Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-09 / 15. szám

quentiát, mert ezt téve túlmegyek feladatomon, mely nem lehetett más, mint összegyűjteni az adatokot és átadni a protestáns egyház mult századbeli történelmének megírásával foglalkozó tudósoknak. En a közönséges napszamos munkáját akartam végezni, a ki a téglát a mester kezébe adja. A tégla beillesztése és az épülethez alkalmazása nem az én feladatom, — mint előszavamban jeleztem is, — hanem a szakavatott mestereké. T. Városy ur más szempontból indul ki. Válaszában, melyet cáfolatnak kell tekintenem, nem mondja az altalam felhozott adatokra, hogy nem valódiak, hanem bővebb körülírás után, a mi engem hálára készt, az előzmények és a történelmi jogállapot ecsetelésével mentegeti azokat. En azt mondom : imé ezek történtek egykor az én gyülekezetemben; t. Városy ur pedig azt fejtegeti : miért történtek igy. Ha válasznak elfogadhatom is ezt, de cáfolatnak nem fogadhatom el. T. Városy ur nem értette meg intentiomat, nem értette meg a szerény tartózkodást, mely tollamat vezette. En adatokat, történelmi tényeket kivántam szolgáltatni a történészek számára és ez a törekvésem a minden párt és felekezet felett álló történelmi szempont jogosultságával bir. Művem e jogosultsága csakis a felekezeti elfogultságot sértheti, mig bátran hivatkozom rá, én nem sértek, nem támadok senkit, egyetlenegy sort sem irtam, mely személyes vagy felekezeti támadás jellegét viselné magán ; de ha az elősorolt tények és okmányok talán sértik t. Városy urat, és azokat, kiknek megbízása folytán munkámra választ adott: ne engem okoljanak érte, hanem a kérlelhetetlen történelmi tényeket, melyek előbb vagy utó_b úgyis napfényre jöttek volna. Es ezek a történeti tények mind az én munkám mellett szólnak. íme egy-ket szemelvény. Az érsekség mint kegyuraság és a foktői egyház legelső komolyabb összeütközésére vonatkozólag, feljegyzéseim alapján ennyit irtam: »Mátsay Mihály halala után, mely késő vénségében, sok nélkülözés között érte utol, megjelent Foktőn Barkócy Sándor, kalocsai plebánus, részint több egyházi, részint több világi féifiu kíséretében, templomunkat megtámadta és a lelkipásztor nélküli gyülekezettől erőnek erejével el akarta venni. A vallásukhoz és templomukhoz ragaszkodó foktőiek hősiesen ellentállottak az erőszaknak, ugy hogy a tamadók, kisebbségüket látva visszavonultak.® (6. lap.) T. Városy urnák erre ez a válasza: »Mihelyt báró Barkócy Sándor kalocsai nagyprépost és kaptalani helynok a foktői ref. lelkész haláláról értesült, azonnal összehíva a szentszéket tanácsot kérendő a további teendők iránt. Miután itt a kanonokok figyelmeztették őt néh. Patachich Gabornak 1744. évi határozatára, ő jónak latta ez ügyben az újonnan kinevezett érseknek: gróf Klobusitzky Ferencnek parancsát kikérni. Az érsek válaszában tudatá a szentszékkel, hogy földesúri jogánál fogva a foktői imaháznak az uradalom nevében eszközlendő zajtalan elfoglalasával Bandy Ferenc meghatalmazottjai bízta meg. Egyúttal felkéri a helynököt, hogy az elfoglalt templomot a katholikus egyház szertartásai szerint áldaná meg. Végül az uj plebania lelkészévé Horváth János kalocsai kanonokot nevezi ki oly módon, hogy ez plebánúsi tisztét egy Foktőn tartózkodó káplán segélyével Kalocsáról teljesítené. Ezen érseki parancs következtében legközelebbi vasárnapon azaz 1752. január 29-én a helynök, az érseki meghatalmazott, az uradalmi tiszttartó és ispán, két lovas- és hat gyalog hajdú, nemkülönben egy lakatos kíséretében a hely színén megjelenvén, a községi elöljáróságot egy hajdú altal felszólítottak, hogy ők is az imaházhoz jöjjenek és annak kulcsait magukkal hozzák. Az elöljárók megjelentek ugyan, de a kulcsokat nem hozták el s midőn ezek átadására a meghatalmazott által az érsek nevében felhívattak, Csire István mindannyiok nevében kijelenté, hogy templomukat vérük ontásával is készek megvédeni. Erre Bándy parancsot adott a hajdúknak, hogy Csirét, mint lázitót, megkötözzék és a kalocsai tömlöcbe szállítsák. Alig mondá ki e szavakat, midőn Vastag Mihály a haranglábhoz futott és a haranggal, — mint látszik, előre megbeszélt — hármas jelt adott. A vészjelre az egész falu összefutott, botokkal, vasvillakkal, fejszékkel felfegyverkezve, és mindenekelőtt Csirét és Vastagot szabaditak ki a hajdúk kezéből, azután pedig rárohantak a szegény lakatosra, ki az érseki biztos parancsából a templom zárját levevén, mást akart helyébe tenni és azt »hősiesen® eldöngették. Bándy és Barkócy ismételten igyekezének a népet lecsillapítani és a földesúri parancs iránt engedelmességre bírni, de hasztalanul; mert az összecsődült lakosság mindig jobban fenyegetőzött; és igy a kiküldöttek a vérontás elkerülése végett tanácsosbnak tárták visszavonulni.4

(11. 12. lap.) Avagy nem azt állitja-e t. Városy ur, a mit én, csakhogy bővebb körülírással T Mint idézni méltóztatik, a 7. lapon ezt mondom : sMig reformátusaink ügyük békés és rájuk nézve kedvező elintézését várták, az erőszak mindent elkövetett a lelkek elkeseritésére. Többeket tömlöcbe vetettek stb.® Erre t. Városy ur felelete ez : .„Ebből csak annyi igaz, hogy a leirt zendülés következtében előbb a falu birája néhány napig, azutan pedig három esküdttársa néhány hétig fogva tartattak azért, mert a helyett, hogy kötelességük szerint a népet nyugalomra intették volna, azt példájuk által még inkább felbujtották.« (13. lap.) Sincs-e szóról szóra igazságom !• Horváth Ferenc prédikátor kiutasításáról én a következőket irtam : »Nehany nap múlva pedig (t. i. 1762. május 12. után), junius 5-én, Kontsey János prefektusa által (az érsek) szigorúan meghagyta neki, hogy 15 nap alatt Foktőről távozzék.® (16. lap.) Erre t. Városy ur felelete ez: «Batthyanyi nem volt az ember, ki állása ellen elkövetett sértéseket könynyedén vett volna és így kétségkívül ez adott okot az uradalmi igazgatóságnak azon intézkedésére, hogy Horváth Foktőről az érseki jószágok egy másik ref. községébe,