Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-16 / 16. szám

tett. Több bácskai tanítónak bebizonyítani akartam, hogy e név »Magyarország* oly jogosult, mint »Cseh­ország* ; de hiabavaló volt fáradozásom, L—ky tanító Safarikra hivatkozott. Már pedig Safarik azt mondja, hogy a szláv Ádám és Éva paradicsoma a Duna-Tisza köze volt, s így a szlávok kötelessége ezen szent föld­nek birtokáért keresztes hadjaratokat indítani meg. Ila látom az ifjabb bácskai papok egyrészét, szintén szégyenlem magamat, hogy kartársuk vagyok. Sz. V. Gömormegyében káplánkodván, hirtelenül el­hagyta állomását, távozása okául azt adván, hogy Gö­mörben annyi a török basa (hazafias egyházi felügyelő), hogy ott a tót rajáh sorsán segíteni nem lehet. Békés­megyében mint káplán bemeszeitette a magyar felírá­sokat s pótolta tót felírásokkal ; a köznép előtt a szlá­vok fényes jövőjéről és a magyarság reménytelen jövő­jéről beszélt. De azért a hivatalos vizsgálat nem talált semmi feljelenteni valót. Ezt a Sz. V.-t intettem, hogy ne izgasson a magyar állam ellen mert úgy talal járni, mint rokona Sz. I., ki most Bécsben van. De ő feleié : Izgatni nem izgatok; de ha izgatni akarnék, tudnék izgatni úgy, hogy rendőr és államügyész belém nem köthetnének. Oh ! sokat tanultam én Andor nagybátyám­tól, ki — önök nyelvén szólva — a legveszedelmesebb pánszláv, csakhogy ügyes, óvatos és gazdag. Ma ebé­del főispánnal, miniszterrel, s holnap orruknál fogva vezeti őket, a hová neki tetszik. A. jánost atyja a hires A. Lipót külön e célra vett kocsin és lovakon több kis diakkal Torontálból Nagy-Rőcére vitte az iskolába, hol a kardra és tollra megesküdni volt alkalma. Mint K. B. főesperes káplánja pánszláv üzelmei miatt elbocsáttatván, a superintendens úr hasonló minőségben magahoz fogadta ; s miután a békés-csabai szószék nem szakadt le alatta, most nálunk Bácskában hirdeti édes atyja igéit Húrban Wladimir a külföldön neveltetett, nehogy idebent a hazában magyarul megtanulni kényszerüljön. Most a mi esperességünkben pap, mint a ki canonica visitatio napján megválasztatott O-Pazován. Rosz nyel­vek még azt is beszélik, hogy superintendens ur a megejtett választás után táviratilag gratulált az öreg Húrban József Miloszlávnak. Másik fiát Húrban Karló­cán nevelteti a szerb gymnáziumban, csak azért, ne­hogy valahogyan pár magyar szót elsajátítson ide haza. Ez a fiatal ember bizonyosan nálunk lesz pap, Bács­kában. K. még nincs felszentelve, de azért végzi a káp­láni teendőket; Hurbantól nyert segélypénzen végzé iskoláit; szenteskedő irányú, de nem szent életű fiatal ember ; újvidéki botrányáról a fél megye tud beszélni. Úri házba fényes feltételek mellett hívták nevelőnek, de ő nem ment; ott magyarul és illedelmesen kellene társalognia, már pedig ezen dolgok nem Ínyére való1 ;. — L. káplán neveltetéséről s külső megjelenéséről jobb lesz egészen hallgatnom. — Orgován Pált, a pánszláv üzel­mek miatt Eperjesről elutasított bácskai származású theologust, Szeberényi superintendens úr (Marsai Gusz­táv állítása szerint) nemcsak kegyesen fogadta és biz­tatta, hanem neheztelő szavakat is mondott Cékus su­perintendens ellen. Ha Orgován Pál a szintén elutasí­tott Marsai Gusztávval tartott, feltehető, hogy meggyő­ződéseik egyezők. E napokban beszélvén a Kiszácson tartózkodó Marsai Gusztávval, arról győződtem meg, hogy ezen fiatal embernek a szabadságról oly fogalmai vannak, mint bármely orosz nihilistának. Minden szaván meglátszott, hogy Vajanszky (Húrban Szvetozár) cikkeit szívta be magába; már pedig Vajanszky azon orosz írókból menti tudományát, a kik megalapították a nihi­lista-pártot. De azért Orgován Pál bizonyosan bányake­rületi, valószínűleg bácskai pap lesz, hacsak a ker. gyű­lés másképen nem intézkedik. De a főbaj okozói nem a papok, hanem a pán­szláv tanítók. Látni kell ezeket az embereket, hogyan járják be házról-házra az egész falut, előfizetőket gyűj­teni a túróci és szakolcai hírlapokra és naptárakra; hogyan mutogatják és magyarázzák a népnek az olyan helyeket, minő pl. a Korouhev ez évi 4. számában a következő : „a hazafias papok Krisztusa a Hadúr, szent­írásuk a dühös magyarosítás programmja.4 Pár év előtt saját egyházamba 40 Hlasnik járván, a hazafias irányú Svornostra előfizettem azon célból, hogy egyes számait a gondnokoknak odaajándékozzam. De mi történt ? Utóbb kérve sem akarták elfogadni, mert más hírlapolvasó parasztok szrsztjároknak gúnyolták őket. Szóval, tót községeink a magyar állameszmére elveszett területnek tekintendó'k, melyet most csak erőoel lehet és kell vissza­hódítani. Nem estem túlzásba. Ám tessék meghallgatni Griin­wald Béla zólyomi alispán tapasztalatait és panaszait: »Ki mélyebben hatol a népiskola belsejébe s annak szel­lemét kutatja, az nem fog beszélni haladásról, az nem lesz megelégedve, ha csak egy kis magyar szíve van ; hanem ellenkezőleg a legkomolyabb aggodalmak fogják kínozni. Látni fogja ugyanis, hogy elemi iskoláink leg­nagyobb részében oly tanítók működnek, akik a magyar haza nyílt ellenségei, s a történelem meghamisítása, a jelen viszonyainak elferdítése által s egész tanitói tekin­télyükkel csak gyűlöletet és megvetést csöpögtetnek az ifjúság fogékony kebelébe s elidegenítik tőle saját fiait, ellenségévé teszik azokat, a kik lételének egyedüli tá­maszát képezik. S látva e veszélyt, mely ebből szükség­kép következik, nem természetes-e, hogy keserű érzés lepi meg az embert a (tanfelügyelői) kimutatásokban elő­tüntetett haladás hallatára s azt kérdezi magától az ember, vajion a magyar elemre nézve nem volna-e kí­vánatosabb, hogy minél kevesebb iskola legyen, a hol ellenséget csinálnak, a hazának, hogy minél kevesebb tanitó legyen, a ki megrontja az ifjúságot, s nem kivá­natos-e, hogy minél kevesebb tanköteles gyermek jár­jon az ilyen iskolákba az ilyen tanítók alatt, s a magyar nemzet érdekét szem előtt tartva, nem őrültség-e a ható­ság útján belekényszeríteni az ilyen iskolába a tanköteles

Next

/
Oldalképek
Tartalom