Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-02 / 14. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és K1ADÓ-HI VATA L: IX. tar. Kinizsy-utca 29. sz. 1. nm. Előfizetési dij: Helyben házhozbordással s vidékre postai küldéssel félévre i frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. fjgf?" Teljes számú példámy-okilsiail mindég szolgál fcL^t-ui:rLk:_ Azon t. előfizetőink, kiknek elöfizetésök lejárt, annak megujitására felkéretnek, A hívek meglátogatása. Körülbelül egy negyed százada már, mióta a dunamelléki ref. kerület papivizsgáin részt veszek, és e hosszú idő alatt talán kivétel nélkül minden vizsgán feltette a gyakorlati lelkészet tanára azon ismeretes kérdést, hogy a protest. lelkész köteles-e híveit házaiknál meglátogatni ? Hogy is ne tette volna fel, hiszen ez felettébb fontos kérdés, de meg a cura pastoralisról szóló tudomány rendesen kevés §-ból áll, s itt ellenkezőleg értendő az az ismeretes latin példabeszéd: Ars longa, vita brevis. A gyakorlati téren teljesítendő tisztéről a lelkésznek kevés az, mit §-okba szedve mondani lehet, de annál több, a mire a gondos, figyelmező lelket, a hivatásáért nemesen buzgó kebelet az élet megtanítja. Ars brevis, vita longa. A vizsga előtt álló fiatal lelkészjelölt azután a feltett kérdésre elmondja a feleletet, úgy a mint azt tanára stúdiumából megtanulta, hogy igen, szükséges meglátogatnia híveket ezért, meg ezért. Feletének még közepéhez sem ér a vizsgázó, mikor a mosoly már általánossá lesz az asztalfőn ülő nagytiszteletű férfiak szem ben. A tanárok szemei mosolyognak az örömtől mosolyognak azon édes gondolattól s reménytől, hogy mily gondos buzgó lelkipásztorok, a gyakorlati téren mily nemes tűzzel küzdő reformátorok lesznek majd ezekből a fiatalokból, kik igy tudják s ily lelkesen adják elő a lelkésznek praktikus teendőiről szóló utasításokat. Kerüljenek csak ezek egyszer ekklézsiába. A veterán lelkészek és esperesek szemei pedig mosolyognak más valamitől. Derék, jámbor emberek ezek a tanárok, gondolják magokban, csak nagy ideálisták, az életet nem ismerők. Ilyenek azok a tanár féle emberek mind s minden időben, mindig csak a levegőben repkednek. Olvasták német, skót munkákból a lelkipásztor teendőit, vagy talán személyes tapasztalatokat is tettek e tekintetben, és azután egész gyermeki naivitással hirdetik a mi ífjainknak is az idegen bölcseséget. Ösmernétek csak a mi népünket, vennétek csak figyelembe a mi magyarországi viszonyainkat, majd elmenne a kedvetek ezen ideális utasítások predikálásától. De azért Ők nem haragusznak a tanárra az ilyes nézetek terjesztéséért, csak úgy jóakarólag szánakoznak, mosolyognak, sa mosolygó szemekből legfeljebb a vizsgázó lelkészjelöltekre is vetnek egy csalfa pillantást, melyben ki van fejezve az a gondolat : hogy ti csak feleljetek e helyen úgy, a mint az iskolában tanultátok, beírjuk érte a kitűnőt, s ha azután kijöttök közibénk, majd megtanítunk benneteket a gyakorlati theologiára, majd megmondjuk mi, hogy az életbölcseség mit parancsol a lelkésznek híveivel szemben gyakorlandó tisztére nézve, És úgyis van ! Mást tanít az elmélet s mást a gyakorlat, Egyik nemzedék után megy ki a másik az iskolából az élet kiizdterére, és a mint kiérnek, egyik úgy, mint a másik akasztja szegre nagy részét azon elveknek, s tanácsoknak, melyeket az iskolában hallott. Csak hiába! elméleti, ideálista ember az a tanár mind. De mégis. Néhány hét óta meglepő új dol-27