Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

Különösen pedig- sokat tett az elhagyatott egyházi és iskolai épületek renoválása, a több éven át fölhalmozó­dott adóhátralékok behajtása s az egyház adósságainak rendezése tekintetében. A leányiskola felállítása szintén kiválólag az ő érdeme. Az iskolákra vonatkozó statisti­kai kimutatás szerint a tankötelesek száma 193, a tény­leg iskolába járók száma ellenben csak 128 volt s igy a tankötelesek közül 65-én nem jártak iskolába. Ajánl­juk az előttünk fekvő főgondnoki jelentést különösen a Sárospatakkal szomszédos és ugyanazon egyházmegyében fekvő egyházak figyelmébe, mert mindenesetre illő és szükséges is, hogy legalább a szomszéd-egyházak ismer­jék meg egymást közelebbről. Egy kis füzet küldetett be hozzánk, melynek címe : A vaiszlói páratlan ügy párja vagyis Iletesy Dániel reí. lelkésznek Szabó Antal presbyter elleni vádja és az arra adott felelet. Osszeallitá és irta Szabó Antal, felfüggesz­tett presbyter. Pécs, 1881. E füzet megjelenését csak azért említjük itt fel, mert hozzánk beküldetett s mert lehetnek olvasóink között olyanok, akiket a Hetesy és Szabó Antal közt fölmerült ügy érdekel. Uj zenemű. Táborszky és Parsch kiadásában ujab­ban megjelent: Rococo. Paliét, zongorára két kézre. Ara 1 frt 50 kr. K Ü LÖN FÉLÉK. * Személyi hírek. A f. hó. 3-kán Kákicson meg­ejtett papválasztás alkalmával — mint nekünk irják — a boldogult Benkő Sándor helyére, szavazattöbbséggel Kis József kémesi segédlelkész választatott meg. — A gömöri h. h. egyházmegye f. hó 5-kén, Hamván tartott közgyűlésében — mint bennünket tudósítanak — felbon­tatván az esperesi hivatalra beadott szavazatok, Baloyli Iiéla putnoki lelkész 32 szavazattal megválasztatott. Nagy Pál tornallyai lelkész 5, Szentpéteri Sámuel pelsiíci lel­kész 2 szavazatot kaptak. A megválasztott azonban az esperesi hivatalt nem fogadván el, uj szavazás rendel­tetett el. — Biharmegyei Hegyköz-Újlakon Bugyi Mihály ref. lelkész kezdeményezésére és elnöklete alatt olvasó­kör alakúit. * Egyházmegyei gyűlések. A pesti ref. egyház­megye közgyűlése f. hó 2l-kén, Budapesten fog meg­tartatni. A közgyűlést megelőző napon délelőtt a tanügyi bizottság ülése leend, délután pedig a számvevőszék végzi teendőit. — A felsőbaranyai ref. egyházmegye közgyűlése f. hó 20-kán fog megtartatni. * Ifj Vay Miklós báró — mint Rác Lajos, az alsózempléni egyházmegye pénztárnoka tudósít benniin ket — az alsózempléni egyházmegye pénztárát legköze­lebb 50 frttal gyarapítá. A nemes báró, ki csak az imént oly szép alapítványnyal gazdagítá a sárospataki tőiskolát, ezen ujabb adomanyával ismételve bizonyságát adta egyházunk és iskolánk iránti meleg érdeklődésének és áldozatkész buzgóságának. Nevezett tudósítónk a nyil­vánosság előtt is köszönetet mond báró Vay Miklósnak ezen adományáért. Megjegyzi egyszersmind, hogy — legalább az ő tudtával — báró Vayn kivül ez ideig sen­kinek sem jutott eszébe az egyházmegye szerény pénz­tárát gyámolítani. * Rákos-Palotán — mint Kolbenheyer ottani ev. lelkész ur tudósít bennünket — a ref. egyház uj nagy harangja közelébb szenteltetett fel. Midőn 1874 ben a rákos palotai ref. templom épült — irja nevezett levelezőnk — akadt Rákos-Palotáról egy tudósító, a ki azt irta volt a lapokba: ,a reformátusok hozzá fogtak templomuk építéséhez, de a költséget fizeti majd a nagy harang/ A tudósító hamis prófétának bizonyult, a mennyiben a palotaiak tízezer frtba került templomjukat fölépíttetvén, az árát pontosan kifizették, sőt ezenkívül még 1879-ben kétezerötszáz frton két díszes tantermet is építtettek. Apr. 14 kén pedig Bálint József, helyb. ref. lelkész egy, felszereléssel együtt 13 m. sulyu nagy harangot szentelt fel. A harang felirata a következő: „Molnár István, Bekét Judit házastársak 1000 frttal, Csanki János, Nyúka Julianna házastársak 62 frttal, öntették a rákos-palotai ref. egyház részére Bálint József lelkész és Bertók Sá­muel gondnoksága alatt, 1881/ A hol ily buzgó s áldozatkész hívek s oly tevékeny lelkész kezet fogva munkálkodnak egyházuk fölvirágzásán, ott teljesül az írás szava, ott minden díszesen és rendben van. * A hódmezővásárhelyi ref. egyház lélekszámát legújabb hivatalos adatok alapján a következőkben van alkalmunk közölni: A város belterületén: 11,036 férfi s 11,502 nő, összesen: 22,538. A varos külterületén: a) a tanyákon : 4424 férfi, 3891 nő, összesen 83 1 5, b) a pusztán : 1209 férfi, 1 182 nő, összesen 3291, tehát a bel-és külterü­leteken a lélkek száma összesen : 33,356 s ebből a tankö­telesek száma 3410. Megjegyezzük, hogy a város összes lakossága 53.322 lélek. * A kötelező polgári házasság ellen Poroszor­szágban a junkerek s a velők szövetkezett ev. papok vaskalapos része, nem kevesebb mint félesztendő óta izgatnak. Korteskedésök eredménye 1170 kérvény, 64 890 aláírással, Kleist-Retzow képviselő által immár benyuj­tatott a birodalmi gyűléshez. Átlag egy-egy kérvényen 50 aláírás van ; nők is szép számmal vannak képviselve az aláírók között. * Gyászhir. Szabó Károly pápai ref. főiskolai ta­nárt súlyos veszteség érte : édes atyja, Szabó István volt gazdatiszt 81 éves korában elhunyt. Béke poraira ! * Hibaigazítás. Lapunk mult (15-dik) számában a 474-dik hasáb 19-dik sorában theologikus helyett teleolo­gikus s a 29-dik és 36-dik sorban tlieologia helyett teleologia olvasandó. * Szerkesztői üzenetek. P. Tag. Török Victor, ref. lelkésznek. A beküldött cikket két okból nem közölhet­jük. Először azért, mert P. Tag nevű helységet nem is­merünk, tehát természetesen abban sem lehetünk bizo­nyosak, hogy Török Victor, az állítólagos p.-tagi lelkész neve alatt beküldött cikk csakugyan Török Victor p.-tagi lelkész tollából került-e ki ? Már pedig olyan cikket nem közölhetünk, amelynek írója előttünk a valódi ne­vén nem nevezi meg magát. De másrészről azért sem adhatunk helyet lapunkban a felszólalásnak, mivel épen a jelen számban maga a szerző veszi oltalma alá saját munkáját a támadás ellenében, jeléül annak, hogy nem szorult ő másoknak a védelmére. — H. J. Becses cikkét csak pénteken délután kaptuk s így a mostani számban nem közölhettük. Igen sajnáljuk, hogy már most mint alkalmi cikknek a közlésével várnunk kell egészen a jövő évi húsvétig. Szíveskedjék majd annak idején figyelmez­tetni bennünket, hogy cikke nálunk van és közlésre vár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom