Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-16 / 29. szám

Alfrédet, Veres Gyulát, báró Buttler Henriket, Zsivora Sámuelt, Busbak Ádámot, Edvi Illés Ödönt, Veres Ernőt, Draskócy Edét és Zsigmondot, Zelenka Gyulát, Szandtner Gyulát, Horváth Danót s egyházmegyénk több más jelesét s egyházi felügyelőjét. Svehla János főesperes buzgó fohásza után esp. felügyelő üdvözölvén az egyházak egybegyűlt küldötteit, a gyűlést megnyitotta. Feszült figyelemmel hallgattuk a szokásos főesperesi jelentést, mely felkarolta esperességünk egyházkormányzati, vallási, erkölcsi és tanügyi egy évi életmozzanatait. Jól esett hallanunk, hogy a népiskolai oktatás szép és megnyugtató eredményeket mutat fel ; hogy a magyar nyelv tanítása körül oly buzgalom fejtetett ki, miszerint sok szlávnyelvü népiskolánkban nemcsak irni és olvasni, de némely tantárgyból magyar nyelven felelni is képesek voltak a gyermekek ; végre hogy az ismétlő iskolázás a legtöbb iskolában örvendetes sikerrel hozatott be. Felemlíti, hogy Gröner Ádám, szinobányai hazafias érzületű, érdemdús, kitűnő tanitó 50 éves tanitói munkálkodásának jubileuma alkalmából, hozza esperességi üdvözlő küldöttséget menesztett. A halálozások rovatában őszinte fájdalommal emlékezett meg báró Radvánszky Antal val. belső titkos tanácsos s egyetemes ev. egyházi felügyelő elhunytáról, kinek végtisztesség-tételén esperességünk számos taggal képviselve volt. Lélekemelő azon kegyes adományok felsorolása, melyeket jobbjaink ugy az egyház, mint az iskola felvirágoztatására ez évben is letettek a szeretet oltárára. Legyen jutalmuk a nemes cselekvés önérzete s egyházunk elismerése. Hosszas volna előszámlálni mindazon belügyi kérdéseket, melyeket a gyűlés higgadt tanácskozás s valóban parlamentáris megvitatás utján egyházunk és iskoláink felvirágoztatására megoldott; egyet tartok csupán szükségesnek bővebben, bár szintén lehető rövidséggel a nagyközönség elé terjeszteni, Dr. Szeberényi Gusztáv superintendens urnák ugyanis azon, esperességünkhöz intézett kérdéseire meghozott hatarozatot, mely kérdések magyar hazafiságunk konstatálását és biztosítását célozzák. Ezen kérdések, melyek annak idején e lapban is közöltettek, a következők : „honnan van az, hogy lelkészeink és tanítóink arról gyanusittatnak, hogy nem eléggé magyar hazafiak, sőt hogy némelyike magyar-gyűlölő és a pánszlávizmus szolgálatában áll ? váljon nem adunk-e, és ha igen, mivel adunk alkalmat arra, hogy szüntelenül ily undok vétekkel illettetünk ? nem lehetne-e a magyar hazafiság határvonalát például ugy jelelni, hogy 1. magyar hazafi az, a ki a magyar nyelv diplomatikus voltát az egész országra nézve tettleg is elismeri; ebből folyólag 2. magyar hazafi az, a ki azon van, hogy mint magyar honpolgár a haza és hazafias célokra tehetsége szerint készségesen áldozzon, legalább közreműködjék, hogy a magyar álláspontnak megfelelő keresztyén műveltség terjedjen, 3. magyar hazafi az, a ki a maygar állam egységét szem elől nem vesztve, ezen szellemben háza, egyháza és tanítványai lelkébe csepegteti a haza iránti tántoríthatatlan ragaszkodást és szeretetet.* A nógrádi »hegyi conferentia* elfogadja superintendens ur fentebbi definitióját s »alávaló ragalomnak* jelenti ki azon vádat, mintha a prot. lelkészek és tanitók között pánszlávok tálaltatnának ; a felső- és alsó-nógrádi conferentiák azonban, bár méltányolják superintendens urnák hazafias jellemünk megóvása iránti törekvését, a definitió tárgyalásába bocsátkozni nem kivánnak, csupán módozatokat hoznak javaslatba, melyek mellett kebelbeli papságunk és tanítóink hazafias jellemét megóvják, fenntartsák, és jövőre is biztosítsák. Hosszan tartó, heves vitákat vártunk magán az esp. közgyűlésen ; azt hittük, a szokásos zofiizmák ütegeivel fogunk szembeszallani, s íme, minden oldalról a béke zászlója lengett telénk. Egyetlen tót szó s egyetlen ellenséges expectoratió nem hallatszott a gyűlési teremben. Csupa hazafi, magyar hazafi, jó magyar hazafi állott szemben, nem egymás oldala mellett; rálicitáltunk egymás hazafiságára. Olyanok, kik még nem is felette régen csak csuklás között tudtak volna egy-egy magyar szót kiejteni, egész eloquentiával s magyarul manifesztáltak magyar hazafiságuk mellett. Szépen kifundált panszláv-ellenes beszédeink, melyekről magunkban azt hittük, hogy Ignatiefthek és AkszakoíTnak is fejfájást fognak okozni, szépen agyunkban rekedtek, nem volt alkalmunk elszavalni azokat ; érveink töltött fegyverét el sem süthettük, mert vélt ellenségeink a mi egyenruhánkban s a mi zászlónk alatt jelentek meg. Váljon bízhatunk-e a barátság, testvériség és hazafiassag ezen nyilatkozataiban ?! Ha panszlavoknak gyanított lelkészeink és polgártársaink nyilatkozatai mögött nem bujdokol valami „reservatió mentalis :* akkor Grünwald Béla Felvidéke és Felvidéky Protestantismusa és Panszlavismusa tárgytalan röpiratokká váltak. Az esperességi gyűlés azonban okulva a trójaiak balesetén, s megemlékezve a bölcs költő szavairól; „timeo Danaos ac dona ferentes* : a könnyű szerrel meghódított falovat egy kis fenntartással viszi be az igaz testvériség és hazafiság sáncai közé, miért is a következő határozatot hozta : »Esperességünk méltányolja superintendens ur azon törekvését, miszerint a pánszlávizmus súlyos vádját, minden ev. paptól és tanítótól elharitani igyekszik ; az esperesség azonban mint egyházi hatóság, a magyar hazafisag meghatározásába, valamint annak kutatásába, vannak-e kebelében magyar-gyűlölő és pánszláv törekvéseknek hódoló egyének, belebocsátkozni célszerűnek nem tartja. Mindazáltal, hogy az esperesség hazafias jellemének további megőrzését biztosítsa, szükségesnek látja a következőket határozatilag kimondani: 1. A nógrádi ev. esperesség kijelenti, hogy kötelességének tartja a hatáskörében levő minden eszközzel akadályozni a pánszlávizmus terjedését s kész a polgári hatóságot is támogatni ide célzó hazafias eljárásában. 2. Kijelenti, hogy a magokat magyar-ellenes tüntetéssel kompromit-