Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-02 / 14. szám

KÖNYVISMERTETÉS. A >

Magyar Philosophiai Szemle.* Petőfi valamelyik versében igy feleselteti a nagy- 1 igényű közönséget s a szerény kiállítású színészeket: »Haladjatok, mi aztán pártolunk,® »pártoljatok, mi aztán haladunk.» Ilyenforma feleleteket kaptunk igen sokszor azon kérdésre, mért nincs magyar philosophia vagy legalább philosophiai könyvek ? Mert nincs olvasó közönség ; írhatna bárki s bármily bölcseséget, senki sem venne róla tudomást. Nem úgy ! veté ellen a másik — az olvasó közönséget teremteni kell, az érdeklődés nem hiányoznék, ha volna mi iránt érdeklődnünk. Mindegyik feleletben van egy kis igazság. Valakinek kezdeni kell s előbb az írónak, mint az olvasónak. De az irónak sem lehet nagy kedve addig, mig az olvasók szükségérzetéről meggyőződve nincs. A kérdés tehát az, meg van-e nálunk ez a szükségérzet? A szükség kétségtelenül megvan s az érzet ? — annak is meg kellene lenni. Aki tudja, milyen tényező volt mindig a bölcselet az emberiség szellemi fejlődésében ; korok, népek műveltségét, hogy hatott át tisztítva, nemesítve, hogy adott mélységet, eszményiséget életnek, tudománynak ; világosságot, tudatosságot művészetnek, vallásnak — az nem fogja tagadni a philosophia szükségét. S legkevésbé tagadhatja ma is nálunk, midőn az eszmék zavara, az elvtelenség oly rohasztólag mutatja magát a közvélemény egészségtelen voltában, az irodalmi termelés felszinességében, az anyagi érdekek nemtelen harcában, a társadalmi mozgalmak s törvényhozási működések iránytalanságában. Mindenütt kapkodás, próbálgatás, kísérlet, sehol az egészre, az átalánosra forduló tekintet, a magasabb szempont. De nem hiányzik a szükségérzet sem. Nyelvünknek nagy költőink megadták a szépséget, hajlékonyságot, a minden irányban megindult tudományos munkásság a gazdagságot; minden elő van készítve arra, hogy ha lesznek embereink hozzá, e nyelvet a gondolatok legfinomabb árnyalatainak kifejezésére is alkalmassá tegyék. Gondolkozóink eddig sem hiányoztak, de sokat kellett küzdeniök a nyelvvel s megnehezítette feladatukat az, hogy azon nyelvek, melyeken egyikmásik bölcseleti rendszert magokévá tették, egészen kiképzett philosophiai terminológiával rendelkeztek s nyelvünkben a legközönségesebb psychologiai műszavak is hiányoztak. Arra éppen a philosophiában nem várhattunk, hogy a szellemi fejlődés emelkedésével majd megjön a mélyebb elmélkedés is s teremt megának nyelvet. Az idegen gondolatok már készen voltak s azokhoz kellett képzetlen nyelvünket idomítani. Ez bizony nem ment erőszakolás nélkül; hol a nyelv szelleme, hol a gondolat szenvedett. De mégsem lehet kicsinylenünk az eredményt, melyet nyelvünk philosophiai idomitásában a fordított, átdolgozott s néhány Önálló műnek köszönhetünk. Azonban ideje volt. hogy I bírálat alá vessük, amit eddig egymásról alig tudva csináltunk s vállvetve fogjunk a munkahoz. A munkaerők ez egyesítése s a bölcseleti tudományok tudatos s nyilvánosság által ellenőrzött művelése volna első feladata a »Magyar Philosophiai Szernlé«-nek. A philosophia művelését atalanosabba s egységesebbé tenni hazánkban nem hiányoztak a boldog ohajtások, javaslatok. Erdélyi János (Budapesti Szemle 1865 V. 54) ilyen képet ad a magyar philosophia állásáról : »Nálunk a tudománynak nincs oly származata, ízről izre kimutatható folytonossága, hanem csak szakadozott irodalma. Lett és jött a rendszer hozzánk, mint a vendég s el is ment rendesen mint az. Mielőtt beéltük volna magunkat valamelyikbe: kénytelenek voltunk ellenni nélküle, ha nem akartunk elmaradni a pályán előljáró nemzetektől. Igy a fejlődés gyors volta megszégyenité legjobb akaratunkat, de gyér számú kedvelők és művelők nem is sorakozhattunk oly derekas tömörségbe együvé, hogy minden oldalra jutván elégséges vizsgáló erő, szerves műfolyam telt volna ki munkálataikból. Elég volt, ha soknemű viszontagságaink közepette egy-egy érett gyümölcsöt szakitanunk a tudós fájáról.« Ezelőtt néhány évvel alakult egy philosophiai kör, leginkább a főváros bölcseletkedvelő tanáraiból — elnöke a boldogult Molnár Aladár volt — fenn is állott pár évig, összejött hónaponként értekezések felolvasására s beszélgetésre, de aztán mint igen sok egyesület (talán az a baj éppen, hogy kevés az ember ahhoz a sok egylethez !) észrevétlenül meghalt, még végrendeletet sem tett. Talán ha, mint szóban volt, egy közlönyt indít, az inkább összetartotta volna a tagokat. A közlöny eszméje sem uj. E sorok irója 1874. aug. 6-án az országos középtanodai tanáregylet nagygyűlésén egy felolvasást tartott »a philosophiai tudományok tanításáról a középiskolában.« Ebben indítványt tesz egy phil. folyóirat kibocsátására. Indítványát egyebek közt ezzel indokolja : »Philosophiai terminológiánk még nincs. Az sincs, ahol erről beszélgetnénk, hol a phil. oktatás módszerét vitathatnék ; mert az ily unalmas dolgoknak nem szívesen nyitna tért egy folyóirat sem Nem jobb volna-e ezt egy közös téren végeznünk, egymás véleményét meghallgatnunk s az irodalom egy uj ágának fejlesztésével használni nemzetünknek is. Igy elvétve találunk néha egy-egy értekezést, mi mégis mutatja, hogy van már nálunk érzék a philosophiához. Hat ha e szétszórt erőket egyesitenők s működési tért nyitnánk számukra?4

Indítván) om aztán ez volt : »Mondja ki az egylet, hogy egy, főleg a gymn. phil. oktatás céljára szolgáló philosophiai folyóirat szükséges voltát belátja s egy ilyennek szerkesztésére egyesült tagjait tőle telhetőleg támogatni kész s amenynyiben egyébként nem jöhetne létre, miniszteri gyámolitásért is hajlandó közbejárni.4

(Lasd az Orsz. Középt. tanáregylet Közi. 1874/5. évf. I. 2. s. 20 lap.) A »Magyar Philosophiai Szemle,4

melynek első füzete március hó i-én jelent meg, megjelenik két havi fü-