Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-11 / 50. szám

közelebb van, elannyira közel, hogy ezt a kettőt egymástól elgondolni sem tudja. Soha szerencsésebb hasonlatot nem választhatott volna ennél állításom megerősítésére. Mert hiszen abból, hogy O-Kécske nincs annyira Uj-Kécskéhez, mint Makó Jeruzsálemhez, hanem közelebb van, még egyatalan nem következik az, hogy — mert közelebb — tehát Ó-Kécske és Uj Kécske egy, elannyira, hogy őket egymástól elgondolni sem lehetne. Mert, mint erről mindenki meggyőződést szerezhet magának, O-Kécske nem Uj-Kécske, van közöttök valami, a mi őket külön választja, ha egyéb nem, az az egy betű, és ez untig elegendő arra, hogy őket el lehessen gondolni egymástói. Hasonlatosképen abból, hogy keresztelés és anyakönyvezés még ennél is sokkal közelebb vannak egymáshoz, szintén nem következik az, hogy mert nagyon közel vannak — tehát a keltő egy, hanem csak annyi, hogy nagyon, nagyon egész az elgondolhatlanságig közel vannak egymáshoz. Mar pedig mindaddig, míg két dolog csak közel van egymáshoz, habar az elgondolhatlanságig közel is; addig e

gygyé nem lehetnek, az a közelség kizárja az egygyé lehetést. Mint a föntebbi hasonlatával, épen úgy jár Vasváry ur azon idézetével, melyet Ballagi úr dogmatikájából merít. Ugyanis azt mondja, hogy Ballagi úr szerint ,a keresztség külső ereje és foganatja abban áll, hogy altala — szintúgy, mint az ótestamentomban a köriilmetélkedés által — beiktattatunk a hivők társaságaba," azután a keresztelési anyakönyvről pedig azt mondja, hogy az, a keresztség által, a hivők társaságába felvetteknek nyilvántartása szempontjából vezetett egyházi jegyzőkönyv. Igen helyesen, én is így tudom ezeket s eszem ágában sincs kétségbevonni. De hát azt tessék az idézett szavakból kimutatni, hogy hol mondja Ballagi úr azt, hogy a keresztség által a hivők társaságába való beiktatás, és az az által oda beiktatottak nyilvántartása szempontjából vezetett egyházi jegyzőkönyv, vagyis rövidebben, a keresztelés és a matricula annyira egy és ugyanaz, hogy őket egymástól elgondolni nem lehet ? En megvallom, ezt az idézetből kiolvasni képes nem vagyok, hanem épen ennek az ellenkezőjét. Azért tehát még is van a keresztelés és anyakönyvezés között annyi kiílömbség, hogy őket egymástól elgondolni lehet. I larmadik állitásat a katona-világból merített hasonlattal támogatja Vasváry úr, melyben a hadsereg allomanyaba való felvétetést és az oda felvetteknek az ezred anyakönyvébe, nyilvántartás szempontjából való bejegyeztetését veszi annyira egynek, hogy őket egymástól elgondolni nem lehet. Ez is méltán sorakozik a fóntebbiekkel egy glédaba. Mert én ugy merészlem sejteni, hogy a katona a hadsereg kötelékébe az eskü letétele által lépett be, és miután ez megtörtént, csak azután iktattathatik be az ezred anyakönyvébe, hogy evidenciában tartathassék hovatartozandósaga. Már pedig a katonai esküt és az ezred anyukönyvébe való bejegyeztetést lehet egymástól külön gondolni, a mennyiben külön helyen és időben történik. A miképen pedig ezeket külön lehet egymástól gondolni, azonképen lehet a keresztelést és anyakönyvezést is ! De végre is, hogy a sok hasonlatból valahara kifogyjunk, miért ne lehetne a keresztséget és anyakönyvezést egymástól elgondolni, midőn tudjuk, hogy volt idő, midőn ezek nemcsak gondolatban, hanem a valóságban, a gyakorlatban is, nagyon, de nagyon messze állottak egymástól, a mennyiben már a keresztség réges régen divatban volt akkor, mikor még az anyakönyveknek hirök, hamvok sem volt, és jó hosszú idő folyt el addig, mig a hivők tarsaságának eszébe jutott, hogy a keresztelés altal társaságukba beiktatottakról, nyilvántartás szempontjából egyházi jegyzőkönyvet vezessenek. Pedig hiszen ha a keresztelés és anyakönyvezés annyira identikusok volnának egymással, hogy őket egymástól még csak el sem lehetne gondolni: kétségtelen, hogy akkor a kereszteléssel együtt az anyakönyveknek is meg kellett volna egyszerre születni, s ez esetben talan még azon reménynyel is kecsegtethetnénk magunkat, hogy sikerülne azon háromezer hívőnek matriculajat is felfedezhetni, a kik a legelső Pünköst alkalmával megkeresztelkedének, a mi bizonyara megbecsülhetlen okmány volna a ker. egyház történelmében. De mivel ez nem úgy történt, mivel az anyakönyvek későbbi korból veszik származásukat, mint maga a keresztelés : ez azt hiszem eléggé igazolja, hogy a kettő között van valami külömbség, legalabb annyi, hogy őket egymástól elgondolni lehet. Ezek után térjünk át azon észrevételére, melyet a bizonyítvány nélkül megkeresztelt gyermek anyakönyvezésére tesz. Annak helyességét nem tagadhatom meg. Ugy igazán fából csinált vaskarika lenne az anyakönyv s az 1878. V. t. c. 391. §-ában rejlő fenyegetés még álmaimban is méltán rettegtetne. Ámde kérem figyelembe venni azt, hogy az esketési bizonyítvány nélkül keresztelünk ; és igy csak azokat az adatokat vezethetjük anyakönyvbe akkor, melyekről közvetlen tudomásunk van, és ha ezeket bevezettük; ugyhiszem azokért minden körülmények között elvállalhatjuk a felelősséget. Midőn azonban ezeket bevezettük, azt látjuk, hogy két rovat, a szülők rovata és a gyermek törvényes vagy törvénytelen származását kitüntető rovat nincs betöltve, nincs pedig azért, mert erről közvetlen tudomásunk nem lehet, a hozzá szükséges közhitelű okiratot pedig még eddig megszerezni nem sikerült. Már most ezt latva, és tudva azt, hogy az anyakönyv minden adatának nem csak hitelességeért, hanem egyszersmind teljességéért is szigorú felelősséggel tartozunk, és tudva, hogy az 1878-iki t. c. 391 §-ában foglalt fe-I nyegetésnek Damokles kardja örökösen fejünk fölött függ : az következik-e ebből, hogy anyakönyvünknek e tudván ! tudott hiányát úgy hagyjuk örökre, s e tettünkért a rank háramló felelőséget s a büntető törvénykönyv idézett § ának súlyát teljes szigorával nyakunkra zúdit-100*