Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-06-04 / 23. szám
pihennek a pásztorok. Ott nyugszik Matuz István, a nép atyja, ott Bali János, ott a szabadság-szerető Csenki István, ott Szalai Lajos. Kegyeletes dolgot vélek tenni, midőn a csendesen nyugovók közül az első háromnak szellemi alakját felmutatni igyekszem, hogy a figyelmes olvasó a különböző jellemvonásokból egy élő képet alkothasson magának és azt önmagában megvalósíthassa. Megjegyzem még, hogy a három elsőnek kőemlék, az utolsónak fa van sírjánál, ez utóbbi mintegy hirdetve, hogy aki idegen rokonoknak gazdálkodik, még arra sem érdemesittetik, hogy ezreiből egy kőemléket nyerjen. Matuz István a 40-es évek elején halt meg. Nagy, erős szavú férfi volt, kitűnő énekes Úgy senki sem énekelt, mint ő. Még a szószéken is énekelt. Második Sztárai Mihály. Szerették is hívei szép énekéért, meg azokért az erős hangon elmondott tanításaiért, melyeket a tanteremben üldögélő öreg asszonyok is meghallottak. A mi nagy dolog. Az volt a szokása, hogy templomba együtt ment feleségével, és a nép őket felállásával köszöntötte. A templomon kivül eleme volt az iskola, és ott is az ének. Volt egy kedves zsoltára, a XCIV., az „ Oh erős hoszúá/ló Isten *, és annak ez a két verse : »Aki a fület teremtette'1 - és »Az isten minden szívnek titkát"-. Azt tudni kellett volna nekünk is. De hát nem tudtuk. Rector uram sem tudta. Hanem tiszteletes uram megtanított rá bennünket mély, érces hangjával. Ezért szerettük, és szerették szülőink. Tréfás, jó kedvű ember volt, bár mellbeteg ; szavajárása a canis tota mater volt. Ezt mondta, ha intett, ezt ha elménckedett. Máig is emlékszünk eleven tréfaira. Nagy természetbarát is volt. P"gy falusi pap mi is lehetne más. A bodzafát igen nagyrabecsülte, ültette, ápolta, ugy hogy modern szellemű utódának dolgot adott, mig a kertekből a bodzafákat kiirthatta - az ő bodzafáit, a mikről azt tanította, hogy előttük kalapot emeljünk. De hát miért a rengeteg bodzafa ? Mert ő orvos is volt, s a bodza-herba-thea vitte orvosi praxisában a főszerepet, valamint az erős torma, melylyel ő maga is, mellbeteg lévén, folytonosan élt, s mely utóbbiról teljesen hitte, hogy mellbaját gyökeresen kigyógyítja. Neki s falujanak patika ugyan nem kellett, se doctor. Volt még egy passiója: a mezei munka. Kaszát felverni, megkalapálni, megköszörülni, ezeket csakis ő tudta. Megmutatta híveinek, hogyan kell jól, célszerűen munkálkodni, különösen bort eltartani. Fennmaradt róla az az adoma, hogy püspökét, a ki Pápán lakott, házánál megvendégelvén, borairól a püspök váltig kérdezgeté, Somló melyik részéről vásárolta, pedig az nem volt más, mint jenei, melyről az volt a közmondás : szaladj gyerek, jeneit adok. Fis most a kedvelt szőllőhegy mellett, önválasztotta ama regényes helyen nyugszik negyven év óta. Soha olyan sirást, mint mikor őt kiharangozták. Sirva futottak öregek, ifjak, házához, vagy kapujokban jajgattak, és csináltattak is neki a vének sárgaszegekkel kivert koporsót, és sirva temették el, mint apjokat. Dicsőült szellem, te valóban pásztor valál ! Aludjál békében ! Bali János az ötvenes években hunyt el, a kis Bali, mint kartársai nevezték. Kisded, beteges, sebes beszédű, de kitűnő eszű, szigorú, szervező tehetség. O hozzá félelmes tisztelettel, de bizodalommal közeledett minden híve. A mit ő kitervelt, azt akadályokkal szemben is érvényesité, sőt akadályokat nem is ismert, ha gyülekezete boldogságáról, anyagi és szellemi előmeneteléről volt szó. Kora halála veszteség volt a gyülekezetre, veszteség az egyházmegyére nézve. Templomi beszédei kidolgozott művek, nagy gonddal elmondva. A kire beszédközben ránézett, az megbűvölve érzé magát Rettegett is előtte a léhaság és könnyelműség. O censor morum volt, és tiszta fő. Közéletben sebes beszédű levén, bámulatos, mennyire ura tudott lenni nyelvének a szószéken. Csak egy szó kimondása nem sikerült neki : az „emberi társaság.1 1 Ezt, bármint ügyelt is nyelvére, embritaságnak hangoztatta; de azért gúnyt soha nem szenvedett. Szokása volt vasárnap délután bibliát magyarázni. Egyszer kihirdette, hogy bibliát is kell vinni. S ugy lőn. O magyarázott, a hívek hallgatták a bibliából utánkisérve. Hanem egyszer csak felszólított egy elöljárót, hogy a hallottakat mondana el. A felszólított megijedt, elpirult, de egy szót sem tudott szólni, igy a második, harmadik, mialatt a hátrább ülők kezdtek lassacskan kivonulni a templomból, ugy hogy mire az énekre került a sor, alig volt pár híve a templomban. Nem is kívánta többé, hogy bibliát hozzanak, de nem is hoztak ám, sőt jóidéig templomba se mertek elmenni vasarnap délután. Bali János a templomon kívül is hatalmas ember volt. Szervezője a gyülekezet anyagi ügyeinek. Egy malomba szoktatta hallgatóit, és kivitte, hogy mig a faluban négy kerekű malom volt, el kellett menni hallgatóinak őrölni Inotára, hogy az ottani molnár által szerződésileg biztosított vámhányad az egyháznak jövedelmezzen. Képzelhető az ellenállás; de ő nem engedett. Szigorúsága mellett is barátságos ember volt. Nem volt hét, melyen szomszéd paptársait, a most elhunyt ősi papot, Baditz Lászlót és az akkori kiskeszi papot, Kutasi Pált, a jelenlegi móóri lelkészt, gyalog meg ne látogatta volna, vagy azok egyike, vagy másika őtet. Társalgása mindég tanulságos volt. Elete példányszerű. Családját, gyermekeit mélyen szerette. Az mindig bántotta, hogy mily szomorú jövője van a pap árváinak. S ép ezért önmegadással igyekezett gyermekei számára valamicskét félre tenni. Ez azonban a kis konventióból nehezen ment; de mégis sikerült biztosítnia gyermekei jövőjét. Fia Kálmán gróf Nádasdi Ferenc szolgálatában képzett s kedvelt gazdatiszt, leánya Janka, reform, egyházunk egyik kitűnőségének, Öreg János körösi tanár urnák neje. Özvegyének is nyugodt életet biztosi-
