Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-28 / 22. szám

bárkinek is feltétlenül ügyvéde legyen, Hanem az, hogy a tényeket elfogulatlanul, kellő egybefüggésben, hűen és tisztán állítsa az olvasó elé". Ehhez képest Révész Kálvinnak nem valami képzelmi, idealizált rajzát adja, hanem az igazolt forrásokból merített adatok alapján elbeszéli egyszerűen Kálvin életének jobbára mind reformátori művére vonatkozó eseményeit, az olvasóra bizván, hogy azokból magának Kálvin szellemi képét megalkossa. Szerzőnek az elbeszélésben itt-ott ejtett saját nézetű közbeszólásai csakis arra valók, hogy a mieinktől ellitő XVI. századbeli világnézletek áramlatára figyelmeztessen, minek tekintetbe vétele nélkül Kálvin életéről és működéséről igazságos Ítéletet mondani egyáltalában nem lehetséges. Olvassa el bárki Révész könyvében a Servét pőrét, mely a protestantismusnak egyik legsötétebb lapját képezi, s mondja meg, hogy ir hatta volna-e annak lefolyását akárki is nagyobb nyíltsággal, és történelmi hűséggel, mint a hogy Révész teszi: Nem szépít, nem hallgat el semmit, bár kiérzik minden szavából, mennyire fáj szivének, a Kálvin emlékezetét elhomályositó tény elbeszélése. Utoljára visszatekint a megrendítő esemény lefolyására, s igy nyilatkozik: ^Túl van minden kétségen, hogy Servet kivégeztetését sem a humanizmus, sem különösen a valódi keresztyénség elvével igazolni nem lehet; a romlatlan emberi sziv pedig minden érzelmeivel fellázad az ellen." „Másként áll a dolog a XVI. századi fogaltnak, positiv törvények és gyakorlat szerint Bátran állithatjuk, hogy a XVI. században nem volt akár protestáns, akár róm. katholikus oly állam Európában, ahol Servetet az ő iszonyú végsorsa el nem érte volna. A fájdalorn a szégyen és botrány, úgy látszik, csak abban áll tehát, lvogy miért kellett ennek a protestáns Genfben történnie." Igenis, az a megdöbbentő kérdés, hogy mért kellett annak épen a protestáns Genfben történnie ? Mert, ha a reformátió jogosult volt a kátholicizmussál szemben, akkor Servét, midőn a reformált hitvallás ellen kelt ki, nem tett egyebet, mint hogy a reformátió közös jogával élve lelkiismerete sugallatát követte. A reforinátiónak már puszta létrejöhetése tekintetéből is fel kellett a gondolatot a dogmauralom alól szabaditani, mert hisz csak úgy lehetett az egyházi hatalmat lefegyverezni és maga embereit szóhoz juttatni. Ámde akkor mi jogcíme marad a polgári törvénynek, hogy dogmai kérdés miatt valakit elitéljen ? Bármely oldalról tekintsük is a dolgot, protestáns inquisitiót mentegetni talán, de igazolni sohasem lehet. A történetírásnak pedig a mente* getés nem feladata, sőt méltóságát tagadja meg, mihelyt mentegetésre, a tények palástolására adja magát, és ügyvédnek szegődik. A történetirónak a tények hű elbeszélésén kivül nincs más feladata, mint az, hogy az okok és következmények egymásba fűződését kutatva, a külső cselekvény indokát azon végforrásáig nyomozza, mely utoljára nem is csupán a cselekvő egyénben keresendő, és legtöbbször a történelemben szereplő láthatatlan hatalomban, a koreszmék észrevehetetlen uralmában vész el. Hogy mind e mellett az egyént oly cselekvényekért is felelőssé tesszük, melyek végelemzésben egyéni akaratán kivül esnek, ez azért van, mert nem adatott embernek meghatái ózhatni, hol végződik ama láthatatlan hatalom ösztönzése s hol kezdődik a szabad akarat működése. Ez a történelem tragikuma. E gondolatnak adott Révész is kifejezést, midőn Servet halálraitéltetésének nem mentegetése, még kevésbbé igazolása, hanem pusztán magyarázatja tekintetéből a XVI. századi fogalmakra, positiv törvényekre és gyakorlatra hivatkozott, és alig érthető, mikép akadhatott Révész könyvének oly bírálója, ki ellene azt a vádat is emelte, hogy ő, t. i. Révész, Kálvin iránti elfogultságból a hit vagy vallást véleménynek a XVI. században divatos büntetését helyesli. Nemcsak, hogy a hitüldözés jogosultságát, amint a fentebbi idézetből látható, határozottan kárhoztatja, hanem a vallási türelmetlenséget magában Kálvinban is rosszalja és elitéli. Midőn Kálvinnak a lutheránus YVestphállal folytatott vitatkozását előadja, és az előbbinek e nyilatkozatát idézi: ^A Krisztust hívom tanúbizonyságul, hogy mihelyest Westphal a maga makacsságával felhágy, én szívesen kezemet adom arra, hogy közöttünk barátság és testvéri szeretet legyen €

. E szavakra Révész ezt a gyönyörű meg-