Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-07 / 19. szám

A budapesti ág. szláv egyházközség. A német „Schulverein* által hangoztatott vádakra méltó feleletet adtak hazai német anyanyelvű polgártársaink, midőn országszerte egymásután jelentették ki ünnepélyesen, hogy ők a magyar állameszmének buzgó hívei s hű magyar honpolgárok. Az elfogulatlan biraló előtt maga az a tény, hogy hazánkban oly sok nemzetiség, nyelvének, szokásainak zavartalan élvezetében mind a mái napig megmaradhatott, képes ama vádakat lerontani, s még inkább a történelem, melynek igaz szavai szerint e birodalomban a szabadságnak elejétől fogva legfáradhatlanabb védője és ápolója — szövetségben a többi nemzetiséggel — épen a magyar faj volt. Mindazáltal, ha ily fényesen igazoljak maguk az érdekelt felek állításaink igazságát, csak azt bizonyítják be vele, hogy méltók a szabadságra, melyet élveznek : s még örvendetesebb, hogy nemcsak német, hanem szláv anyanyelvű polgártársaink is kijelentik s tanúskodnak nemzetiségük békés, bántatlan virágzása felől. Annyival jobban esik a budapesti ag. szláv egyház nyilatkozatat, melyet f. május i-én tartott gyűlésében hozott, olvasnunk, mert ujabb időben tán nem is egészen jogosulatlan panaszok emelkedtek némely tót egyház magatartása ellen. Közöljük itt alább a nyilatkozatot, s egyszersmind a presbyterek neveit, kik azt hozták, hogy követendő például álljon a többiek előtt, s azok tudják, kik után kelljen indulniok. A gyűlésen Matuska Péter elnökölt, az indítványt Bachat Dániel lelkész tette, buzgón támogattak Tomasek Pál, Institorisz Dániel, Krkos Lajos, Kovács István, Túry János, Illoszky János, Knyazika György, Ivanovics András, Badinszky György presbyterek. tLegközelebb több oldalról oly vadakat hallottunk az ágostai hitvallású evang. magyarhoni tót egyházközségek ellen, mintha ők szeretett magyar hazánknak hütelen fiai lennének s idegen allamokkal rokonszenveznének. Ennek folytán mi Budapest fővárosi agostai hitvallasu evang. tótajku egyházközség, nyilvános egyházi közgyűlésünkön ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk: hogy minden ilynemű aspirációkat ellenezünk és kárhoztatunk. Mi szivbeli örömmel tapasztaltuk s tapasztaljuk, hogy a főváros közönsége épen ugy, mint annak igen tisztelt elöljárósága iranyunkban mindenkor szeretettel és nagylelkűséggel viseltettek, szükségeinkben bennünket a legkészségesebben istápolták és istápolnak ; valamint helybeli szeretett testvér egyházaink irántunk a legőszintébb rokonszenvet és méltányosságot tanúsítani soha meg nem szűntek. Mi, mint fővárosi tótajku evangéliumi egyház isteni tiszteleteinket anyanyelvüukön szabadon és minden akadály nélkül végezhetjük, anyanyelvünkre gyermekeinket iskolánkban taníthatjuk, nem mulasztva el szeretett hazánk diplomáciái nyelvét, a magyart is kellően, alaposan és szeretettel iskola növendékeinknek előadatni. Mi gyermekeink fogékony keblébe ugy a háznál, valamint az iskolában is hazánk és egyhazunk iránti forró szeretetet csepegtetni és beoltani soha meg nem szűntünk és meg nem fogunk szűnni. Hiszen ez azon hon, melyben a reformáció megtisztított evangéliumi tana oly hamar gyökeret vert, elterjedt, a melyért drága elődeink vérüket ontottak s mely ránk draga örökségkép maradt. E honnak hü fiai maradni akarunk, e hon boldogságáért imádkozunk, javát szivünkön hordozzuk, s iránta hűtlenekké soha sem válunk. Mint egyhazunk és hazánk áldozatkész és hu gyermekei élünk és hálunk. Isten bennünket ugy segéljen. Amen. A vértesaljai ref. egyházmegye közgyűlése. A vértesaljai egyházmegye folyó évi rendes közgyűlését april hó 25-én tartotta meg szokott helyén, Kapolnás-Nyéken, Koncz Imre főesperes és Sdrközy Kázmér világi tanácsbiró urak elnöklete alatt. A sok tekintetben érdekes gyűlés első targya azon elnöki jelentés volt, mely szerint Kenessey Kalman űr, ki csak most egy éve foglalta el segédgondnoki hivatalat, ezen állásáról lemondott. O maga nem is volt jelen, hogy e lépését a gyűlés szine előtt indokolta volna, s helyettes gondnokunk azon hiszemben, hogy talan egy küldöttségnek sikerülne őt lemondasa visszavételére birni, ez érdemben indítványt is tett, mivel azonban indirekt uton a gyűlés arról értesült, hogy nevezett segédgondnok ur határozottan megmarad lemondása mellett, e lemondás el is fogadtatott. Hasonlókép, bar sajnálattal elfogadtatott Szűcs Adolf világi tanácsbiró űr lemondasa is, hálás elismerésünk mellett sok évi fáradhatatlan tevékenységeért. Ugy ezen, mint a mar régebben üresedésbe jött világi, valamint egy betöltetlen lelkészi tanacsbirói, nem különben a segédgondnoki allásra is a szavazás julius elsejéig elrendeltetett ; egyszersmind ez alkalomból a gyűléseink iránt részvétet nem tanúsító világi tanácsbíró urak a gyűléseken való szives megjelenésre, vagy pedig elmaradásuk igazolasara hivatnak fel. A főesperesi terjedelmes jelentés hu és érdekes képét nyújtja egyházmegyenk anyagi, szellemi és erkölcsi allapotanak. De az egészben véve derült képnek vannak, ha nem is sötét, de némi részben elszomorító vonasai is. A jelentés szerint ugyanis sok egyhazban évről- évre nagyobb mennyiségre rúg s nem egy gyülekezetben már is tetemes az egyházi adóhatralék. Tiz egyhazban — mondja főesperes űr — kényszerítő eszközökhöz kellett nyűlnia, s még igy is csak kis része folyt be a künt lévő összegeknek, nem is említve azt, hogy ezen erélyes eljárásáért mennyi mindenféle megtámadtatásoknak volt személye kitéve. Másik elszomorító vonás : hogy az állami s különösen az egyenértéki adók mind inkákb nehezülő teherrel súlyosodnak egyházainkra s kivált az egyenértéki adó a legutóbbi kivetés alkalmával szamtalan egyházban az addig fizetett illeték kétszeresére emelkedett. De bármily nehezére essék is ez a gyülekezeteknek, a baj orvoslására alig tehetnek valamit, ha csak ki nem akarják tenni magokat azon még bosszantóbb eshetőségnek, hogy — a mint az adóhivatalok fenyegetőz-