Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-28 / 22. szám

bárkinek is feltétlenül ügyvéde legyen, Hanem az, hogy a tényeket elfogulatlanul, kellő egybefüg­gésben, hűen és tisztán állítsa az olvasó elé". Ehhez képest Révész Kálvinnak nem valami képzelmi, idealizált rajzát adja, hanem az igazolt forrásokból merített adatok alapján elbeszéli egy­szerűen Kálvin életének jobbára mind reformátori művére vonatkozó eseményeit, az olvasóra biz­ván, hogy azokból magának Kálvin szellemi ké­pét megalkossa. Szerzőnek az elbeszélésben itt-ott ejtett sa­ját nézetű közbeszólásai csakis arra valók, hogy a mieinktől ellitő XVI. századbeli világnézletek áramlatára figyelmeztessen, minek tekintetbe vé­tele nélkül Kálvin életéről és működéséről igazsá­gos Ítéletet mondani egyáltalában nem lehetséges. Olvassa el bárki Révész könyvében a Ser­vét pőrét, mely a protestantismusnak egyik leg­sötétebb lapját képezi, s mondja meg, hogy ir hatta volna-e annak lefolyását akárki is nagyobb nyíltsággal, és történelmi hűséggel, mint a hogy Révész teszi: Nem szépít, nem hallgat el sem­mit, bár kiérzik minden szavából, mennyire fáj szivének, a Kálvin emlékezetét elhomályositó tény elbeszélése. Utoljára visszatekint a megrendítő esemény lefolyására, s igy nyilatkozik: ^Túl van minden kétségen, hogy Servet kivégeztetését sem a humanizmus, sem különösen a valódi ke­resztyénség elvével igazolni nem lehet; a rom­latlan emberi sziv pedig minden érzelmeivel fel­lázad az ellen." „Másként áll a dolog a XVI. századi fogal­tnak, positiv törvények és gyakorlat szerint Bát­ran állithatjuk, hogy a XVI. században nem volt akár protestáns, akár róm. katholikus oly állam Európában, ahol Servetet az ő iszonyú végsorsa el nem érte volna. A fájdalorn a szégyen és botrány, úgy látszik, csak abban áll tehát, lvogy miért kellett ennek a protestáns Genfben tör­ténnie." Igenis, az a megdöbbentő kérdés, hogy mért kellett annak épen a protestáns Genfben történnie ? Mert, ha a reformátió jogosult volt a kátholiciz­mussál szemben, akkor Servét, midőn a reformált hitvallás ellen kelt ki, nem tett egyebet, mint hogy a reformátió közös jogával élve lelkiismerete sugal­latát követte. A reforinátiónak már puszta létrejöhetése tekintetéből is fel kellett a gondolatot a dogma­uralom alól szabaditani, mert hisz csak úgy le­hetett az egyházi hatalmat lefegyverezni és maga embereit szóhoz juttatni. Ámde akkor mi jogcíme marad a polgári törvénynek, hogy dogmai kér­dés miatt valakit elitéljen ? Bármely oldalról tekintsük is a dolgot, pro­testáns inquisitiót mentegetni talán, de igazolni sohasem lehet. A történetírásnak pedig a mente* getés nem feladata, sőt méltóságát tagadja meg, mihelyt mentegetésre, a tények palástolására adja magát, és ügyvédnek szegődik. A történetirónak a tények hű elbeszélésén kivül nincs más feladata, mint az, hogy az okok és következmények egymásba fűződését kutatva, a külső cselekvény indokát azon végforrásáig nyomozza, mely utoljára nem is csupán a cselekvő egyénben keresendő, és legtöbbször a történe­lemben szereplő láthatatlan hatalomban, a koresz­mék észrevehetetlen uralmában vész el. Hogy mind e mellett az egyént oly cselek­vényekért is felelőssé tesszük, melyek végelem­zésben egyéni akaratán kivül esnek, ez azért van, mert nem adatott embernek meghatái ózhatni, hol végződik ama láthatatlan hatalom ösztönzése s hol kezdődik a szabad akarat működése. Ez a történelem tragikuma. E gondolatnak adott Révész is kifejezést, midőn Servet halálraitéltetésének nem mentege­tése, még kevésbbé igazolása, hanem pusztán magyarázatja tekintetéből a XVI. századi fogal­makra, positiv törvényekre és gyakorlatra hivat­kozott, és alig érthető, mikép akadhatott Révész könyvének oly bírálója, ki ellene azt a vádat is emelte, hogy ő, t. i. Révész, Kálvin iránti el­fogultságból a hit vagy vallást véleménynek a XVI. században divatos büntetését helyesli. Nem­csak, hogy a hitüldözés jogosultságát, amint a fentebbi idézetből látható, határozottan kárhoz­tatja, hanem a vallási türelmetlenséget magában Kálvinban is rosszalja és elitéli. Midőn Kálvinnak a lutheránus YVestphállal folytatott vitatkozását előadja, és az előbbinek e nyilatkozatát idézi: ^A Krisztust hívom tanúbizony­ságul, hogy mihelyest Westphal a maga makacs­ságával felhágy, én szívesen kezemet adom arra, hogy közöttünk barátság és testvéri szeretet le­gyen € . E szavakra Révész ezt a gyönyörű meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom