Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-02-26 / 9. szám
adtán talán fogok ismét szólani. Addig is pedig kérem az Istennek aldo kegyelmét, adjon nekünk erőt, kitartást, hogy az Ur zászlaja mellett, a tiszta ev. ker hit, a józan vallásosság s magy. ref. egyházunk érdekében lankadást nem ösmerve küzdhessünk. Engemet »az első ütközet* mondhatom acélositott; hadd jöjjön a többi ; a fegyvert nem rakjuk le, — nekünk győzni kell. Varga Lajos ref. s. lelkész. Viszon-válasz Nt. Fejes István úrnak. Kedves Atyámfia! Tehát minden akaratunk ellenére is a nyilvánosság elé kerültünk ! Nagyon jól van ez, — én, ki lelkem egész hevével hosszú évek óta munkálkodom énekügyünk elébbvitelén, valóságos nyereségnek tartom azt, — a napi renden levő ügyre nézve, ha két olyan ember mint Kedvességed meg én, nyílt térre lépnek elő, mert : egyrészről meg van a kiváló költői talentum, ragyogó stylus, szépészetileg finomult érzék, megtisztult dogmaticai meggyőződés, evangeliumi hit, ezek mellé a Pál-apostoli parancsolat megtartása s gyakorlása : ,vizsgáljátok az írásokat,* más részről : (minden dicsekedés nélkül szó va) a kellő zenészi és történeti ismeret és — a mi talan mindent fölöz — a lángoló ügyszeretet. Ezek folytán meg kell lenni közöttünk az egyetértésnek is, — és vagyok is teljes hittel s reménynyel, hogy az alább elmondandók megfontolása után, teljes egyetértésre jut velem kedves atyamfia ! s meglátandja, hogy az út, melyet követek, igazán és egyedül helyes énekes könyvünk megújítására nézve. Én annyira áttanulmányoztam s tanulmányozom folyvást énektörténelmünket, énekes könyveinket, éneklésünket, hogy a mit mondok, írok, indítványozok (ha itt-ott tévedek is), azok nem sinlhetnek abban a betegségben, a mit kedves Atyámfia rám akar fogni: „tévedésben kell lenni K. F. úrnak* stb. mert: Mindenek előtt egyéni nézeteinket kell levetkőzni akkor, ha valamit közösen dűlőre akarunk segíteni. A magyar ref. egyházi zenészek egyéni meggyőződése az volt, hogy énekes könyvünket nem lehet másként beosztani, mint a németektől átörökölt choral mértéle szerént, és e meggyőződés megtörött a magyar méret előtt! már ma nincs egyetlen magyar ref. muzsikus se, ki a magyar méret előtt meg ne hajolt volna, sőt a ki leginkább forcirozta az eredeti méretet (Ursprüngliche Form), az küldte meg nekem a magyar méret szerénti beosztást, melyet a ,Prot. Pap* mult évi 15. sz. — csak nagyon röviden — közöltem. Ugyanazért most — midőn kedves Atyamfia becses feleletéből azt látom, hogy a beosztásra nézve épen nem vagyunk tisztában — legyen szabad egyszer mindenkorra, — mindenkinek ki az énekirás sz. munkájával akar foglalkozni, tudomásul adnom, mi módon, mi beosztással írassanak meg- és át énekeink, zsoltáraink. De még előbb egyet ! A magyar szent írásnak meglévén saját nemzeti irmodora, ne irjon a magyar sz. poéta magyar éneket jámbusban, a németek teszik ezt, s kell is tenniök, mert az ő darabos, nem hajlékony, gyök-szó-szegény nyelvüknek nincs, — nem is lehet — saját nemzeti irányban kifejlett (vagy kifejtett) vers irmodora. Ok irnak egy keveset choriambus, többet trochaeus, legtöbbet jámbus méreten. Magyarban ez nem járja, és kedves Atyámfia (három közlött) ragyogó zsoltárait is a jámbus teszi nem magyar verssé, ezért kritizáltam meg, találván kül formájukban annyi hibát. A magyar versírásnak saját nemzeti írmodorát közlöttem volt a „Prot. Pap* mult évi 14. számában, megírván, hogy a ki az énekirás sz. munkájával akar foglalkozni, mindenek előtt szerezze meg a N.-körösi iskola értesítőjét 1855/6 évről, ebben van Arany János örök becsű értekezése a »magyar nemzeti vers idomról,* ezt tanulja be, hogy vérévé váljék, mert külömben nem öntudatos iró, hanem — mint Greguss mondja — »alkotása jóformán csak ösztönszerű utánzat leendő (Igaz, hogy a Szász Károly atirasaiból akkor felhozott példák miatt, a ^Sárospataki lapokban* megtámadtattam, de inkább akarom Sysiphus kövét felhengergetni, mint olyan egyént capacitálni, ki épen nem ért valamihez, — de mert okvetlen szólni akar — azért cáfol.) írjon tehát a magyar sz. poéta magyarúí s ne gondolja azt kedves Atyámfia, hogy — a mint becses feleletéből kilátom, — a dallamon valamely erőszakot követ el ; — nem, — ha nagy ritkán itt-ott lesz valami zökkenés a szöveg és dallam között, — nagyon könynyen eligazítjuk, de mindig az a legnagyobb baj, hogy mindig nótára írják a verset, s hozzá levén szokva a mostani rossz rythmus szöveg szerént rythmizálva énekelni a a dallamot, rossz, vagy legalabb igen gyakran hibás rythmust ad a szöveg, s bizony mondom, sohse fognak addig helyes méretű magyar verset irni, míg a Goudimél dallam füleikben zeng. Magyarban mind a versnek, mind a nótanak egy és ugyanazon ütenye, törvénye, cesurája, irmodora van; — ezért mondám én azt, írjanak csak a sz. poéták szabadon, azon módon, a melyben legkönnyebben megy nekik a verselés — éneket, az egyes vers sorokban foglalt szótagok száma szerént, mert: a magyar vers-irmodor is, több, egyenlő szótagszamu sorokat, mas és más módon oszt be, s ezek egyikén vagy másikán, egynémelyik poéta könnyebben vagy nehezebben versel, például: Ha valaki a második zsoltárt magyar méret szerint akarja átírni, nézze meg, hogyan rythmizálja a magyar vers irmodor a 10 és 11. tagu sorokat? s meglátandja, hogy e zsoltárt magyarul e méreten kell írni: 10 es sor : Te az erdők ( virágait | járod, 1 i-es sor: megkövetem | a tens nemes | vármegyét.