Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-09 / 28. szám

nézve sem a 10 magyar, sem a 13 szász falu egyházközségeit ezen brassói egyházmegyében, felül nem múlják, sőt egyiknél is, másiknál is kevesebb az ő létszámuk. S igy ezen brassói egyházmegyéből bátran alakulhatna egy magyar és egy szász egyházmegye s esperesség külön és önállólag. Megkövetelik ezt az eg) házi élet úgy, mint a nyelvi érdekek. A 10 magyar falu hitközségeinek egyházi élete csak leng és leng. Az egyházmegyei gyűléseken hiaba hangsulyoztatik a magyar egyházközségek érdeke: az a legtöbb esetben csak a pusztában elhangzó szó, minden legkisebb eredmény nélkül. A káptalani gyűlésekben sem vergődhetnek a magyar lelkészek zöld ágra ; legtöbb esetben leszavaztatás az ő sorsuk. A brassói bolonyai ág. ev. lelkész pláne meg se hivatik a gyűlésekbe, mint tudom. Mert ez a szász hitfelek által csak káplánnak tartatik ; maga az ekklézsia pedig leányegyháznak neveztetik. Biz ez nagyon furcsa testvériesség, joggyakorlat és gyámkodási usus. Ezen ág. ev. hitközségnek van Bolonyában saját temploma, temetője, önálló, szabadon választott papja, felelős, független, saját lábán járó s gyűlésező presbyteriuma, egyházi képviselete. Vannak több rendű saját pénzalapjai, tőkéi s altala kezelt földei, háza és kegyalapitványai, melyekből a papi, tanítói fizetések befolynak, úgy hogy papi, tanítói évi illetéket az egyháztagok nem is fizetnek saját zsebükből semmit, mert azokat az alapítványok kamatai fedezik. Van ezen bolonyai magyar egyháznak önállóan vezetett, minden szükséges egyházi anyakönyve, gyűlési jegyzőkönyve, hivatalos pecsétje, önálló papi hivatala, s mégis ezen ekklézsia leányegyház, és annak ténylegesen fungáló rendes papja mégis csak káplán. Ezen helyzet, ezen viszony nem unicum e az egész magyarhoni protestáns egyházi életben ? Hát a 10 magyar hitközség — a most emiitetten kivül — ezen brassói egyházmegyében miként áll ? Ezek gazdagon elárasztatnak teljesen német szövegű rendeletekkel, átiratokkal, úgy hogy a papi hivatali levéltárak 19/20 részben mind ilyen nemű termékekkel vannak zsúfolva. E körülmény pedig nyakát szegi az egyházi életnek, fejlődésnek, tevékenységnek, úgy hogy a „ Verordnungs-Protokoll« is, meg a Nagyméltóságú vallásügyi miniszter ur átiratai, rendeleteivel egyetemlegesen, mind csak német nyelven iktattatnak be a rendeletek tára nagy könyvébe minden magyar lelkész által mai napiglan is ; így pedig ezen termékek nem egyebek, mint holt kincsek, melyeket a por lep, s a feledékenység takar, mivel a presbyterium és egyházi képviselet 1/70-ed része értheti s értékesítheti, de még ezen részecske is csak részben és korántsem teljesen azon iratokat. Pedig midőn a dúsgazdag egyházkerület évente csak tanulói ösztöndijakra 4700 frtot fizet e célra szentelt alapitványaiból ; s midőn a magas kormány országgyiilésileg évente 16000 forintot adományoz ezen kerület egyházi céljaira : akkor legalább a rendeleteket, átiratokat a 10, illetve 11 magyar hitközségnek, minden jelentékenyebb anyagi megrövidülés nélkül, az érdekközösség a jog és méltányosság elvéből kifolyólag bátran, könynyen lehetne magyar nyelven leíratva megküldeni. De fájdalom, ez ügyekben ez ideig vajmi kevés történt. Az egyházi alkotmány a múlt évben magyar nyelven kiadatott, és a presbyteriumokhoz egy-egy átirat, de az se mindenik magyar szövegben, megküldetett. A házassági ügyek, a válóperi szabályok mind csak német szövegben vannak kiadva. Sőt még az elvált felek deliberatumai is csak német nyelven kiállítva jutnak kézhez. A 12 lelkész és káplán közül csak néhány bírja irodalmilag a német nyelvet, a többi pedig ki inkább, ki kevésbé bírja azt csupán. De meg különben ezen lelkészek, mint 18 ezer ág. ev. magyar lélek pásztorai, nem kötelezhetők a német nyelv kívánalmainak s érdekeinek szolgálni; ők magyar hitközségek papjai és nem szászokéi. Hogy pedig a német nyelvet mindegyik irodalmilag bírja, az nem követelhető. Mindegyik tud annyit, a mennyi a gyakorlati életben megkívántatik, de az nem élethivatása egyiknek sem, hogy hivatala kötelmeinek teljesítését német irályban oldja meg egyházi testületeivel szemben, vagy hogy a drága időnek egy lényeges részét a szótárak forgatásával s a német nyelv tökéletes megtanulásával töltse el. Ezen nemzeti, nyelvi külömbség kétségkívül az egyházi élet fejlődésére, ügyvezetésére, felvirágzására ónsúlyként nehezedik ; az érdekközösségi, jogi, méltányossági viszonyt eltemeti ; az egyházias békét, megelégedést, a hitfelekezeti testvéries kapcsot bénítja s hova-tovább lazítja; az egyházi élet fokozatos fejlődésének, virulásának egyenesen erős gátat vet. A magyar nyelven való correspondentia hiánya annál kevésbé megbocsátható, mivel a magyar hitközségek az egyházi kormányzat s az egyházkerületi alapok költségeihez, gyarapításához évente 20—30 fit anyagi illetékkel járulnak. De nem helyeselhető ezen szűkkeblűség azért sem, mivel a mult időkben úgy, mint a jelenben, épen a nyelvi külömbségek, a magyar és német nyelvek kölcsönös nem tudása, mind a két részről az egyházi gyakorlati életben igen sok kedvetlenséget, kellemetlenséget szültek. Az efféle kifakadások nem ritkák: „ez egy kémén)' magyar,4

„ezek a magyarok nem férnek a bőrükbe;4

„azzal a 10 magyar hitközséggel több baj van, mint egy egész egyházmegyével.4 S ha dacára ezeknek, a szász hitfelek mégsem akarják életbeléptetni a magyar nyelven való correspondentiát: hogy lenne a két nyelvű testvérek között béke, megelégedés állandóan ? Semmi szín alatt nem óhajtják a magyar egyházmegye vagy esperesség szervezését, pedig az egységes, szilárd, állandó hitfelekezeti kapocsra, az egyházi élet fokozatos fejlesztésére, maradandó fenn-