Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-12-04 / 49. szám
eredménytelenül hangzott el. Most a presbyteriumban elhatároztuk, hogy a 10 frton felüli egyházi adó-hátralékok (mintegy 40-en) megidéztetvén, vagy azonnali fizetésre vagy kötelezvény kiállítására szoríttassanak. Fájdalom a presbyterium kétszeri hivatalos felszólítására alig egy-két egyén jelentkezett. Igy kénytelenek voltunk igénybe venni a községi elöljáróság támogatását s annak közvetítésével sikerült is nagy nehezen, hossszas idő múlva, nagymérvű leengedések mellett az illetőktől vagy kötelezvényt venni, vagy tartozásaiknak legalább egyrészét behajtani. Eközben a szószékről nem egyszer figyelmeztettem a híveket idei egyh. adótartozásaik befizetésére, kérvén, ne engedjék odajutni a dolgot, hogy kénytelenek legyünk szigorúbb eszközökhöz folyamodni. Mind hasztalan 1 november közepéig alig gyűlt be több félszáz frtnál. Helyzetünk napról napra elviselhetetlenebbé vált, s szegény fejem most kezdte először igazán tapasztalni, hogy ami mindennél nagyobb fájdalmat okoz neki, az az edig ismeretlen gond. Sokáig iszonyodtam tőle, de végre kénytelen voltam belátni, hogy miután , máskép nem lehet: exequálni kell l4 - A községi elöljárók sorba vették a házakat, a hol szükséges volt, foglalást is eszközöltek s négy nap alatt mintegy 200 frt folyt be. A mily nagy örömet okozott nekem e kedvező eredmény egyrészt, másrészt ép annyira lehangolt az a tapasztalat, hogy tehát már a Krisztus egyházának is ily drastikus eszközökkel kell kényszeríteni hiveit »a jókedvű adakozásra.' És ugy látszik, e drastikus eljárásra évrőlévre szükségünk lesz. Súlyos időket élünk, a föld, mely után a mi földmives népünk él, az idén is meglehetős szűkön osztogatta az áldást, a szegény embert a sok mindenféle adó, adósság, a növekedő szükség, igazán : még az ág is húzza. Azt se tudja, miféle tartozását elégítse ki előbb abból a kevésből, a mit neki az Isten adott. Szívesen adná vissza az Istennek, örömest megfizetné (s a lélek-eleséget többnyire meg is fizeti) lélekpénz-tartozását : de mit csináljon, ha az a kérlelhetetlen adóvégrehajtó nyomban ráteszi a kezét az ő keserves keresményére ? Annak nem örömest ad, de kénytelen adni, nekünk szívesen adna, de már nem adhat. És igy nolle-velle arra van utalva, hogy ha koldulni nem akar, követni kell az állam példáját és — ad majorem dei glóriám — exequáltat. Szomorú állapotok ezek s vajmi keservesen esik a lelkemnek, hogy ime 1 az én egyházam is egyike azoknak a szerencsétleneknek, melyek executió nélkül nem élhetnek. Azt hiszem, az idén már jobban boldogulnak, de a mily lassan foly be az egyházi adó, ugy látszik, Ismét kénytelenek leszünk drastikus eszközökhöz folyamodni. S pedig az idén még erélyesebben kell eljárnunk mint a mult évben, a mikor az én kívánságom is az volt, hogy mentül irgalmasabban bánjon az executió a hívekkel, ámde igy soha célt nem érünk. A hátralék folyvást növekedni fog s egyházunk a papiroson lévő ezerei mellett is soha virágzásra nem juthat, ha erős szívvel s erélyes kezekkel hozzá nem látunk a roppant hátralék behajtásához. Vajha a rövid időn összeülendő zsinat mély bölcseségü atyái szívökre vennék népünk s egyházunk e súlyos helyzetét s ha rajta máskép nem segíthetnek, legalabb ovakodnának több terhet rakni sokszor a megélhetéssel is küzdő szegény egyházaink vállaira. S vajha e szomorú körülmény minket lelkészeket is arra buzdítana, hogy a hol lehetséges, gondoskodnánk mielőbb egy egyházi alaptöke létrehozásáról. Ha csak pár forint gyiil össze évenkint, évtizedek múlva százakra szaporodhatnék az összeg. Itt is csak a kezdet nehéz, de ha jó reménység fejében elvetjük a magot, ha még oly kicsiny is az, gondos ápolás és várni tudás mellett idővel terebélyes fává növekedhetik. Ezen reményben adtam sajtó alá beköszöntő egyházi beszédemet, melynek egész jövedelmét egyházam ekként megalakítandó alaptőkéjére ajánlottam fel. Persze a hiveim és ismerőseim közt ingyen szétosztott füzetke egyházirodalmi viszonyaink közt évekig is ott fog heverni a könyvárus porlepte polcán s jövedelme nem sokkal fogja növelni egyházunk alaptőkéjét: am a mustármag el lőn vetve, lassankint ki is hajtott s ma már, tehát egy esztendő leforgása után, 45 írt gyümölcsözik az alaptőke javára. Ne kicsinyeljük ez eredményt s ne mondjuk azt, hogy mikor lesz abból terebélyes fa 1 ... Egy kis utánlátással s Isten segedelmével talán még én is megnyugodhatom annak árnyékában. A fődolog az, hogy a kezdet nehézsége meg van törve, a hivek figyelme s áldozatkészsége felhiva, s ha lassan is, de évről-évre növekedni fog az az alap, mely egyházunk anyagi állásának nagyobb biztosítására van hivatva. És bármilyen súlyos viszonyok közt élünk is, találkozni fognak időről-időre egyesek, kik ily nemes célra örömest áldoznak. Természetesen, a pásztornak nagyon résen kell lenni s minden alkalmat felhasználni az adakozási készség felköltése s ébrentartása céljából. Én p. u. a többek közt egy kis bádog perselyt függesztettem ki lelkészi hivatalomban az alaptőke javára. Sokan megmosolyogják ugyan, de csak hadd disztelenitse ott azt a falat. Cseppekből lesz a tenger, fillérekből a forint. Ha csak a keresztelés alkalmával kerül is bele pár krajcár a sok komaasszonytól, meg olykor tőlem is, éveken át az is szépen felgyűl. Eddig ugyancsak 2 frt 32 kr. az eredmény, de kezdetnek is jó. Szoktatnunk kell híveinket mindenre, még az adakozásra is. Az alaptőke gyarapításához idővel nagy mértékben hozzá fog járulni egyházunk takarékmagtára is, mely alig pár évi fennállása óta körülbelül 80 mérő gabonát tud felmutatni. Ujabb időben többen kikeltek a takarékmagtárak intézménye ellen e becses lapok hasábjain: de én nem lehetek velők egy véleményen, sőt ellenkezőleg azt mondom: állítsunk mindenfelé takarékmagtárakat 1 Ne az árnyék-, hanem a fényoldalt vegyük tekintetbe s azt, hogy a takarékmagtárak lelkiismeretes kezelése mellett egyházunk pénzalap-tőkéjét időről-időrtí
