Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-13 / 7. szám

gyűjtemények a 17. század utolsó részéig «m m léteztek, llanem igen is léteztek a református gyűjteményekben. Ott van az említett 1593-iki Bártfaiban (melynek ismertetését nemsokára ugyanitt közlendem) a régi magyar énekek egész serege: .Semmit se bánkódjál Krisztus sz. serege,' — ,A Jason éneke nótája,* — „a Cyrus éneke nótája, - az „Abigael asszony históriája,- — a „Jóllehet nagy sokat szóltunk Sándorról," — „az Árpad vala fő az kapitánságban,* — az „Aeneás király nótája*, a Tinódi-féle „Hatalmas urakról nektek emlékezem,* a „Nektek emlékezem, ha meghallgatnátok jó Hunyadi Jánosról' — nóták, melyek azért, hogy magyarok voltak, nem voltak kizárólag és specifice katholikusok, — sőt - mint multkor kimutatám — mind református termék. Csak olyan ferde állítás volna az, ha péld. én azt mondanám, hogy a reformáció dajkálta a magyar dallamokat, a pápistaság hűtlenül elhagyta azokat, mert latin és olasz litániákat, antiphonákat, praefatiókat, responsoriumokat, versiculusokat stb. vett fel isteni tiszteletébe, sőt legnagyobb részben abból is áll ! Én abba semmi kárhozatost nem látok, ha egyik keresztyén felekezet a másik dallamait átveszi. A magyarországi katholikusok átvették a német Haydn örökszép dallamát, melyre e szövegen : „lm arcunkra borulunk * mise éneket mondanak, az erdélyi reformátusok átvették ugyanezt a dallamot, az unitáriusok szintén. Az unitáriusok átvehettek egy mult század közepéről való német éneket, mely mostani énekükben (Kolozsvár 1837.) már nincs is benne, hanem ott van az erdélyi reformátusokéban a dallamok 5. lapján XIII. sz. a. (mely dallamra mi pápai deák korunkban halotti éneket énekeltünk : „Isten, ki vagy öröminknek s bánataink adója''), melyet ők könyörgés és paedicatió között mondanak „Szűkölködünk nagy mértékben* szövegen ; ez volt az az ének, mit e t. lapok 1880. 22 sz. tudósítója Uávid Ferencének mond, s melyet Bogisich úr a katholikusoktól átvettnek itél 1 és bizony mondom, az az ismeretlen tudósító egy cseppet sem értett a dologhoz, ha ez éneket a Dávid Ferencének jelezte. Epen így jár B. úr azzal is, a mi csakugyan a Dávid F erencé : „Adjunk hálát mindnyájan,* az 1675-iki „Cantus Catholici*-nek híre sem volt akkor még, midőn ez az ének már régen benne volt a Gönci 1592-iki első, 1602. második, és 1616. harmadik kiadásában, ott van az én 1620-iki Göncimben is a 142. levélen, sőt ott van az 1 593-iki Bártfaiban is a 26. lapon, meg van az unitáriusok emiitett énekesében is az 5 lapon, mind a három helyen különböző dallamon. A legrégibb és eredeti dallam az, a mi a miénkbe van, a második a bartfaiban levő, a harmadik az 1675-iki „Cantus Catholici*-ban levő. E legutóbbi dallamot éneklik az unitáriusok is egy b. jelzéssel! Már most a mi 1592 és 93-ban református volt, az hogy lehetett 1675-ben pápistává ? Baculus in angulo ! Ugyanez áll a Pécseli Király Imre gyönyörű karácson! énekére is: „Krisztus Urunknak áldott születésén.* A mely ének a 17. század elején magyar református volt, az a 18. század végén papista lett, csak azért, mert Bozóky :

felvette gyűjteményébe s meg azért, mert a kettő hasonlít egymáshoz. Én most Révész Imre ur szívességéből a régi hussita énekek vizsgálásával foglalkozom, s egyik kiválón szép és eredeti népdalunkat: „A csap utcán végig végig végig, minden kis kapuban virág nyílik* megtaláltam a hussita énekek közt. Ur Isten ! hol volt annak a magyar embernek még az öreg apja is akkor, mikor a hussitak azt a daliamat énekelték ! Még a Bethlen Gábor énekét is eltulajdonítja tőlünk B. ur! Ez az ének nem a Maróthynal nevezett helyen, hanem a Lampe Lib. III. Sect. IV. Cap. XIV. által jelzett helyen a Breuer-féle 1652-iki énekesben jelent meg először, a kezdő betűkből kijön : Gábriel Bethlen, irta pedig Szegedi Gergely ; — tehát az Illyés István 1693-iki „Zsoltári énekes*-ben megjelent sokkal utóbbi. Ez Bethlen Gábornak kedvenc éneke volt, Szegedi Gergely irta, gondolja B. ur, hogy ezek pápista nótára énekeltek volna — magyar éneket ? ha az Illyésnél sokkal régibbség nem bizonyítaná is református voltát, csak az említett ok is elég lehetne. Azt mondja B. ur : „miért a miénk ez az ének ? mert mi már birtuk a Zsoltárok magyar énekeit, midőn önök tőlünk elváltak.* Ezt szeretném én, ha valaki nekem bebizonyítaná 1 mert én meg azt állítom, hogy önök a Zsoltárok magyar énekeit nem bírták, hanem a legelső Zsoltári magyar énekeket csinálták a magyar reformátorok, a mint ezt bizonyitja minden XVI. századbeli ref. gyűjtemény, — igaz, hogy a dallamok közt volt néhány pápista, vagy jobban mondva latin és olasz dallam is, (mert hogy önök zsoltárai nem magyar nyelven, nem is magyar, hanem latin — olasz dallamokon voltak, az már bizonyos, és ma is ugy vannak) — az tagadhatatlan, de már az „Örül mi szivünk* (CXXII. Zsoltárból) dallamát, hogy önök csinálták volna, azt már — ugy hiszem — a mondottak után senki sem pártolhatja. A Rákócy-Gelei Graduáléról is nagy szeretettel emlékszik B. ur! Én meg azt mondom, bár sohase látott volna napvilágot 1 megrontotta az evangeliumi egyszerűségben ékeskedő magyar ref. isteni tiszteletet több mint egy századra, hála isten, hogy ki tudtunk nyűgéből szabadulni 1 Hanem a „Zengedező menyei kar*-al nagyon roszszul járt B. ur. Az sohasem volt református énekes könyv — meg van nálam is. (1770. kiadás nagyon jól ismerem), — tökéletes lutheránus az, s hogy mégis a nevezett helyeken szűz Máriai és más cerimoniális énekek vannak benne, ez csak bizonyítja, hogy az evangéliumi tisztaságra törekvő reformátió is, mily nehezen és lassanként tudta csak levetkőzni a lelki terheket és nyűgöket, miket hosszú sötét századok aggattak az istenitiszteletre. Ez az oka, hogy a reformátusok istenitisztelete is, kezdetben sok hókusz-pókuszszal volt keverve, a mint