Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-12 / 11. szám

mereteit, — egyaránt követelték, hogy az anyagilag is kedvezőbb kilátásokat nyújtó meghivatást elfogadja. 1853. szept 18-án Placsko István békési esperes áltál, mint a mezőberényi németajkú egyház lelkésze, hivatalaba ünnepélyesen beiktattatott. A feladat, mely előtte állott, nem volt könnyű, különösen neki, a lelkiismeretesség és pontosság megtestesült példaképének. Az egyházat ugyanis a legnagyobb rendetlenségben találta. A lelkész iránti tisztelet meg volt ingatva, a jó erkölcs alá ásva s általában az egy ház iránti érdeklődés a híveknél nagyon alá szállott. Ily körülmények közt kezdette meg lelkipásztori működését a hallei egyetemi szoba hajdani idealistikus irányú lakója. De beteljesedett rajta is, hogy az Isten ereje erőtelenség által végeztetek el. Mert ime ! az úrnak e buzgó szolgája, kinek beteg testében egy jánosi lélek lakozik vala, lassankint kivívja azt, hogy a lelkész előtt tiszteletteljesen kalapot emeljen a legvasottabb egyén is; hogy a templomba betérjen az is, ki annak küszöbét éveken keresztül át nem lépte volt; hogy áldozzon az egyház oltárára a legszűkebb markú zsugori is. A templom kicsinosul, a rozzant lelkészlak helyén ezrekbe kerülő díszes uj parochia épül; a két iskola mellé egy harmadik állíttatik fel; az egyházi épületetek tűz ellen biztosíttattak ; egyházi takarékmagtár, temetkezési egylet alakul; az egyház malom- és takarékpénztári részvényeket vásárol s alaptőkéjét közel 10,000 forintra növeli. Bizony az Ur áldása meglátszik e hiv szolgájanak működésén s bár mindez sok küzdelem, keserűség, almatlan éjszakak és szívbeli gyötrelmek árán szereztetett is meg altala, — de másfelől a jók elismerése, halaja, ragaszkodása sem hiányzott irányában, mi altal ő kárpótolva érezte magát mindennemű, hivatalaval járó kellemetlenségeiért. Mint lelkésznek működése azonban nemcsak saját gyülekezetére terjedt ki. Igénybe vette az ő munkásságát az esperesség, melynek több éven keresztül jegyzője, gyámintézeti elnöke volt; tagja volt a főiskolai tanácsnak s mint a lelkészi értekezlet elnöke, annak tanacskozásait 12 éven keresztül ritka tapintattal és körültekintéssel vezette. Mint a kerületi pap- és tanárvizsgáló bizottság tagja theologiai és classicai ismereteit különösen érvényesitheté; superintendense által nem egyszer lett megbízva, hogy az érettségi vizsgálatokon őt helyettesítse. Az egyetemes gyűlés jegyzőkönyveinek állandó fordítója volt nérnet nyelvre s mint olyan, megvalasztatott tiszteletbeli egyetemes egyházi jegyző. Az irodalom terén sern pihenteté tollat. A kerület megbízásából német nyelvre fordította a banyakerületi „ utasítások*-at. Kiadta i

Corjirmandenbüchlein<í cimű könyvecskéjét, melyet épen utolsó időben javított kiadasban sajtó ala rendezett, miben azonban bekövetkezett halála meggatola. Halhatatlan érdemeket szerzett magának a Marburger énekes könyvnek javított, a kor igényeihez alkalmazott kiadása által, melyet az alföldi németajkú egyházak nagyrészt elfogadtak. Tömérdek faradságába és pénzbeli aldozatába kerüit ezen egy műnek létesítése is, amennyiben az anyag összeszedése, kiválasztása, célszerű elrendezése végett számos hymnologiai műveket kellett sajat költségén megszereznie, áttanulmányoznia, s mindezt önszántából, jutalomra való kilátás nélkül. A szarvasi tanitó-képezde tantervét ő dolgoza ki, melyet az esperesség el is fogadott. A 60-as években látott napvilágot egy értekezése pozsonyi itélő szélerőid, a Fabó által szerkesztett „magyarhoni ág. evangélikusok történeti emlékei' cimű gyűjteményben, 2 prédikációja (egy esketési s egy judica vasárnapra „Korunk Pilátusai* főtétellel) a Margócsi-fele beszédtarban s azonkívül több predikátiója önálló kiadásbán jelent meg. Több vezércikk jelent meg tőle a Prot. Egyh. és Isk. Lapban. így az 1870-ik évfolyamban »Észrevételek az acsai értekezletre*, Tudomány és theologia1

címekkel; az 1874-ik évfolyamban irta „ Vásárnap meg szerit éléséről « A békésmegyei régészeti és miv. történeti társulat 1878-ik évi közgyűlésén felolvasást tartott X

A volt mezőberényi gymnasiuiu történetéről, mely a társulat azon évi Értesítőjében foglaltatik. Kéziratban maradt utána teljesen kidolgozva : Az egyházi szónoklattan kézikönyve ; s egy igen becses adatgyűjtemény a polgári házasság történetéhez a szomszéd államokban, melyről tájékozásul lelkésztársainak egy nagyobb tanulmányt szándékozott kiadni. Lelkészi, irodalmi működésének ezen vázlatos ismertetése után hátra van még, hogy mint embert jellemezzem röviden. Egyike volt azoknak, kiknél a kiváló intellectualis erő szivjósággal s nemes ambitióval parosúl. Eszembe jut, hogy gyakran szeretett hivatkozni Goethe azon mondatara : „ha valakiről csak annyit mondhatni, hogy jó ember, — az borzasztóan kevés.* Nem akart jó ember lenni a szó azon értelmében, melylyel az akarattal nem biró egyént közönségesen megjelölni szoktuk; hanem igenis azt tekintette élete feladatául, hogy mint Isten képére teremtett okos lény, hivatását minden tekintetben jól betöltse. Mint ilyen szerette csaladjai s gyermekeit, azoknak neveltetéseért a legnagyobb aldozatokra kész volt. Első nejét 1863-ik évben elveszítvén, majdnem két évi özvegység után, másodszor házasságra lépett özv. Vas Valériával, kiben gyermekei számára a leggondosabb nevelő anyat nyerte s kinek gyöngéd szeretete iránta gyakran megédesité a hivatalaval jaró küzdelmek keserűségét s enyhité betegsége kínjait. Haza a baratságnak és vendégszeretetnek mindég nyitva állott. Polgári kötelességei teljesítésében mintaképe volt a jó hazafinak. Esküdt ellensége volt a frázisoknak, — gyűlölte a hazafiságukat dobszó mellett hirdető vásári lelkeket. De a hol tenni kellett valamit a közügyekért, onnan soha sem hiányzott s híveinek e tekintetben is hű tanácsadója, vezére volt. Tisztelte is benne a becsületes, tiszta jellemet mindenki s polgártársai részéről, mint bizalmi férfiú tobb izben megtisztelő kitüntetésben részesült. Különösen megható módon nyilvánult irányában a közrészvét halála s temetése alkalmából. A gyászlo-