Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-06-11 / 24. szám

egyház nagyjait és bölcseit, nemkülönben hazafias, szabadelvű kormányunkat, hogy eddigi bölcs gondoskodásukban ne zavartassák magokat a „civium ardor" által és továbbra is híven őrködjenek, nehogy a felzaklatott szenvedélyviharban „aliquid detrimenti respublica capiat," a mi pedig beállana, akár ha a bűnös méltó büntetése elmaradna, akár ha az egyház egésze támadtatnék meg az egyesek bűneiért. És azért újra esdve kérjük a kormányt és egyházunk elöljáróit, hogy e tekintetben: „Caveant consules! Hörk József. BELFÖLD. • A dunamelléki reform egyházkerület közgyűlése Névleg a pünköst után következő szombaton vagyis jun. 3-án, de tényleg csak 5-ikén kezdődött a közgyűlés. A szombati iilés csak arra való, hogy ezen a több rendbeli bizottságok megalakíttassanak s ezek által a gyűlési tárgyak egy része előkészíttessék; azután meg hogy a papszentelés a vasárnapi istenitisztelet alkalmával ejtethessék meg. A közgyűlést megelőzőleg voltak a papivizsgák. Az elsőn 4, a másodikon 10 segédlelkész s tanár jelent meg, kik közül hárman lettek egy vagy két tárgyból javításra utasítva. Eddigelé az meg volt határozva, hogy a 2-ik vizsgát az első után csak egy évre szabad letenni, de hogy az első után mennyi időre kell, ez nem, úgy hogy volt segédlelkész, ki 10 évig sem tette le, s azért szolgált folyvást mint káplán. Most kimondatott, hogy az első vizsga elé való állás idejétől számítva legfeljebb 3 év alatt a második vizsga elé kell állani; kimondatott az is, hogy aki a javitó vizsgán kétszer megbukik, az többé vizsgát nem tehet. A szokásos tapasztalás most is megvolt a vizsgákon. Az első vizsgára megjelentek, kik még az intézetet nem rég hagyták el, nagyon szép szorgalmat tanúsítottak; mig a második vizsga előtt állók nagy részénél meglátszott, hogy ők már kezdenek u. n. gyakorlati emberek lenni. Felavatásra négy újonnan választott lelkész jelent meg: Bárcay Gyula, Bocsor Lajos, Földvári László s Orosz Endre, ünnepi szónokul Lévay Lajos Sárkeresztúr buzgó lelkésze jelöltetett ki, ki mondanom sem kell, hogy »a munka kezdetén* álló fiatal társakhoz 1 Pét. 5, 2— 5 alapján minő szellemű s irányú beszédet tartott, s mily apostoli tűzzel és lelkesedéssel. A gyűlés mint mondám tulajdonkép 5-én nyilt meg, a midőn a gyűlést alkotó egyháziaknak és világiaknak legnagyobb része szokás szerint megjelent. Az első tárgy fájdalmas hatású volt. Egyházkerületünk s a hazai protest. irodalom egyik legrégibb bajnokának Dobos Jánosnak egyházkerületi tisztségeiről lemondó, az ő sajátságos és senki más által nem utánozható modorban irt levele olvastatott. »Van egy határ — mondja e levelében — melyen túlmenni nekem sem lehet, ez a határ, az élet határa. Az ó szövetségi árok, a hetven, a nyolcvan esztendő. Itt vagyok, ide érkeztem Isten kegyelméből, és itt lerakok mindent, a mivel engem az egyházker. érdenem felett megtisztelt, leteszem a generális notariusi hivatalt, melynek régi százados fénye utolsó sugaraiból nemem is jutott még. . . . Istennek lelke, ama hajdani fényes felhő lebegjen egyházkerületünk szövetség ládája felett az idők végéig !« A közgyűlés méltányolva az ő hosszas s bokros érdemeit a »tiszteletbeli főjegyző* címmel ruházta fel s ezt neki egy díszesen kiállítandó okmányon adja át, a rendes főjegyzői székre pedig, valamint a Molnár Aladar halála által megüresedett egyik világi aljegyzői hivatalra szavazást rendelt el. Ezután következett a nagyérdekeltséggel várt s fogadott püspöki jelentés, melynek főbb gondolatai s tartalma a következő : A közelebb lefolyt évnek legnevezetesebb eseménye volt a debreceni zsinat, melyben hazai reform, egyházunk, hosszú idő után ismét együtt tanácskozott és határozott. A zsinat intézkedései között ő egyik legfontosabb intézkedésnek tekinti az egyetemes konvetnek egyházunk szervezetébe történt beillesztését. Ez ugyan nem uj intézmény, mert hiszen már Mária Terézia idejében volt konventünk, s ezen konvent hosszabb időn keresztül intézkedett egyházi ügyeinkben, csak ezelőtt két-három évtizeddel vonták némelyek, talán kapriceből annak létjogát kétségbe, s idéztek elő e felett keserű harcot egyházunkban. No de hát a zsinat ezen keserű vitáknak véget vetett, s feltámasztotta újból a konventet, sőt ennek hatáskörét az eddiginél jobban kibővítette. Másik nevezetes intézkedése a zsinatnak az egyházi közpénztárnak — a domestikának felallitása, és pedig nemcsak elvben, de némileg már tényleg is. Nem uj gondolat s nem uj intézmény ugyan ez sem, mert hiszen már évtizedekkel előbb megindittatott ez érdemben is a mozgalom, hanem akkor ezt is némelyeknek a szeszélye megint megakasztotta. Örömmel üdvözli ez intézményt s óhajtása csak az, hogy igyekezzünk e tekintetben 25 év mulasztását kipótolni s igyekezzünk evangelikus testvéreinket utói érni, kik egyházi közpénztárukból évenkint már 12,000 frtnyi segélyt képesek nyújtani szűkölködő egyházaiknak és iskoláiknak, s kik e mellett szerencsések voltak a külföldi Gusztáv-Adolf-egylettel is szorosabb viszonyba léphetni s ettől is évenként 10—12,000 forinttal pár évtizeden át több mint 900,000 márkával segélyeztettek. Harmadik nagyfontoságu intézkedéseként tekinthető a zsinatnak az öt ref. egyházkerület között létrehozott unió, ha ugyan ezáltal valósággal ezközöltetni fog az e. kerületek közötti egyesülés, s lerontatik a kínai fal, mely eddig elválasztott bennünket egymástól, ha iskoláink, a