Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-25 / 52. szám

lékünnepét üljük, kétszeresen kell, hogy gondoljunk egyházunknak is újjászületésére. Azok az ajándékok, melyeket az újabb idők szelleme egyházunknak s a zsinat különösebben a ref. egyháznak hozott, egyszersmind súlyos kötelezettségekkel vannak egybe kapcsolva. Eddig ha egyházunk hiányai, gyöngeségei ötlöttek szemeink elé, jó mentségül szolgáltak a nehéz idők, a súlyos viszonyok : ezentúl a felelősség kizárólag rajtunk fekszik. Ma már az evangyéliomot prédikálhatjuk szabadon; népünk oktatása, művelése érdekében akadály nélkül munkálkodhatunk a templomban, iskolában, a társadalmi téren s a sajtóban; megkereshetjük híveinket az alamizsnákért s ezeket kioszthatjuk a szűkölködőknek, legyenek ezek egyesek vagy testületek; szabad előttünk a tér úgy a bel-, mint a külmissiói munkásságot illetőleg. Egyházunk jólléte vagy hanyatlása egyedül tőlünk függ; Isten és emberek előtt csupán mi magunk leszünk azért felelősek. Azok a § ok pedig, melyeket a zsinat megalkotott, avagy a következő zsinatok s konventek megalkotandanak, vajmi keveset tesznek magukban az egyház felvirágoztatására; holt betűk azok, melyekbe nekünk kell lelket önteni; azok csak lehetővé tették és teszik az együttes, az egyöntetű, egyugyanazon célokra irányuló munkálódást; de a munka a mienk, s pedig fokozottabb mértékben, mint eddigelé. A zsinat p. o. elhatározta, sőt tényleg is megkezdette egy egyházi közalap felállítását; az erre vonatkozó szabályokon meglátszik a mester keze ; de utoljára is nem a §-ok fogják azt létrehozni, hanem a szellem. Elhiszem, hogy ilyesféle adókivetésnél legcélszerűbb az osztályadó ; de mit ér a törvényhozóknak minden bölcsesége, ha az emberek egyik osztályba se akarják magukat beiratni. A holt betű nem fog használni, hanem megmentendi egyházunkat anyagilag az, ha azok, kiket a gondviselés a Mózesek és Áronok székeibe ültetett, fokozott tevékenységet fejtendenek ki, s belől és kivül a templomok falain, élesztik s fokozzák a keresztyéni testvériesség s az áldozatkészség érzetét. A domesztika keretét a zsinat elkészítette, de nekünk, ezereknek és ezereknek kitartó munkássága kívántatik ahoz, hogy a keretbe tetszetős s becses kép készüljön. Vagy p. o. meghozattak az alsóbb és felsőbb rendű iskolákra vonatkozó törvények; de ma már keveset ér az magában, hogy régi önkormányzati jogainkat, vagy legalább azok egyrészét megmentettük. A mai gyakorlatias irányú kor nem azt keresi, hogy ki állította, ki tartja fenn s ki kormányozza az iskolákat, hanem azt, hogy azok mennyiben felelnek meg céljaiknak s a kor kívánalmainak. Gyarló dicsőség az magában, hogy iskoláink szervezetét mi készítjük, ha a felmutatott sikernél az elsőségnek századok óta kezünkben tartott pálmáját elragadják tőlünk. Pedig ha ezt nem akarjuk megengedni, akkor mai napság, midőn úgy az államban, mint más vallásfelekezetekben oly hatalmas versenytársakra akadtunk, nem elég a törvény holt betűje, élet és lélek kell ehez, mely egyfelől buzdítsa, támogassa a szellemi munkásokat, másrészt fakaszszon újabb és újabb jövedelmi forrásokat, melyek a fáradozó munkásokat felüdítsék, versenyképesekké tegyék. A zsinat megállapította szép renddel, hogy a lelkésznek, egyháztanácsnak, közgyűlésnek mi a joga és kötelessége; de a leglényegesebbet, azoknak legfőbb kötelességét elhagyta: a vallás-erkölcsi élet fejlesztését. Vagy ha kimondotta is szóval, de ezt parancsolni, §-ok által megvalósítani nem lehet. Ehez lélek és élet kell. Ez nem a zsinat jog- és hatáskörébe tartozik; hanem ezerek és ezerek munkásságának feladata. Egyházunk minden nemesen érző tagjában fel kell a vallási lelkesülés szent tüzének gyúlni és ezzel önmagunkat melegíteni, embertársainkat lelkesíteni; hirdetnünk, terjesztenünk kell Isten országát szóval és példánkkal, és az egyházak élén álló egyesek és testületek ez által töltik be legkiválóbb mértékben hivatásukat. Az Idvezítő születésének ünnepe necsak az örömnek, de az újjászületésnek az ünnepe is legyen reánk nézve. Sok az aratni való gabona, a munkások pedig kevesen vannak; új szellemre, fokozott tevékenységre van szükségünk. De hát a hajó sohasem juthat csendes révparthoz? Ha a vihar nem hányja, önmagunk zaklassuk s pihenésre soha se jusson időnk? Pihenés csak a halálban van. Az élet elválhatlan kapcsolatban van a munkássággal. Már a gyermeknek is megvannak a maga bajai, küzdelmei, csakhogy azok korához képest még aprók, kisszerűek ; de a mint tovább fejlődik, majd férfikorba lép^ ahoz