sokat is tartott, ez utóbbi foglalkozásától visszalépett. * A magyar ref. domesztika eszméjének elter­jesztése a közönség körében, nagy és nemes feladat, mely első sorban egyházunk vezéreire vár. Örvendünk, hogy ily üdvös lépés megtörténtéről tudósithatjuk olva­sóinkat. Nagy Péter erdélyi ref. püspök ugyanis, — irja a Prot. Közi. — a nála ó-év estéjén, régi jó szokás szerint tisztelgő nagyszámú egyháztagoknak meleghangú, ékes szavakban kötötte szivükre múlt évi zsinatunk egyik legnagyobb alkotását, a magyar reformalt egyház egye­temes segélyalapját, annak a meggyőződésének adva kifejezést, hogy a mily mértékben karolja föl és juttatja érvényre anyaszentegyházunk ez intézményt, abban a mértékben bizonyítja magát hivatásához méltónak, mind a keresztyénség, mind a magyarság tekintetében. * Zwinglinek, a nagy reformátornak, életnagy­ságú emlékszobrot szándékoznak állítani Zürichben. E célból palyázatot írtak ki, melyben a világ minden mű­vésze részt vehet. A szobor-minta beadásának határ­ideje jun. i-eje ; kivitelének költségei 80.000 franknál többre nem rúghatnak. * Szomorú krónika. Dombrád. magyar reformá­tus község több mint kétezer lakossal, Felső-Szabolcs­ban, a Tisza pártján. Ez a falu eddig arról volt neve­zetes, hogy józanság és erkölcsiség tekintetében pél­dányképűi állott az egész környék lakossága előtt. Régi dicsősége azonban immár oda van ! Mint a „Nyir­vidék4 irja, ez a példány-község rohamosan siet a vég­elszegényedés és az azzal karöltve járó erkölcsi sülyedés örvénye felé. Az ország más vidékéről, aradmegyei vi­szonyokról is szintén oly híreket olvasunk, melyek bíz­vást e rovat címe alá sorolhatók. A „Hódmezővásár­helynek* ezeket irjak Gyorokról: „Az ezen a vidéken különben is gyér számú magyarság fogyóban van ; vá­roskánkban 188i-ben 51 egyén halt el, ezek közt 34 volt magyar, 17 román De még a magyarok közül is a reformátusok közt legnagyobb a halandóság: mult évi halottjuk száma 22 ; mely számmal szemben a szülötteké csak 11. Kar, hogy ezt a vidéket, melyet még nem egészen 200 évvel is ezelőtt tiszta magyarok laktak, most annyira kerüli a magyar faj. Ezelőtt 6 évvel Szen-ÉI lbkOLAJ LA1 04 tesről és Nagy-Majlátról jött ide 5 csalad, de lassan­kint elszállingóztak, csak egy maradt itt.4 Szomorú biz ez, és pedig annyival szomorúbb, mert aradmegyei viszo­nyokra vonatkozik. Már pedig Aradmegyében a ma­gyarság ügye elvalaszthatlanúl össze van kötve a refor­mátus egyház érdekeivel. * Jótékonyság. Büd-Szent-Mihalyon a ref. egyház 57 szegénye közt 50 forintot osztottak ki, mely össze­get a nevezett célra Szabó Ambrus buzgó egyhaztag végrendeletileg hagyomanyozta. — A nyíregyházai ev. gymnázium tapintézete folyó szükségleteire Nyíregyháza városa 50 frtot, s az ottani takarékpénztar 20 frtot adományozott. * A moldva-oláhországi ref missió egyik legna­gyobb egyháza, a pitesti, Veres Sándort lelkeszéüi vá­lasztotta, ki ez állását el is foglalta. A pitestiek közel négy év óta voltak pap nélkül, s most midőn meggyő­ződtek a felől, hogy lesz papjuk, a lehető legnagyobb örömmel, türelmetlenül várták az időt, melyben óhajuk teljesülni tog. A beköszöntő istenitisztelet alkalmával az eléggé nagy templom egészen megtelt. Vidékről is több mértföldnyi távolságról jöttek be ez alkalomra egyne­hányan, hogy az óhajtva várt nyilvános istenitiszteletben részt vehessenek, és hogy az urnák szent vacsorajában is részesüljenek mar végre valahara. Templomi botrányok : „Rendőröket a békési ref templomba!* igy kezdődik a „Békés4 egyik különfeléje. A felszólalásnak az az alapja, hogy a szószék háta mö­götti karzatokon a legények valósagos dulakodast fejte­nek ki a miatt, hogy mindenikök az első padba sze retne furakodni. — Székelyhidon még nagyobb botrány történt, melyet az „Ermellék4 igy ad elő : Helybeli ipa­rosokból templomi énekkar alakult, mely a ref. temp­lomban ó év utolsó napjan énekelt első ízben. Valami Nagy Sándor nevű földmivesnek azonban semmikép sem tetszett a harmonicus ének, s felállva helyéről, fölkiál­tott a karzatra : „Hagyjak el azt az éneket; nincs szük­ségünk rá, tudunk mi magunk is énekelni !4 Ugy lat szik ezekből, hogy a chronique scandaleuse, mely közéletünk minden terén nagy szerepet visz, helyet követel immár ma­gának még a legszentebb helyen is : az Ur templomaban. Caveant consules ! * A római Rituálé uj kiadása, mint a Religió irja., épen most hagyta el a sajtót Rómában. Van benne formula a távírdák megáldására is. Valóban nagy hala­dás, hogy a pápaság, mely annak idején a vasutat el­kárhoztatta : most egyszerre egy modern talalmanyt ál­dására méltat. Francia lapok szerint a tavirda-aldó for­mula kezdődik Zakariás énekével, ezt követi egy régi anthiphona, Istent dicsőítve, ki a felhőkön száll és a szelek szarnyain jar, ki akaratának végrehajtására az angyalok szolgálatat használja és szolgaiba tevékeny­séget önt a tűz rohamosságával. Következik a 103. zsoltár és rövid ima a B. Szűzhöz. Végül jön a zár­ima következő tartalommal : „Ur Isten, ki felhőkön

Next

/
Oldalképek
Tartalom