Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-30 / 31. szám

viselőt küld; még inkább onnan, hogy a brassói magyar községek alkalmas jelöltekben nem gazdagok ; leginkább pedig onnan, mivel hosszúfalusi lelkész Molnár Victor ur, a Nagyméltóságodnak előterjesztett beadvány szerzője és kétségen kivül egyházunk magyar tagjainak legalkalmasabb és legmiveltebb egyike, a brassói megyegyűlésen 1865 october 6-án, az országos egyházi gyűlésbe való megválasztatását magának határozottan kikérte. De hát miért lett a brassói megyei hatóságokba a jogegyenlőségnek világos megsértésével a magyarajkuak közül oly kevés vagy egyetlen egy lelkész és egyetlen egy világi sem beválasztva, holott ezen megye oly sok magyar hívet és 26 egyházközségből 10 magyart számit ? Alakilag ezen kérdésnek minden jogosultsága tagadandó. Egy tanácskozó gyülekezetnek minden határozata, következőleg minden szabad választása is a többség elvében gyökerezik. A választók többsége dönt, és a mi iránt ez magát elhatározza, azzal csak saját lelkiismeretével szemben felelős. Ha a választható jelöltek között olyanok lennének, kiknek, képességükre való tekintet nélkül, előjoguk lenne megválasztatni, ez annyit tenne, mint a választás szabadságai megszüntetni. Képesség a jelölt részéről és bizalom a választók többsége részéről, ezeknek kell minden választás irányában az egyedül döntő momentumoknak lenni. Alaki tekintetben tehát a valamennyi határozó testületekre nézve mérvadó többségi elvnek teljes félretolása, midőn a felett emeltetik panasz, hogy a választás a megválasztott valasztható jelölt helyett nem egy más választható jelöltre esett, és ellenkezik a választási szabadsággal, ha a választhatóság nem feltétlenül tárgyilagos kívánalmak által akar megszoríttatni. Minő formális joggal kívánható az, hogy az egyház terén a választhatóság netalán az egymegyebeli ezen vagy azon egyházközséghez való illetőséghez köttessék, vagy minő formális elvvel igazoltassék azon követelés, hogy a megye bizonyos egyházközségei, egy önkényes, az egyház lényegében nem gyökerező ismertető jel, netalán lakóinak polgári elhivatása, allapota vagy nyelve kiilömbsége szerint egyugyanazon megye többi községeivel szembe állítandó collectiv egységnek tekintessenek? Más szókkal, honnan származtassék le az alaki jogosultság arra, hogy az egyes magyar, a többiekkel tökéletesen egyenjogú egyházközségek a megyén belül, mint collectiv egész a többi egyházközségekkel szembe állíttassanak, és ezen mesterséges, sem az egyház lényegében sem a positiv törvényben nem gyökerező szembeállításra az egyenjogúságnak uj követelései építtessenek, egy oly egyenjogúságnak, mely nem támaszkodhatik a hit elvére, nem az egyének egyenlő jogképessége elvére, nem a községek egyenlő jogképessége és jogosultsága elvére ? Hová fognának jutni az egyházak nemcsak a mi országos egyházunkban és felekezetünkben, hanem a hazaban, ha a jogegyenlőség eszméje ily módon akarna általánosan valósittatni ? Egészen máskép mutatkozik a dolog, ha a magyar községeknek a brassómegyei hatóságokbaui hiányos képviselete nem a megsértett jog téves szempontjából és a megzavart jogegyenlőségnek meg nem allható szemrehányásatói menten vétetik tekintetbe. Ilyetén ethikai szabadságban a kérdés az egyház bármely baratja által igen jól felvethető. De azután a felelet is oly közel van, hogy a viszonyokkal ismeretesnek nem kell sokáig utána puhatolni. A Nagyméltóságodhoz benyújtott beadvány bevezetésében a feleletet a maga egész meztelenségében megadja. A német községeknek »kimagasló fejlettségi foka, rendezettsége és viragzasa', szemben a magyar községek ,hátramaradottságával% oka annak, hogy az utóbbiak egyes tagjai is egy összehasonlitólag alsó mivelődési fokozatot foglalnak el, és hogy az ő lelkészeik között is mindég csak a legkevesebbek bírják a miveltség oly mértékét, hogy a magasabb egyházi hatóságnál egy helyet becsülettel kitölthessenek. Ezen kevés lelkész ismételten be is választatott a megye hatóságaiba ; mig a világi állapotú egyének, kik különben a dolog természete szerint szinte mindig csak a városi értelmiségből vétetnek, a kellő műveltséggel ellátva a magyar községekben nehezen lettek volna feltalálhatók. Méltóztassék Excelientiád egy pillanatot vetni mindazon világi állapotú személyek névalairására, kik a sokszor említett beadványt aláírták : a gyakorlatlan kézvonások a földműveseknek ugyan elegendő, egy magasabb hatóság részére korántsem megfelelő műveltségi fokozatról tanúskodnak. Hogy jön végül az, hogy még azon kevés, eddig a megyei consistoriumban volt magyar lelkészek, Molnár Victor hosszúfalusi és Török József tatrangi lelkész urak is, az utolsó ujválasztáskor nem választattak meg újból? Az előttünk fekvő beadvány, mely, mint említtetett, Molnár Victor ur által lett szerkesztve, ezen pontot tisztán felismerhető izgatottsággal tárgyalja és egyenesen kimondja, hogy ezen egy tény, egyetlen egy magyar tagnak a megyei consistoriumba be nem választása, — concrete kifejezve: Molnár és Török lelkészeknek elmaradott viszonti beválasztatása — lenne a döntő ok, mely miatt a kérdéses magyar községek többé nem maradhatnának a megyénél és az országos egyháznál. Egy elfogulatlan sem engedheti meg az ilyes végkövetkeztetés helyességét ; sőt inkább a beadvány erélyes hangjából, aranylag csekély ötletből, és a dologilag bizonyosan nem felette nagy bajnak orvoslása eszközének merőben eszélytelen választásából, a beadvány Írójának, Molnár Victor urnák mély, de túlnyomólag személyi kedvetlenségére kell következtetést vonni. Valóban azon tudósítások nyomán, melyeket az egyházi főtanács ezen irányban bevenni tudót', ugy látszik, hogy a másik oldalról is, tudniillik a választók többsége részéről, Molnár ur és magyar hivataltársai ellen épen a választás idejében egy személyes kedvetlen hangulat döntőleg foglalt helyet. Ama napokon ugyanis (1873.) Orbán Balázsnak hírhedt vészirata e cím alatt: „A székelyföld leírása, 6-dik kötet: Barcasági (Budapest, 1873. Tettei Nándor és társa) jelent volt meg, mely azt vélte, hogy a Brassó vidékébem magyar népelemnek a német ellen szórt legdurvább rágalmakkal és valótlanságokkal szolgálatot teszen. Azonban azon időben a brassói németek között átalánosan az a nézet volt elterjedve, — hogy joggal-e vagy nem, ez egyelőre közönyös, de Pávai Vajna Elek urnák Nagy-Enyedről ig73- september 29 kén Excellentiádhoz intézett, később Brassóban Pollák és Hermannál nyomtatásban megjelent beadványa szintén egész határozottan azon nézet mellett szól, — az a nézet ugyanis, hogy a brassói németek rágalmazása és gyanúsítása anyagja Orbán Balázs irónak, íőképa magyar evangelikus papok által és ezek között ismét első vonalban Molnár Victor ur által lett kézhez szolgáltatva. Ily módon a brassói megyei consistoriumnak utolsó megujitása oly abnormis viszonyok között történt, hogy az ezen irányban objective nem örvendetes eredményből jövőre nézve változatlanúl egyenlő eredményekre következtetni nem szabad. Ha szabad az előrebocsátott tárgyilagos megfontolásokat összefoglalnunk, akkor ezt kell mondanunk : az önkormányzat szabadsága a magyar egyházközségeknél tökéletesen ugyanaz, mint valamennyi többinél;