Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-18 / 51. szám

bizonyítványai alapján báró Geusau nevelői állással kínálta meg. Nemsokára azonban Pestre ment, hol egy fiatal jogász mellett nyert correpetitori alkalmazást. Itt sem maradt sokáig, mert báró Duka szép ajánlattal Bánátba hivta a jeles késziiltségű theologust s mindent megtett, hogy fiai mellett nevelősködjék. Ebbeli hivatásának oly szépen felelt meg, hogy híre a bánáti esperességben csakhamar elterjedt. 1847-ben egy Becskereken tartott esperességi gyűlés alkalmaval egyhangúlag megválasztatott a Temesvarott felállított esperességi algymnásium első tanarává s ugyanazon év október i-én Korner Vilmos, bánáti főesperes altal ünnepélyesen bevezettetett hivatalába. Most már azon édes remény boldogitá szivét, hogy állandó alkalmaztatása folytán háboritlan élvezheti majd a családi élet örömeit s nőül vette Nikolics Franciskát. Azonban a 48—49-iki viharok felette is oly vésésén tornyosultak, hogy a világosi katastropha után a gymnásiummal együtt állása is megszűnt. Kinos helyzetéből a nagy-kikindai egyház ragadta ki, mely egyhangúlag választa meg lelkészeül. Lelkészi hivatala mellett azonban tanari teendőket is végzett. 1853-ban a lieblingi egyház valasztá lelkészeül, s ő azon reményben, hogy ezen tekintélyes egyház körében végre érvényesítheti hosszas küzködéssel szerzett theol. tanulmányait, örömmel engedett a meghívásnak. Szegény 1 nem tudta, hogy most kezdődik csak igazan a küzdelem, melynek vége csalódás. Valóban szomorúság fogja el az embert, ha beletekintünk e 3700 lélekből álló egyháznak rendesen általa vezetett jegyzőkönyveibe, s örvendetes tények registralása helyett csak keserű panaszra bukkanunk azoknak minden lapján. Mindjárt hivataloskodása kezdetén erélyesen kikelt a fiatalság erkölcsi romlottsága ellen, kért, panaszkodott, feddett, esdekelt, — mind hasztalan, a nép és az elöljárók érzéketlenségén hajótörést szenvedett minden kísérlete. Felkarolta a felnőttek oktatását ; sürgette a szokásos katechisátiót, — de célt nem ért a kellő támogatás hiányában. Nagy egyháza dacára oly csekély volt fizetése, hogy gyakran a legkínosabb helyzetbe jutott; s mégis valahányszor elpanaszolta sorsát a híveknek, sanyarú helyzetét, gyermekei reménytelen jövőjét a gyűléseken : mindannyiszor részvét nélküli közönnyel, sőt könyörtelen elutasítással találkozott. Volt idő, midőn a kerülethez kellett folyamodnia segély-kölcsönért, hogy családját fenntarthassa. E sanyarú sorsa dacára páratlan kitartással végezte a számos és az itteni viszonyok között valóban terhes functiókat. Anyagi szegénysége és sokoldalú hivatalos elfoglaltsága mellett a 60-as években a főesperesi hivatalt is viselte, és 15 éven át volt megyei bizottmányi tag. Papi teendőiben oly buzgón járt el, hogy a legterhesebb elfoglaltság közepette is csak nagy nehezen engedte át másnak a szószéket. 1853—80-ig 6500-at keresztelt, 5000-et temetett — a legkisebb gyermeket is beszéddel — 1200-nt esketett ; ha ehhez még hozzávesszük a terhes és rendesen hosszan tartó templomi szolgálatot a hétköznapi isteni tisztelettel együtt; bizony megérdemelte volna öreg napjaiban a békés nyugalmat. Fájdalom ! nem ez volt osztály része. 1874. óta egy nyugodt és boldog perce sem volt egyházában. A szennyes önérdek és határtalan becsvágy betolakodott az egyházba s felforgatta annak békéjét. Hijaba volt minden kérése, a béke szózata eredménytelenül hangzott ajkairól. A felbujtogatott vad tömeg, vezetve azok által, kik az ő jóindulatú meleg pártfogása folytan nyertek az egyházban alkalmazást, megtámadta szeplőtlen tisztaságú jellemét s elmozdítását követelte. Sőt megtörtént, hogy egy féktelen szenvedélyű egyháztag, kinek kötelessége lett volna az egyház békéjét, istentiszteleti cselekmény magasztos jellemét megőrizni, nem átallott közvetlen az úrvacsorai cselekmény előtt a templomban felállni és a néphez saját lelkészét gyalázó beszédet tartani a nép nagy rémületére. Ily méltatlan bánásmód mellett — az esperesség részéről mindenkor teljes készséggel nyert hathatós segélyen kivül — csakis tiszta lelkiismeretében talált vigaszt, habár a méltatlan vexatiók hosszú lancolata csak halála pillanatában szakadt meg. Egyháza érdekében folytatott küzdelmeit és az önfeláldozásig hiven teljesített lelkészi functióit — egy évig tartó, veszélyes betegsége, mely borzasztó hidegben végzett temetési functió következménye volt — azzal hálálta meg egyháza, hogy magas kora és betegsége folytán igényelt s oly méltán megérdemlett nyugalomba lépését egy-két nyomorúlt forint felajanlása által lehetetlenné tette. Ez volt jutalma. Gyakran álltam ágya mellett s a részvét őszinte fájdalmával hallgattam utolsó panaszát. Szavát, fájdalmát megértéin, hiszen röviden csak azt mondá: küzdelem az élet, — csalódás a vége ! — — Csak egyben nem csalódott: a vallás vigasztaló erejében. Az uri szent vacsorát utolszor én nyujtám neki s láttam arcán a boldog, hiterős megnyugvás kifejezését. Temetése e hó 5-kén volt nagy számú közönség részvéte mellett. Az udvaron nt. Kramár Béla, főesperes ur tartott megható imát, a templomban Gretzmacher Frigyes, kis-semlaki lelkész szónokolt 2. Tim. 4 7—8 alapján. A sirnál Trnovszky Emil, birdai lelkész bucsúimája után, nt. főesperes úr szentelte be az egy évig tartó betegsége alatt is oly sokat szenvedett tiszttárs hűlt tetemeit. Öt életben levő gyermeke közül — Sándor nevű fia Párisban él és a ,Les Savants Contemporains" cimű francia bio-bibliographicus vállalat szerkesztője, — 3 állta körül a jó atya sirját. A békesség szelleme lengje körül sirját 1 Zvarinyi Emil, lieblingi ev. s. lelkész. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : 23a,lla,gri l^ói. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.